Levéltári Közlemények, 60. (1989)
Levéltári Közlemények, 60. (1989) 2. - FORRÁSKÖZLÉS - Hajdu Lajos: Bűnözés és büntetőbíráskodás Erdélyben (valamint a Partiumban) a jozefinista büntetőjogi reformok előtti években / 219–321. o.
Bűnözés és büntetőbíráskodás Erdélyben 265 nagy különbség e két ítélet között? Sára asszony 18 esztendős (tehát érettebb ítélőképességgel rendelkezik), mielőtt urát galádul elhagyta volna, fél évet élt házasságban (tehát nem a házasság kezdetének megrázó élményei késztették a szökésre); egy Medgyesen beszállásolt gránátossal követte el (sokszor) a házasságtörést és e kapcsolat erdeményeképpen a nő teherbe is esett. Férje a „becsületén" esett sérelmet készségesen megbocsátotta ugyan (der Delinquentin Ehemann ihr diese Beleidigung guhvillig verzeichet") — ez azonban még mindig nem magyarázat az enyhe ítéletre. A fő indok: felfedte a magisztrátus előtt néhány veszélyes rabnak a börtönből való szökésre tett előkészületeit („weil sie die Anschlage einiger sehr gefährlichen Arrestanten, welche bereits an der Durchbrechung des hiesigen Arrestes angefangen hatten, dem Magistrat entdecken hat"). Igaz — az indokolás szerint nem ez az enyhébb büntetés oka, hanem „ ihrer Schwangerschaft, Jugend und Anhoffnung ihrer künftigen Lebensbesserung" . m De nemcsak az olyan ítéletek között jelentős az eltérés, amelyeket különböző vádlottak perében hozott meg a bíróság, hanem olykor egy és ugyanazon személy elsőfokú és perújítási utáni ítéletei között is ijesztően nagy a differencia. Egyetlen példa erre: Három-Szék Állandó Táblája 1783. február 13-án halálra ítélte Gergely Mihályt és Kováts Kalárát „mint bigamiaban élő nősparáznákot". Gergely Mihálynak azt rótta bűnéül a Tábla, hogy elhagyta feleségét és elfogattatásáig együtt élt Kováts Kalárával (aki szintén otthagyta férjét). Az ügyész a perhez nagyon zavaros vádiratot szerkesztett, azzal indította pl. ezt, hogy a nő Gergely Mihállyal együtt az Oláhországba beszökött férje, Báts (vagy Hosszú) Simon keresésére indult és erre az útra a férfi kísérte el. (Ki hagyta tehát ott házastársát: az, aki lelépett vagy az, aki keresésére indult ?) Havasalföldről is „együtt jöttek vissza" és egyes tanúk állítása szerint „tisztességesen laktanak együtt minden gonoság tselekedete nélkül"; mások viszont „megvallottak", hogy mi mindent hallottak Gergely Mihályt ól vagy mástól: „öszveesküdtek" Oláhországban; Gergely feleségének, Kata asszony pedig urának szólította a másikat; volt olyan, aki az iskolamestertől hallotta, hogy „előtte Kováts Kalára és Hosszú Simon lemondottak egymásrul"; akadt, aki tudta hogy Havasalföldön gyerekük is született, de az meghalt (érdekes — az ítéletlevél jóformán semmi konkrétumot nem tartalmaz, még azt sem, hogy mettől meddig tartott ez az oláhországi kirándulás). Akadt olyan tanú is, aki látta, hogy „egymás melé le fekütek s együt háltak" és a vádlottak hiába vetették a bíróság szemére, hogy a tanúk vagy elfogultak velük szemben, vagy éppenséggel ellenségeik — a Tábla megállapította, hogy „nősparáznaságok" bebizonyosodott, így ítélete: „hóhér által fejek ütések el". Hét hónappal később a perújítás során ugyanezen Tábla újra megvizsgálta az ügyet, majd rendkívül érdekes vita után (főbb elemeit a Iá. sz. jegyzet előtt bemutattam) úgy döntött, hogy pallos helyett 15 bot legyen — nem tudni, miért éppen ennyi — Gergely Mihály büntetése. 127 Az is feltűnő ebben a perben, hogy a másik halálra ítélt ,,bigamista", Kováts Kalára asszony neve egyszerűen eltűnik Háromszék későbbi irataiból, így nem tudható, hogy az ő sorsa hogyan alakult. Az elfogult vagy a vádlottal ellenséges személyek azonban olykor nemcsak tanúk a perben, hanem gyakran ők hívják fel a hatóság figyelmét ellenségeikre, azok tényleges vagy vélt cselekedeteire és a 200 évvel előtti erdélyi 126 Uo. !« OL, F-46: 3306 és 8852/1783.
