Levéltári Közlemények, 59. (1988)
Levéltári Közlemények, 59. (1988) 2. - Trócsányi Zsolt: Erdélyi konferenciák, erdélyi miniszterek : Erdély kormányzatának legfelsőbb irányítása, 1752–1761 / 217–290. o.
Erdélyi konferenciák, erdélyi miniszterek 281 re 123 megkapta a királynő piacet-jét, s 1755 májusában azzal tért vissza Erdélybe, hogy 1756. szeptemberéig teljesítenie kell az újabb feladatokat. Ott biztosokat küldött ki az egyes törvényhatóságokba az adósságok felszámolására. Ez azonban a vártnál nehezebben ment. őt magát pedig 1756 januárjában jelentéstételre visszarendelték Bécsbe. Arra azonban csak 1758. április 22-én került sor, hogy Uhlfeld elnökletével, Bethlen kancellár és Bartenstein [! ], továbbá Schmidlin, Benők tanácsos és maga Seeberg részvételével tartott tanácskozás megvitassa működését. Egészében véve helyeselték a biztos tevékenységét, leszögezve: az nem a fő kérdésben tévedett, hanem abban, hogy túl sokat foglalkozott mellékes kérdésekkel; ezért nem készülhetett el a kívánt időre a fő kérdés megoldásával. Erre a tévútra részben maga a neki adott instructio terelte (eszerint fel kellett tárnia és ki kellett javítani a natióban uralkodó összes gyengeségeket), részben a natio egyes tisztjei. Mindezeken túl: a munkálat közepén rendelték vissza. De mégiscsak megjelölte az orvoslás útját és eszközeit. Javaslatait a királynő majdnem egészében elfogadta — hangsúlyozta az értekezlet —, csak egyes kérdésekben szükségesek részletmegjegyzések. Ilyenek: a számadási hátralékoknál főképpen azokra kell figyelni, akiktől (vagy örököseiktől) ezek behajthatók. A jövőre nézve pedig bevezetendő volna, hogy a számadók havonta küldjenek fel jelentést pénztáruk állásáról a felállítandó Nationalis Oeconomica Directiónak, s évi számadást is idejében terjesszenek fel; a számadások ellenőrzésébe kapcsolódjék bele az Erdélyi Udvari Kancellária is. A törvénytelen kamatok levonása a kölcsön összegéből nehézségekre vezet: a hitelezők nem mennek ebbe bele bírói ítélet nélkül, s a népet nem szabad terhelni az ilyen jogviták költségeivel. A telekkönyvek bevezetését hasznosnak találta az értekezlet; ennek révén lehet visszajuttatni a köznek a tőle elvont földeket. Ezt a Seeberg által elkezdett, de távollétében félbeszakadt munkát folytatni kell, s mielőbb be kell fejezni. A szász oeconomicum allodiale kérdését kétfelé választotta a tanácskozás. A Királyfölddel magával kapcsolatban az volt az egyhangú vélemény, hogy a községek földjein folytatott földművelés és bortermelés több kárral jár, mint haszonnal. Jobb volna az ilyen földeket eladni a szász natióba tartozó személyeknek, vevők hiányában pedig bérbe adni nekik (esetleg külső személyeknek is). A kocsmárlás, vendéglők, sörházak stb. bérbeadásánál tekintettel kellene lenni a bortermelő helységeknek arra a jogára, hogy Szent Márton napjától Szent Györgyig eladhatják saját borukat. A kocsmák, vendéglők, sörházak Seeberg által javasolt építésére ne csak a gabonakilenced egy évi jövedelmét fordítsák, hanem járuljanak ehhez hozzá a polgárok és a földműveléssel nem foglalkozó állattenyésztők is. Tisztán a biztos javaslata volt a makkoltatási bér bevezetése a makkos erdőkben; az értekezlet itt sérelmezhetőnek találta azt, hogy helybeliektől is bért szedjenek — csak a külsők fizessenek bért a község allodiális pénztárába. A szász natio nemesi jogon bírt jószágait illetően Bethlen kancellár azt az álláspontot képviselte, hogy ezek a jószágok eladandók, árukat a natio adósságai és egyéb közadósságok törlesztésére kell fordítani. A javaslat mögött annyira nyilvánvalóan személyes érdek állt (Bethlen kevéssel előbb szerezte meg az Apaffi-örökség legnagyobb részét — a két nagy bányauradalom kivételével), hogy éles ellenzésre talált. Ez így törvénytelen (a szász 123 Annak az 1758. április 22-i értekezletnek a jegyzökönyve, amelyet az 1753. októbere után történtek ismertetésénél forrásul használtunk, nem jelzi, hogy a királynő mit fogadott el és mit nem.
