Levéltári Közlemények, 62. (1991)

Levéltári Közlemények, 62. (1991) 1–2. - IRODALOM - Köblös József: A Balassa család levéltára 1193–1526. Fekete Nagy Antal kézirata alapján sajtó alá rendezte és szerkesztette: Borsa Iván. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai II. Forráskiadványok 18.) Budapest, 1990 / 171–173. o.

172 tet meg regesztaköteteket. Ennek keretében jelent meg az utóbbi években Jakó Zsigmond gondozásában a kolozsmonostori konvent jegyzőkönyveinek, Körmendy József kiadásában a pápai annáta-köteteknek, valamint Borsa Iván sajtó alá rendezésében három családi levéltárnak (Szent-Ivány, Balassa, Justh) regesztáit közlő kiadványa. A Levéltár hatalmas, mintegy 108 ezer oklevelet tartalmazó Mohács előtti gyűjteményéről már több évtizede folyamatosan készülnek regeszták. Ezek készítési alapelvei sokat változtak az idők során; a legutóbbi, ma is érvényben lévő szabályzat kidolgozása éppen a jelen kötet sajtó alá rendezőjének, Borsa Ivánnak nevéhez fűződik. A gyűjtemény többek között 48 családi levéltár anyagát őrizte a II. világháború körüli években (ma a szám 350 körüljár), ezekről mintegy 12 ezer oklevélkivonat készült. A legutóbbi időkig ezek a regeszták pusztán a levéltári anyag segédleteiként voltak hozzáférhetőek. A három családi levéltár oklevélkivonatainak megjelentetése remélhetőleg egy olyan új örvendetes tendencia gyümölcse, melynek eredményeképpen a regeszták ezután a kutatók szélesebb rétegei számára is kézbe vehetőek lesznek. Ehelyütt a Balassa levéltár oklevélkivonatait tartalmazó kötetre szeretném felhívni a figyelmet. A Balassa család, mely a Nógrád megyei Balassagyarmatról kapta gyarmati nemesi előnevét, Észak-Magyarország középső részeinek egyik jelentős famíliája volt. Levéltára néhány tatárjárás előtti oklevelet is megőrzött. Családfájuk a XIII. század első harmadától kezdve folyamatos. A család tagjai a XIII—

XIV. században többször töltötték be a honti ispánságot, birtokaik kezdetben Nógrád és Hont megyében voltak, később más északmagyarországi megyékre, sőt a XVI. század elejére a Dunántúl és a Tiszántúl egyes részeire is kiterjedtek. A XV. század végétől a család egyes tagjai az országos politikában is jelentős szerepet játszottak: Balassa Ferenc szörényi bán Mohácsnál esett el, János az 1570-es években királyi ajtónállómester, Imre (tl550) pedig erdélyi vajda volt. Eme család tagja volt az 1594-ben, Esztergomnál elesett Balassa Bálint költő is. A család egyik ága 1568-ban bárói, másik három ága pedig 1664-ben, 1721-ben és 1772-ben grófi címet kapott, azonban 1895-ben az utolsó, bárói ág is kihalt. A család levéltárának 393 Mohács előtti okleveléről az 1940-es évek második felében Fekete Nagy Antal készített 574 regesztát. Ezek szövegét a most érvényben lévő szabályzat előírásaihoz Borsa Iván igazította hozzá, és rendezte sajtó alá. O már régóta szívén viseli a forráskiadás ügyét, a másik két családi levéltár anyagának kiadása mellett most hadd utaljunk csupán a Somogy megyei Levéltár évkönyvében megjelentetett fonásközlésére a szerény i vár uradalmával kapcsolatban. Az ő érdeme az Országos Levéltár Diplomatikai Fényképgyűjteményének kialakítása is. A jelen kiadvány forráskiadásai alapelvei a Szent-Ivány család levéltárának közlési elveit követik, annak előszavában találhatók meg részletesen kifejtve. Ezek igen részletes regeszták készítését kívánják meg, melynek szükségességéről a levéltári segédletkészítés szintjén lehet vitatkozni, a publikálás szintjén azonban mindenképpen indokoltnak tekinthetők. A levéltári segédlet véleményünk szerint ugyanis az anyagban való tájékozódást kell, hogy segítse, az nem feladata, hogy az eredeti oklevél (illetve fény képmásolata) kézbe vételét feleslegessé tegye. Egy nyomtatott forráskiadvány viszont használhatatlan, ha minduntalan arra kényszerítené rá használóját, hogy kikérje az eredeti példányt. A jelen kötet a forráskiadási alapelvekben kitűzött feladatát maradéktalanul betölti. Regesztaszövegei világosak, érthetőek és egyértelműek, ugyanakkor minden lényeges információt tartalmaznak (eme látszólag magától értetődő követelménynek e sorok írójának tapasztalata szerint nem is olyan könnyű megfelelni!), az oklevelek formai jellemzőit is precízen tartalmazzák. Az eredeti okmányok tanulmányozását legtöbb esetben a nyelvészek számára is feleslegessé teszik, hiszen a névalakok is minden esetben eredeti alakjukban, Irodalom