Levéltári Közlemények, 61. (1990)

Levéltári Közlemények, 61. (1990) 1–2. - FORRÁSKÖZLÉS - Vörös Károly: Egy francia diplomata Pest megye 1837. június 6–8-i közgyűlésén / 145–163. o.

Egy francia diplomata Pest megye közgyűlésén 161 Széchenyi szavaival is) részletesen, széles kitekintéssel kiértékelte. Itt most azonban a grófnak csak a közgyűlésre utaló véleményét kívánjuk ismertetni.

29 „Nos — mondja beszélgetésük bevezetőjében Széchenyi a franciának (aki ittlétének magyarázatául kíváncsiságára hivatkozik), Ön itt sok füstöt láthatott, és egy kis tüzet is, — de ebből még nem lesz tűzvész." Majd amikor a francia a megyei ellenállásnak az új országgyűlésig várható ellaposodásáról és Széchenyinek is (már csak Dubraviczkyvel és Dessewffyvel együtt) várható magára maradásáról szól, Szécheny védelmébe veszi Desewffy közgyűlési szereplését. „Igaz, hogy ez a szegény fiú nem volt szerencsés, beleveszett a metafizikába, pedig a tömegek megmozgatásához metaforák és érzelmek kellenek. Két éven át állandóan figyelemmel kísértem az angol parlamentet: merem állítani, hogy szónokaik alatta maradnak a mieinknek... mi úgy beszélünk, ahogyan huszárjaink (akik gyermekkoruk óta és mindennap nyeregben ülnek) lóra szállnak." Széchenyi ezután hosszan és igen jellemzően ábrázolja Metternich teljes érzéketlenségét a magyarországi problémákkal szemben, valamint a kormány ostoba gyanakvását, mely mindenhol csak titkos társaságokat lát és keres, míg a számára hasznos embereket (mint magát Széchenyit is) elidegeníti. A gróf keserűen beszél arról, hogy a kormány és a közvélemény összebékítését ő maga már nem is tudná véghezvinni, mert mindenki ellene fordult: „Nekem nincs olyan lábam, szakállam és vállam, mint Wesselényinek" — mondja ironikusan. De a megyék elszigetelt ellenállását a kormány veszélytelenül elhanyagolhatja: minden nagybirtokos rá van utalva, és még egyet is értenének vele, ha nem csinálna ügyetlenségeket és értelmetlen provokációkat.,, Az ilyen dolgokat — folytatja Széchenyi — nem mondhatom el a közgyűlésben, de hazámban én nem vagyok híve a sajtószabadságnak, kivált nem az újságokénak. Ha Önnek ma nemesi újságja van, akkor holnap már paraszti újságja lesz... Politikai és társadalmi szerkezetünk, földesurak és jobbágyok feudális alkotmánya nem képes elviselni a nyilvános vitát: jogaink ugyan törvényesek annyira, mint bármely más azok közül, melyeken e világ nyugszik, — de képzeljen el egy sajtóvitát ezeknek védelmére, és abban a mi olyan álláspontunkat, mely annak az elvnek érvényesítésével kezdődik, hogy az emberek azért születtek, hogy az egyik engedelmeskedjék, s a másik, hogy parancsoljon, — az egyik, hogy birtokoljon és élvezzen, a másik, hogy dolgozzék, és ne legyen semmije. A logikus vita lehetetlen." Széchenyi keserűsége a beszélgetés alatt egyre növekedett: ,,Ha nem reménykednék abban, hogy egy napon még meghúzódhatom annak fának az árnyékában, amit magam ültettem, néhányszor már megpróbáltam volna, hogy Franciaországban vagy Angliában éljek, — de még csak a kezdeteknél vagyunk." A beszélgetés vége felé Széchenyi visszatért a közgyűlés fontosabb személyeinek és álláspontjuknak bemutatására: „Végigtekintettünk a pillanatnyilag legfontosabb személyeknek a során, és ő mindig élénk színekkel és nagyon gyors megjegyzésekkel lefestette nekem őket... Ön jól ítélte meg Földváryt, — mondta nekem, — és a jelenetet, ami lejátszódott; ez az ember nem egyéb, mint-egy középszerű sarlatán: ahogy Ön itt látta őt, ilyen lenne a császári biztosok előtt is. ...Ő népszerűségre törekszik, és mint minden ember, akinek csak egyetlen szenvedélye van, ezt valósítja meg minden eszközzel. Ha ő a gyűlést magával szemben hidegnek és rokonszenv nélkülinek látta volna, komolyan beadta volna lemondását. De ő azt élénknek és iránta szenvedélyesnek látta, így marad. íme a valóság: nekünk sok ilyen vágású jellemünk van: ezek azt mondják, hogy én magyar nemesember vagyok, tagja a magyar koronának, senkinek nincs joga felettem. Ezek nehezén kezelhető emberek; értékes emberek lennének egy nemzeti kormánnyal, a jelenlegi helyzetben azonban úgy látom, hogy veszélyesek, főleg, mivel mélyen be vannak épülve a közigazgatásba. Ók a fej ellen állandóan lázadó karok, de ismétlem Önnek, én nem látok bennük komoly és fenyegető veszélyt." 29 A beszélgetésre lásd. a 9. sz. jegyzetet. ,