Levéltári Közlemények, 59. (1988)

Levéltári Közlemények, 59. (1988) 1. - FORRÁSKÖZLÉS - Varga János–Miskolczy Ambrus: Egy prefekt halála / 111–112. o.

128 Varga János—Miskolczy Ambrus seik mellett van, és zöld utat kapnak tevékenységük folytatására. Puchner — kétkulacsos játszmájának megfelelően — kellő intézkedések megtételét ajánlva, tájékoztatja ugyan Vayt a beadványról, de ő maga nem nyúl semmiféle rendszabályhoz, a deputációnak adott válaszát pedig a rend fenntartására intő tanácsként interpretálja. A küldöttek követik a Balázsfal várói korábban eltávozottak példáját: működésük nyomán Erdély földje minden eddiginél bolydultabb méhkas képét ölti. Észak-Erdélyben tovább folyik Úrban esketési akciója, és október első harmadában már alig van Kővár vidékének, Kraszna, Belső-Szolnok, KözépSzolnok, Doboka, Kolozs és Torda megyéknek, Marosszéknek és Aranyosszéknek olyan román, szász, vagy magyarokkal vegyesen lakott helysége, amelynek megbízottai ne járták volna meg Naszódot; sőt a császár pártjára esküvők közt szép számmal akadnak színmagyar települések képviselői is. A román nemzeti mozgalom Balázsfalvárói szétrajzó agitátoraiból jut szinte minden faluba. Zsebükben a Balázsfalván letett eskü szövege mellett Vay menlevele, amely csak a bántatlan hazatérést biztosította nekik, további politikai tevékenységre azonban nem jogosította fel őket. Most mégis jó szolgálatot tesz e salvus conductus: főleg a kevésbé ismert agitátorok ezzel fedezve magukat kereshetik fel a számukra kijelölt tájékot. A hatóságok tiszteletben tartják a kormánybiztos utasítását, és a formailag hazatérőket részükről csak egyetlen esetben éri inzultus. Mire a közigazgatás ráeszmél, már késő. Vayhoz és a kormányszékhez sorra futnak be a törvényhatóságok és főispánok egyre riadtabb és gyors segítséget kérő jelentései: mindenütt román agitátorok járják az országot, de tetten érni rendszerint nem lehet őket; a népnek azt hirdetik, hogy az urak és magyarok elpártoltak a császártól, akit nekik kell megvédeniük, mert ha elmulasztják, a román nemzet kiirtása lesz a magyarok következő célja; ne a törvényhatóságok tisztviselőinek, hanem az általuk kijelölt vagy kijelölendő román testvéreiknek engedelmeskedjenek, mert hamarosan románok lesznek tisztviselőik és uraik; újabb esküvel erősítsék meg Balázsfalván tett fogadalmukat, amely szerint halálig hűek maradnak a császár és nemzetük ügyéhez; mindenki iratkozzék fel a császár katonájának; a közrend védelme érdekében a falvak szerveződjenek hadrendbe, fegyverezze fel mindenki magát, amivel tudja, követve a Balázsfalván készített és a velük ismertetett instrukciót, hogy oltalmazhassa magát és készen legyen, mikor a megmozdulásra a jel megérkezik; aki nem így jár el, vagy az ellenkezőjét cselekszi ós eljárásukkal szembeszegül, azt űzzék el és semmisítsék meg. Számtalan helyen azt is rebesgették, hogy az akció céljainak egyike az urak javainak szétosztása a nép között. És a nép készséggel, sőt lelkesen enged a felhívásoknak. Csapatostul vonul a kijelölt helyekre letenni az esküt és engedelmességet ígérni a szervezők által kinevezett fő- és alvezéreknek. A falvakban éjjel-nappal kovácsolják a lándzsákat, egyenesítik a kaszákat. A mozgalom nemcsak a szász köznépet, de a magyar parasztlakosság egy részét is magával ragadja. Többségüket földesuraiktól és a tisztviselőiktől elszenvedett sérelmek, a tegnapi osztályelnyomás megbosszulásának ingere, vagy az úri birtokban való részesedós reménye sodorja a tömegmozgalomba. Mások az általuk is imádott császárt hiszik szolgálni és megmenteni, ha követik a román agitátorok utasításait. De vannak köztük olyanok is, akiket pusztán a félelem késztet arra, hogy magyar voltuk ellenére csatlakozzanak ahhoz a zászlóhoz, amelyet a román nemzeti érdekek képviselői lobogtatnak.