Levéltári Közlemények, 59. (1988)
Levéltári Közlemények, 59. (1988) 2. - Trócsányi Zsolt: Erdélyi konferenciák, erdélyi miniszterek : Erdély kormányzatának legfelsőbb irányítása, 1752–1761 / 217–290. o.
Erdélyi konferenciák, erdélyi miniszterek 279 új adórendszer bevezetése esetén is. Ezért került sor Martin Zacharias Wanchkel von Seeberg királyi biztosként Erdélybe küldésére a szász natio gazdálkodásának lábraállítása végett 1753 júniusában. 118 Seeberg személyéről már szólottunk korábbi tanulmányainkban. 119 Konvertita szász, az Erdélyi Udvari Kancellária tanácsosa, e minőségben vesz részt az 1754-i új adórendszer kidolgozásában. Seeberg Erdélybe utazván, a kis Szerdahelyszéken kezdte el vizsgálatát. Az ott végzettekről terjedelmes és alaposan dokumentált jelentést tett; ezt Königsegg-Erps (Mária Terézia jóváhagyásával) Schmidlinnek és Bethlen Gábornak (az adóreform utolsó szakasza másik két kulcsemberének) adta ki referálásra; javaslataik 1753. október 22-én a BergkoUeg és az Erdélyi Udvari Kancellária elé kerültek. Seeberg első (s talán legfontosabb) megállapítása az volt, hogy a szász közadósságok után szedett kamatok magasabbak a törvényeseknél. Rendelkezett hát a szerdahelyszéki királybírónak, hogy az adósok jogosultak levonni a tőkéből a jogtalan kamatokat. Schmidlin és Bethlen elvben egyetértett ezzel, de attól tartott, hogy így az adós elkényelmesedik, s a hitelező elveszti tőkéjét. Véleményük szerint jobb volna megvárni, míg a hitelező, nem elégedve meg a törvényes kamattal, a tőkét akarná felvenni az adóson, s akkor kellene a fiscalis directort utasítani az uzsorás elleni fellépésre. Ha török alattvaló a hitelező, ezeknek a magasabb kamatot is kelljen fizetni, de jelezni kell nekik, hogy a jövőben csak 6%-os kamatot követelhetnek, s ha ezzel nem elégszenek meg, vissza kell nekik fizetni a kölcsönt (szükség esetén a szász natio pénztárából). Az értekezlet elfogadta ezt a javaslatot. De hozzányúlt Seeberg a szék egyes volt tisztjeinek, elsősorban az elhunyt Keszler királybírónak a ténykedéséhez is. Keszler után 11 254 forint 93 dénár hátralék maradt, ezenkívül felelőtlen kiadásokkal további 12 359 forint 26 dénárral terhelte a széket. Andreas Leonhard királybírót csak 1 175 magyar forint 69 dénár meg nem engedett adósság terhelte. Mindenesetre rá is vonatkozhatott Mária Teréziának e kérdésre adott indulatos resolutiója: az ilyen infámis tolvajokkal szemben 120 nem lehet elég keményen eljárni. Három havi határidőt adott Keszler örököseinek és Leonhardnak maguk igazolására, azzal, hogy utána teljes vagyonukhoz nyúlnak. Seeberg ezen túlmenően is alaposan bele kívánt avatkozni a szász székek gazdálkodásába. Részletkérdéseket most mellőzve, szóljunk arról a javaslatáról, amely új rendet szabott volna a szász székek igazgatási létszámában és ennek fizetésében. Mária Terézia ebben szabad kezet adott neki. A biztos hétpontos tervezetet nyújtott be a Királyföld politikai és gazdasági reformjára is: 1. telekkönyvek vezetendők be (a földterület értékének megjelölésével); 2. meg kell változtatni azt a szász örökösödési gyakorlatot, hogy a közös ház a legfiatalabb gyermeké lesz, a többieket pedig készpénzben elégítik ki — ebből ti. gyakran fakad, a házak pusztulása, és az árvák elszegényedése. 3. Fel 118 A kiküldésére vonatkozó iratok (Mária Terézia 1753. június 15-i kézirata Gyulaffi kancellárhoz, aznapi és július 18-i rescriptuma a Guberniumhoz, a Kancellária június 16-i két rendelete Seeberghez): uo. 1753: 404. Meg kell hogy jegyezzük: Seeberg biztosságának itt csak legfontosabb vonatkozásait tudjuk felvázolni. Biztosi tevékenységének a szász törvényhatóságokban található anyaga jelen kutatásaink során nem volt hozzáférhető számunkra — a kérdés helyi társadalmi-politikai vonatkozásai pedig ezek nélkül nem tisztázhatók. 119 „Reformok előtt", „Az első abszolutisztikus adórendszer Erdélyben". 120 „Mit solchen infamen dieben."
