Levéltári Közlemények, 59. (1988)

Levéltári Közlemények, 59. (1988) 1. - KRÓNIKA - Bélay Vilmos: Trócsányi Zsolt (1926–1987) / 193–194. o.

KRÓNIKA TRÓCSÁNYI ZSOLT 1926—1987 Nagy veszteség érte a magyar történettudományt és a Magyar Országos Levéltárat. 61 éves korában örökre eltávozott Trócsányi Zsolt nyugalmazott főlevéltáros, a történelemtudományok doktora, betegsége elhatalmasodásáig fáradhatatlanul dolgozó történészkutató. 1926. április 15-én született Pápán. Édesapja Trócsányi Dezső, az ottani református teológiai főiskola tanára, jól képzett filozófus volt. Trócsányi Zsolt, a pápai kollégium mindig kitűnő diákja, az érettségi vizsga letétele után Budapestre került, a tudományegyetem történelem—latin szakos hallgatója, egyben az Eötvös Kollégium tagja lett. Egyetemi tanulmányai során egy évig a bukaresti egyetemen hallgatott előadásokat. Ott sajátította el a román nyelvet, amelynek azután mind hivatali pályáján, mind történeti kutatóként nagy hasznát vette. A diploma megszerzése után, 23 éves korában került az Országos Levéltárba, s ott dolgozott megszakítás nélkül nyugalomba vonulásáig, 1986-ig. E közel négy évtized alatt mindig az erdélyi főkormányszék (a „Gubernium") levéltárának volt a referense (élete utolsó tíz évében elvállalta még az Erdélyi Kancellária referálását is). Bízvást elmondhatjuk, hogy a levéltár kiemelkedően jól képzett, óriási tudásanyagot szerzett, hihetetlen szorgalmú és kétségtelenül legtöbbet publikáló dolgozója volt. Mint referens kiválóan ismerte a rábízott levéltári anyagot, ezen kívül valamennyi egykori dikasztérium (a Magyar Kancellária, Helytartótanács, kamara, nádori hivatal) iratanyagában is tájékozott volt. A hozzá segítségért forduló kutatóknak anyanyelvén kívül román, német és angol nyelven is képes volt igen magas színvonalon felvilágosítással szolgálni. Szakértőként számos bizottságnak volt tagja, több esetben szerepelt a Tudományos Minősítési Bizottság megbízásából opponensként kandidátusi vagy doktori vitákban. Valamennyi ilyen szereplésre alaposan felkészült, a vitákban aktívan részt vett. Imponáló volt nagyszerű, biztosan megalapozott tudása, mindig a lényegre tapintó érvelése. Minden kérdéshez hozzá tudott szólni, mondanivalója mindig ,,sine ira et studio" tárgyszerű volt. Az 1950-es évek eleje óta aligha volt olyan történelmi tárgyú kiállítás Budapesten, amelynek előkészítésében, rendezésében Trócsányi Zsolt részt ne vett volna. Elég legyen itt csak háromra hivatkoznunk, az 1956 nyári és az 1974 őszi levéltári kiállításra, valamint az 1980. évi Bethlen Gábor-kiállításra. A két levéltári kiállítás a magyarországi írásbeliség fejlődését és a magyar levéltárügy történetét mutatta be, a Bethlen Gáboremlékkiállítás a nagy erdélyi fejedelem életét s két évtizedes kormányzatát tárta a látogatók elé. A két levéltári kiállítás főrendezője Trócsányi Zsolt volt, aki mintegy húsz munkatársát irányította. A Bethlen-kiállítás levéltári anyagának összeválogatása is az ő útmutatása alapján történt. Az utóbbi években a budapesti tudományegyetemen előadásokat tartott Erdély XVIII—X[X. századi története tárgyköréből. Kevés hallgatója volt ugyan, de az bizonyos, hogy elültette bennük az érdeklődést, és példát adott nekik a tudományos kutatás mesterfogásairól. Az alábbiakban egy pillantást vetünk Trócsányi Zsolt legmaradandóbb tevékenységi területére: irodalmi munkásságára. Hangsúlyozzuk, hogy a szóba kerülő művek nem tartalmazzák azok teljes felsorolását. Első jelentős munkája s egyben kandidátusi disszertációja „Az erdélyi parasztság története, 1790—1849." (Bp. 1956.) jelezte, hogy nagyszabású fiatal történész jelentkezik. Ez a munka témaválasztásával már megmutatta, hogy csaknem kizárólagos munkaterülete Erdély története lesz a következő évtizedekben. „Wesselényi Miklós fogsága" (Századok, 1960—1961.) c. tanulmánya a reformkori magyar politikai élet egyik legszínesebb,