Levéltári Közlemények, 59. (1988)
Levéltári Közlemények, 59. (1988) 1. - FORRÁSKÖZLÉS - Varga János–Miskolczy Ambrus: Egy prefekt halála / 111–112. o.
112 Varga János —Miskolczy Ambrus rult. Az Orláton tartott összejövetel eredeti célja csupán a határőrök kívánságainak kérvénybe foglalása volt, amelyet állításuk szerint nemcsak az uralkodóhoz, hanem a magyar minisztériumhoz is el kívántak juttatni. Ámde a gyűlésen a hatóságok tiltásai ellenére a megyékből és a székekből a határőrség kötelékébe nem tartozó románok egész sora jelent meg, köztük a mozgalomban szerepet vivő és az ellenük indított vizsgálat miatt bujkáló fiatal értelmiségiek: tanítók, jegyzők, jurátusok, lelkészek és klerikusok. Nekik is közük volt ahhoz, hogy a gyűlés eltért kitűzött irányától, nem utolsó sorban annak hatására, hogy akadt törvényhatóság, amely lefoglaltatta és elárvereztette az orláti gyűlésre távozott közrendű románok igásállatait. Az összejövetelen ismét hangot kapott mindazon vélt vagy jogos sérelem, amely a románságot mint etnikumot, illetőleg a tegnapi nem-nemes, zömében román népességet volt földesurai vagy a hatóságok részéről érte, sőt az egyeseken elkövetett méltatlanságokat a román nemzet egésze elnyomásának bizonyítékaiként általánosították a szónokok. A gyűlés határozatilag mondta ki, hogy szeptember 14-én Balázsfalván kell összejönni a román nemzet sérelmeinek megtárgyalására és annak a fejedelmi válasznak a meghallgatására, amelyet Ferdinánd császár a májusi összejövetel kérvényét hozzá vivő deputációnak adott. Ez utóbbi indok inkább csak leplezésül szolgált, hiszen a delegációt annak idején vezető görög nem egyesült püspök, Andrei Saguna már június végén kibocsátott körlevelében — a ténylegesnél több ponton is kedvezőbbnek tüntetve fel az eredményt — részletes tájékoztatást adott küldetésükről. Az Orlátról szétszéledők messze földön tudatták a tervezett összejövetel hírét, immár megtoldva annak célját román tisztviselők választásával, a román nemzet felfegyverzésével stb. Az agitáció nyomán, illetőleg azzal párhuzamosan a falvakban újabb engedetlenségi hullám bontakozott ki a hivatalos tisztviselőkkel szemben: a lakosság rendre megtagadta utasításaik teljesítését, többek közt az adóhátralékok tisztázását. Recsegni-ropogni kezdtek a törvényes közigazgatás eresztékei. Közben olyan események játszódtak le, amelyek csak olajat öntöttek a háborgás amúgy is terjedő tüzére. Először is híre ment, hogy a magyar minisztérium egyelőre nem szándékozik felállítani azt a bizottságot, amelynek feladata az úrbéri és a majorsági földek jellegének személyre szóló meghatározása lett volna, és amelyet az utolsó erdélyi diéta döntése nyomán a pesti kormánynak valóban ki kellett volna küldenie. Márpedig e kérdés a tegnapi — persze nem csupán román — szolgáltató népesség tömegeit érintette, mert a volt birtokosok a szóban forgó föld jellegének majorsági voltára hivatkozva követelték továbbra is a robotot embereiktől, vagy rekesztették ki őket telkeik használatából. Az ügy rendezését a törvényhatóságok ugyancsak szorgalmazták, noha bizottmányaik közben egymást követve hozták a volt jobbágyokra kedvezőtlen határozataikat. A román mozgalom aktivistái gondoskodtak róla, hogy a bizottság megalakításának elhalasztása a magyar elnyomás egyik formájaként rögződjék meg a köznép tudatában. Valójában nem ilyesmiről volt szó. Deák, a pesti kormány igazságügyminisztere, egyszerűen nem magát, hanem az ülésező nemzetgyűlést tartotta illetékesnek arra, hogy e kényes tárgyban elhatározó ne is rendeletet, hanem törvényt alkosson. Álláspontja arra a meggondolásra épült, hogy a probléma nem kizárólag erdélyi vonatkozású, hiszen e kérdés a szűkebb értelemben vett Magyarország nem egy részén is égetően aktuális, következésképpen az ország egész területére kiterjedő érvénynyel rendezendő.
