Levéltári Közlemények, 59. (1988)

Levéltári Közlemények, 59. (1988) 1. - KRÓNIKA - Bélay Vilmos: Trócsányi Zsolt (1926–1987) / 193–194. o.

194 Krónika legérdekesebb egyéniségének a budai várban elszenvedett fogságát tárgyalja. Évek múlva visszatér még Wesselényihez és elkészíti hőse egész életét és tevékenységét bem utató kitűnő monográfiáját; „Wesselényi Miklós" (Bp. 1965.) címen. Amintegy hatvan évvel Kardos Samu Wesselényi-életrajza után (amit egy kritikusa szerint csak mint anyagközlést vehetünk számba) napvilágot látott Trócsányi-monográfia sokkal szélesebb forrásbázisra támaszkodott, modern szempontú megközelítéssel. Megemlítendő még „Az erdélyi központi bányaigazgatási szervezet története" (Miskolc, 1962.), egy fontos hivatal eddig még nem vizsgált történetéről szóló mű. „Az erdélyi jakobinusság kérdéséhez" c. tanulmány (Történeti Szemle, 1965.) a Wesselényi-életrajzhoz végzett kutatómunkája során előbukkant adatokra támaszkodva annak igen értékes mellékterméke. A „ConscriptioCzirákyana" (Bp. 1966.) az 1819—1820. években Észak-Partiumban végrehajtott úrbéri összeírás feldolgozása (az összeírás anyaga az erdélyi főkormányszék levéltárában maradt fenn). „Az erdélyi kormányhatósági levéltárak" (Bp. 1973.) c. ismertető leltár, két, az Országos Levéltárban őrzött levéltár, az Erdélyi Kancellária és az erdélyi főkormányszék levéltárait ismerteti. Csak ez első helyen említett kancellária levéltáráról jelent meg az 1950-es évek elején egy ma már nehezen hozzáférhető ismertetés: alapleltár. Az utóbbiról, a főkormányszék levéltáráról Trócsányi műve előtt semmiféle ismertetés nem látott napvilágot. Trócsányi Zsolt mindkét levéltárat nagyszerűen ismerte, évtizedek óta rendezett, kutatott bennük. Mintaszerű leltárban ismerteti e levéltárak fondjait és állagait, az azokat létrehozó hivatal vagy hivatali részleg, esetleg tisztviselő hatáskörét, működését, a létrehozott iratanyag jellegzetességeit, a bennük tárgyalt eseményeket, a kutatás lehetőségeit. A feudáliskori Erdély történetével foglalkozó kutatónak felbecsülhetetlen segítség ez az ismertető leltár. Jelentős munkái közé tartoznak „Az erdélyi fejedelemség korának országgyűlései" (Bp. 1976.); és az „Erdély központi kormányzata, 1540—1690." (Bp. 1980.). Ez utóbbi mű nem egyszerű tényfeltárás, hanem többek közt arra a kérdésre keres választ, hogy beszélhetünk-e a fejedelmek Erdélyében abszolutizmusról. Ezután egy német nyelvű mű, a „Dignitäradel und Beamtenintelligenz der Regierungsbehörden in Siebenbürgen des 16 —17. Jahrhundert"; majd „A pápai kollégium története" (Bp. 1981.), következett. Utóbbi Trócsányi Zsolt egykori középiskolájának állít emléket. A Labirintus-kiadványsorozat a nagyközönséghez szól; Trócsányi ebben a sorozatban jelentette meg a „Wesselényi Miklós hűtlenségi pere" c. népszerű füzetét (Bp. 1986.). A kiváló szaktudós érdekes, népszerű munkájának nagy sikere volt. Életében az utolsó nyomtatásban megjelent munkája a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában napvilágot látott háromkötetes „Erdély története" e. miiben az általa írt Új etnikai kép, új uralmi rendszer, 1711 —1770, és a Felvilágosodás és ferenci reakció, 1771—1830. című két fejezet. Ezért a munkájáért — szerzőtársaival együtt — az Akadémia nagydíjával tüntették ki. Mi jellemzi Trócsányi Zsoltot mint történetírót ? Hallatlan pontos és lelkiismeretes anyaggyűjtés, erős kritikai szellem, a források kezelésében és a tények előadásában megnyilatkozó becsületesség. Feltételezzük, hogy nem írt nagyon könnyen — bár sokat írt, de örökké mérlegelve, magában küszködve. „Nil sine magno vita laboré dedit mortalibus" — írja Horatius, s ez, úgy érezzük, Trócsányi Zsoltra is érvényes. 1986 tavaszán, elérve 60. életéve fordulóját nyugalomba vonult. 37 évi munka után búcsút mondott addigi munkahelyének, az Országos Levéltárnak. Tele volt tervekkel, úgy remélte, hogy megszabadulva a hivatali munka terheitől, most már „csak" történetíró lesz. Egyik terve volt, hogy megírja Buccow Adolf lovassági tábornok, Erdély 1760-as évekbeli főhadiparancsnokának életrajzát. Az anyaggyűjtést meg is kezdte, de a hirtelen rátörő betegség lehetetlenné tette, hogy tovább folytassa. Még sok igen értékes történeti tanulmány jelenhetett volna meg tollából, ha a sors kegyesebb hozzá, ha még legalább tíz-tizenöt évig dolgozhatott volna. Nem így történt. Bélay Vilmos