Levéltári Közlemények, 63. (1992)
Levéltári Közlemények, 63. (1992) 1–2. - Körmendy Lajos: Nemzetközi levéltári kapcsolatok Európában, 1981–1991 / 97–109. o.
Nemzetközi levéltári kapcsolatok Európában, 1981—1991 101 3.2 Külső szervezeti keretek Minden megkérdezett ország létesített bilaterális kapcsolatokat más országokkal. Szabadon fogalmazva azt mondhatjuk, hogy a bilaterális kapcsolatok , ,célzott" konkrét szakmai igények kielégítését szolgálják. A rendszeres kapcsolatok intézményesíthetők, azaz egyezménybe foglalhatók. Ha például egy levéltár hosszútávú feltárást kíván folytatni egy külföldi társintézményben, és a partnere hasonlóképpen érdekelt a jó kapcsolatok kiépítésében, előnyös kötni egy szerződést, ami mindkét félnek biztonságot nyújt a lejáratig. Egy ilyen egyezmény köthető két levéltár között, vagy belefoglalható két ország kulturális egyezményébe. Ez utóbbi megoldásnak több előnye is van: egyrészt könnyíti a program finanszírozását, mert a számlát általában az illetékes minisztérium állja, másrészt ha a szövegezés elég általános, a kapcsolatok nincsenek korlátozva a másik ország egy levéltári intézményére. A bilaterális kapcsolatok egyik speciális és legmagasabb szintű esete az állandó képviselet intézménye, tehát az, amikor egy országot „levéltári követek" képviselnek egy másik országban. Akkor éri meg egy ilyen képviseletet nyitni, ha az ottani levéltárak nagy tömegben őriznek a másik ország történetére vonatkozó feltáratlan iratot. Európában Kanada két kirendeltséget működtet, egyet Párizsban, egyet Londonban, a magyar bécsi kirendeltség pedig közismert. A multilaterális kapcsolatok eltérő jellegűek. Általában sokkal bonyolultabb kooperációról van szó, mint a bilaterális kapcsolatok esetében, ezért többnyire állandó szervezetet igényelnek. Vizsgáljunk meg közelebbről néhány jellegzetes példát. A Bodeni-tó levéltárosainak fóruma (Bodensee-Archivare) három ország levéltárosait tömöríti: Svájcét, Németországét és Ausztriáét. 3 Ennél a szervezetnél tulajdonképpen csak rendszeres eszmecseréről van szó, a régió levéltárainak közös dolgait és gyakorlati problémáit beszélik meg. A szervezők tudatosan őrzik az informális jelleget, nincs alapszabályuk, nem fogalmaznak meg ajánlásokat, konklúziókat, nincs még vezetőségük sem. A CIBÁL (A Balkán és a Földközi-tenger vidékének kulturális információs központja) bonyolultabb feladatot tűzött ki maga elé, és e célból létrehozta a maga állandó apparátusát. Az 1976-ban alapított szervezet különböző források (kiadványok, dokumentációk, levéltári és könyvtárianyag-másolatok — mikrofilm formájában) gyűjtésével, forráskiadványok és segédletek publikálásával, konferenciák szervezésével és — főleg az olasz levéltárak támogatásával — diplomatikai és paleográfiai tanfolyamok rendezésével foglalkozik. A CIBÁL szófiai központja már a balkáni kultúra és történelem kutatóhelyévé vált. 4 A fentebb ismertetett két szervezet regionális jellegű, míg a Maribori Levéltári Információs Központ (Szlovénia) szakmai szempont alapján szerveződött. A szervezés 1985-ben kezdődött és a központ célja az, hogy gyűjtse és terjessze a levéltári technikára vonatkozó információkat, különösen ami az építészetre, az anyagőrzésre és anyagóvásra, valamint a biztonságra vonatkozik. Nem lehet nem beszélni a legnagyobb szakmai szervezetről, a Nemzetközi Levéltári Tanácsról (CIA). Szerepe az európai nemzetközi kapcsolatokban valószínűleg sokkal nagyobb, mint ahogy azt sokan hiszik. A megkérdezett 28 ország közül csak egyetlen egy válaszolta azt, hogy nem vesz részt a CIA munkájában. (Ez nem jelenti azt, hogy ne lenne ez az ország is tagja a szervezetnek.) Ugyanakkor 18 (!) ország válaszolt úgy, hogy a CIA fóm3 Természetesen csak a tavat környező vidékek levéltárai vesznek részt a szervezet munkájában. Lásd: K. H. Burmeister: Zusammenarbeit der Archivare im Bodenseeraum. (Scrinium, Heft 39. 1988.) 4 A CIBÁL tevékenységéről hű és részletes képet ad a kiadványuk, a Szófiában kiadott CIBÁL Bulletin d Information.
