Levéltári Közlemények, 60. (1989)

Levéltári Közlemények, 60. (1989) 2. - Ember Győző: Levéltári intézmények / 181–198. o.

Levéltári intézmények 183 intézmények között jelöli ki. íme, a lét így határozza meg a tudatot. A helytelen lét szüli a hamis tudatot. A levéltári intézmények harmadik alap jellegének a tudományos és az igazgatási mellett a közművelődésinél sokkal inkább lehetne tekinthető az informatikai. A levéltári anyagban található legkülönbözőbb adatoknak a feltárását ós rendelkezésre bocsátását egyre többen várják el a levéltári intézményektől, tekintik azok legfontosabb feladatának. Sok jel arra mutat, hogy az is lesz. A levéltári intézmények jövőjét a múltra vonatkozó, minden területre kiterjedő informatikában látom. Van olyan szélsőséges nézet is, amely nem csupán a levéltári munka igazgatási jellegét tartja szinte figyelemre sem méltónak a tudományos jelleg mellett, hanem a levéltári intézmények rendeltetését is egyetlen tudományágnak, a történettudománynak a szolgálatában látja, a levéltári intézményeket a történettudomány apparátusa részeinek tekinti. E nézet figyelmen kívül hagyja a levéltári intézmények túlnyomó többségének mind a múltját, mind a jelenét, egyes országok levéltári intézményeinek a polgári korszakban kialakult fejlődését általánosítja, annak alapján akarja valamennyi levéltári intézmény rendeltetését megállapítani. A különböző levéltárfenntartók, különböző korokban és országokban, más-más anyagot tartottak levéltári anyagnak, levéltári őrizetre érdemesnek, más-más célokra kívánták levéltáruk anyagát felhasználni, a levéltári intézményeknek más-más szempontok szerint kellett levéltáruk anyagát minél használhatóbbá tenniök. Mindez nem változtatta meg a levéltári intézmények kettős alaprendeltetését, a biztonságos megőrzést és a minél használhatóbbá tételt. Lényegesen befolyásolta azonban a levéltári munka kettős alapjellegét, illetve a kétféle jelleg arányát, egymáshoz való viszonyát. A feudalizmus idején a levéltárfenntartók elsősorban azt kívánták a levéltári intézményektől, hogy a jogaikat és kiváltságaikat biztosító iratokat őrizzék meg és tegyék minél használhatóbbá. A levéltári munka jellege túlnyomóan igazgatási volt, és csak csekély mértékben tudományos. A polgári korszakban változott a helyzet. A levéltárfenntartók közül egyre több — elsősorban az államok — már nem csupán a jogait, az állam esetében az állampolgárok jogait, biztosító iratok őrzőjét látta a levéltári intézményekben, hanem múltja írott emlékeinek, a történelem írásos forrásainak gondozóját is. A levéltári munka jellegében a tudományos rész fokozatosan erősödött, az igazgatási viszonylag gyengült, de jelentőségét így sem vesztette el. A szocialista társadalmi viszonyok között a levéltári munka jellegében az igazgatási rész ismét erősödő tendenciát mutat, de csak viszonylag, a tudományos rész jelentőségének csökkenése nélkül. Ugyanez figyelhető meg egyes fejlett tőkés országokban is. Ennek az a magyarázata, hogy számos le vél tárfenntartó — elsősorban ismét az államok— a levéltári intézményeket segítségül hívják, az irattári munka, az iratkezelés, általában az írásbeli igazgatás megjavítására, ami igazgatási feladat. A levéltári intézmények ezt az igazgatási feladatot tudományos igényességgel, az igazgatástudomány eszközeivel oldják meg, legalábbis úgy kellene megoldaniuk. Munkájuk tudományos jellege így nem csökkenne, hanem új elemekkel, az igazgatástudomány elemeivel gazdagodnék. A történettudományhoz fűződő kapcsolataik nem lazulnak, de miként azelőtt sem voltak kizárólagosak, most még kevésbé azok. A levéltári intézmények nem egyetlen tudományágnak, a történettudománynak, hanem az egész tudománynak — benne a történettudománnyal és az igazgatástudománnyal — és ugyanakkor nem az igazgatás valamelyik ága-