Levéltári Közlemények, 62. (1991)

Levéltári Közlemények, 62. (1991) 1–2. - IRODALOM - Köblös József: A Balassa család levéltára 1193–1526. Fekete Nagy Antal kézirata alapján sajtó alá rendezte és szerkesztette: Borsa Iván. (A Magyar Országos Levéltár kiadványai II. Forráskiadványok 18.) Budapest, 1990 / 171–173. o.

172 tet meg regesztaköteteket. Ennek keretében jelent meg az utóbbi években Jakó Zsigmond gondozásában a kolozsmonostori konvent jegyzőkönyveinek, Körmendy József kiadásában a pápai annáta-köteteknek, valamint Borsa Iván sajtó alá rendezésében három családi levél­tárnak (Szent-Ivány, Balassa, Justh) regesztáit közlő kiadványa. A Levéltár hatalmas, mintegy 108 ezer oklevelet tartalmazó Mohács előtti gyűjtemé­nyéről már több évtizede folyamatosan készülnek regeszták. Ezek készítési alapelvei sokat változtak az idők során; a legutóbbi, ma is érvényben lévő szabályzat kidolgozása éppen a jelen kötet sajtó alá rendezőjének, Borsa Ivánnak nevéhez fűződik. A gyűjtemény többek között 48 családi levéltár anyagát őrizte a II. világháború körüli években (ma a szám 350 kö­rüljár), ezekről mintegy 12 ezer oklevélkivonat készült. A legutóbbi időkig ezek a regeszták pusztán a levéltári anyag segédleteiként voltak hozzáférhetőek. A három családi levéltár ok­levélkivonatainak megjelentetése remélhetőleg egy olyan új örvendetes tendencia gyümöl­cse, melynek eredményeképpen a regeszták ezután a kutatók szélesebb rétegei számára is kézbe vehetőek lesznek. Ehelyütt a Balassa levéltár oklevélkivonatait tartalmazó kötetre szeretném felhívni a fi­gyelmet. A Balassa család, mely a Nógrád megyei Balassagyarmatról kapta gyarmati nemesi előnevét, Észak-Magyarország középső részeinek egyik jelentős famíliája volt. Levéltára néhány tatárjárás előtti oklevelet is megőrzött. Családfájuk a XIII. század első harmadától kezdve folyamatos. A család tagjai a XIII— XIV. században többször töltötték be a honti ispánságot, birtokaik kezdetben Nógrád és Hont megyében voltak, később más észak­magyarországi megyékre, sőt a XVI. század elejére a Dunántúl és a Tiszántúl egyes részeire is kiterjedtek. A XV. század végétől a család egyes tagjai az országos politikában is jelentős szerepet játszottak: Balassa Ferenc szörényi bán Mohácsnál esett el, János az 1570-es évek­ben királyi ajtónállómester, Imre (tl550) pedig erdélyi vajda volt. Eme család tagja volt az 1594-ben, Esztergomnál elesett Balassa Bálint költő is. A család egyik ága 1568-ban bárói, másik három ága pedig 1664-ben, 1721-ben és 1772-ben grófi címet kapott, azonban 1895-ben az utolsó, bárói ág is kihalt. A család levéltárának 393 Mohács előtti okleveléről az 1940-es évek második felében Fekete Nagy Antal készített 574 regesztát. Ezek szövegét a most érvényben lévő szabályzat előírásaihoz Borsa Iván igazította hozzá, és rendezte sajtó alá. O már régóta szívén viseli a forráskiadás ügyét, a másik két családi levéltár anyagának kiadása mellett most hadd utal­junk csupán a Somogy megyei Levéltár évkönyvében megjelentetett fonásközlésére a szeré­ny i vár uradalmával kapcsolatban. Az ő érdeme az Országos Levéltár Diplomatikai Fény­képgyűjteményének kialakítása is. A jelen kiadvány forráskiadásai alapelvei a Szent-Ivány család levéltárának közlési el­veit követik, annak előszavában találhatók meg részletesen kifejtve. Ezek igen részletes re­geszták készítését kívánják meg, melynek szükségességéről a levéltári segédletkészítés szintjén lehet vitatkozni, a publikálás szintjén azonban mindenképpen indokoltnak tekinthe­tők. A levéltári segédlet véleményünk szerint ugyanis az anyagban való tájékozódást kell, hogy segítse, az nem feladata, hogy az eredeti oklevél (illetve fény képmásolata) kézbe véte­lét feleslegessé tegye. Egy nyomtatott forráskiadvány viszont használhatatlan, ha mindunta­lan arra kényszerítené rá használóját, hogy kikérje az eredeti példányt. A jelen kötet a forráskiadási alapelvekben kitűzött feladatát maradéktalanul betölti. Regesztaszövegei világosak, érthetőek és egyértelműek, ugyanakkor minden lényeges infor­mációt tartalmaznak (eme látszólag magától értetődő követelménynek e sorok írójának tapasztalata szerint nem is olyan könnyű megfelelni!), az oklevelek formai jellemzőit is pre­cízen tartalmazzák. Az eredeti okmányok tanulmányozását legtöbb esetben a nyelvészek számára is feleslegessé teszik, hiszen a névalakok is minden esetben eredeti alakjukban, Irodalom

Next

/
Oldalképek
Tartalom