Levéltári Közlemények, 59. (1988)
Levéltári Közlemények, 59. (1988) 2. - Trócsányi Zsolt: Erdélyi konferenciák, erdélyi miniszterek : Erdély kormányzatának legfelsőbb irányítása, 1752–1761 / 217–290. o.
Erdélyi konferenciák, erdélyi miniszterek 251 az övére igen), püspöke ellátmánya a tört része az unitus egyházfőének (a római katolikus püspökről nem is beszélve — de a többi bevett vallásfelekezetek superintendenseirol sem), papjai tartsák el magukat (őket ott sem illeti meg a eanonica portio, ahol az unitus pap megüresedett helyére lépnek), egyházuk és iskoláik részére tett alapítványokról szó sincs (ha valahol mégis ingatlant juttatnának az ortodox pap tartására, az ne legyen adómentes), templomot ők építsenek maguknak ott is, ahol ők vannak többségben, a püspök csak az uralkodó előzetes tudtával fordulhat szigorúan vallási ügyekben a számára esetenként kijelölt egyházi feletteshez — s mindenekfelett: a megtűrtség csak az uralkodó (és — formailag — a rendek) tetszésétől függjön. Mindez azonban mégis valami a XVII. század végétől elszenvedett teljes jogfosztottsággal szemben. A konferencia egyetértett abban is, hogy a kiszemelt püspököt azonnal Bécsbe kell rendelni, s ismertetni kell vele püspöksége feltételeit. Várható azonban, hogy e bécsi tárgyalásokkal és a püspök leüt ázásával néhány hónap eltelik. 68 Közben pedig Erdélyben csak rosszabbodik a helyzet; a Gubernium és magánosok jelentései szerint ott külföldi emisszáriusok tevékenysége és egyes hatóságok tétlensége folytán az ortodox nép egyre merészebb, titkos gyűléseket tart, lázító leveleket köröztet, amelyekben az unitus papok elűzésére szólítják fel a népet, követelik, hogy a karlócai érsek adjon nekik püspököt, elveszik az unitusoktól templomaikat, elűzik papjaikat. Sietős orvoslás szükséges — Erdélyben pedig jelenleg igen kevés a katonaság (a Konferenz szerint változatlanul az volna a legjobb eszköz e „zabolátlan" nép megfékezésére), így enyhén kell bánni ezzel a „nyakas" néppel, míg a püspök le nem érkezik. A királynő rendelkezzék a karlócai érseknek, hogy az nyilvánítson hamisnak, alaptalannak mindent, amit róla terjesztenek Erdélyben. Ott pedig tegyék közhírré, hogy Mária Terézia (kegyelmességből és a zavargók meg javulását remélve) amnesztiát ad nekik, elfelejtve az eddig történteket; megtűri az unitus hitről elszakadtak szabad vallásgyakorlatát (amíg jónak látja), de kötelesek visszaadni az unitusoktól erővel elvett templomaikat, visszaengedni tisztükbe és beneficiumaikba a letett vagy elűzött unitus papokat, további templomfoglalásoktól, az unitus papság és nép megsértésétől tartózkodjanak, ne csábítsák őket disuniálásra, egyáltalán: maradjanak nyugton, ne tartsanak titkos gyűléseket, ne fogadjanak be valótlanságokat terjesztő emisszáriusokat (sőt jelentsék az ilyeneket felsőbbségeiknek), hű, engedelmes, békeszerető, a hatóságoknak engedelmeskedő alattvalók legyenek, és kezeskedjenek papjaikért (különösen, ha külföldiek), hogy azok semmit sem fognak cselekedni a felségjogok, Erdély köznyugalma és jóléte ellen. Ha így viselkednek, számíthatnak a királynő további kegyelmére — ha nem, a legkeményebb igazságosságot gyakorolja majd velük szemben. Ez a határozat az alapja az 1759. június 13-i keltet viselő ortodox türelmi rendeletnek. A Konferenz határozata szerint a Gubernium tegye közzé ezt. Áron püspök értesítendő, hogy ez a királynő akaratából történik, és figyelmeztetendő: ne üldözze az ortodoxokat, a jelenleg kezükben lévő helységekben engedje meg nekik mint megtűrteknek a szabad vallásgyakorlatot, bízva benne, hogy a felkorbácsolt kedélyek így nyugszanak majd meg. A Guberniummal a türelmi rendelet kísérő iratában közölni 68 Valójában közel két év volt még hátra addig, míg a püspök elindulhatott Erdélybe, s ott is csak hosszú hónapok múltán, 1761 szeptemberében iktatták tisztébe.
