Levéltári Közlemények, 59. (1988)
Levéltári Közlemények, 59. (1988) 1. - FORRÁSKÖZLÉS - Varga János–Miskolczy Ambrus: Egy prefekt halála / 111–112. o.
Egy prefekt halála 113 Hasonlóképpen irritálta a románságot, hogy a román nemzetiségről alkotandó törvény ügyében nem történt Pesten érdemleges előrehaladás, pedig Ferdinánd király és császár ^agunáékat biztosította arról, hogy a magyar nemzetgyűlés e téren megfelelően fog intézkedni. Szemere belügyminiszter többek közt erre való tekintettel is nevezett ki több románt ahhoz a bizottmányhoz, amelyet az erdélyi diéta azzal a rendeltetéssel választott, hogy az Erdélyt érintő és speciális rendezést igénylő tárgyakról törvényjavaslatokat szerkesszen a kormány számára, amely majd a nemzetgyűlés elé terjeszti azokat. Gróf Teleki József erdélyi főkormányzó, a szóban forgó uniós-bizottság elnöke azonban a román kinevezetteket azzal az indokkal nem volt hajlandó a tárgyalásokba bevonni, hogy ilyen lépés nem lenne összhangban a bizottmányt létrehozó erdélyi diéta határozatával. így Telekiek maguk dolgozták ki egy román-törvény tevezetét, ós a pótlólag kinevezett tagokat, akiknek legtekintélyesebbje Timoteu Cipariu balázsfalvi kanonok volt, csak akkor hívták meg, amikor Batthyány miniszterelnök szeptember 19-én az illetékes államtitkár útján utasította a bizottmányt Cipariuék meghallgatására. Pontosabban: Cipariu és társai — hangsúlyozva, hogy nem a román nemzet megbízottai gyanánt, hanem magánemberként — maguk is kidolgoztak egy törvényjavaslatot, amelynek alapján az uniós-bizottság több ponton korrigálta ugyan saját tervezetét, a román javaslat számos pontját azonban nem fogadta el. Az így módosított tervezet — sem ennek, sem a Cipariu-féle szövegnek elemzésére, illetőleg egybevetésére itt nincsen mód — szeptember utolsó harmadára lett kész, és került volna a pesti nemzetgyűlés elé. De ekkorra már — egyelőre — túlszaladtak az események rajta: közzététel hiányában a románság nem is értesülhetett annak tartalmáról, de nemzetgyűlési megtárgyalása is elmaradt, mert számtalan más kérdéssel együtt háttérbe szorította a Bécsből irányított ellenforradalom kivédésének ügye. Fokozta az izgatottságot a magyar igazságügyminiszter egy augusztus utolsó harmadában kiadott rendelete is. Az erdélyi törvényhatóságok tavasz óta lázítás, lázadás vagy csendháborítás címén, tehát törvénybe ütköző politikai jellegű bűntettek miatt számos egyént tartottak fogva, illetőleg vettek vizsgálat alá, a perek lefolytatásának módja és az illetékes bíróságok kijelölése azonban eldöntetlen maradt: a régi törvények alapján már nem lehetett ítélkezni, az uniós bizottság által kidolgozandó törvény pedig még váratott magára. Az érintettek számának szaporodása és a bizonytalankodásból származó bonyodalmak kiküszöbölése viszont mielőbbi döntést követelt. Deák végül Vay javaslatát fogadta el, amelynek értelmében, már csak az egyöntetűség és a helyi visszaélések meggátlása érdekében is, az ilyen jellegű eljárások lefolytatására a marosvásárhelyi Királyi Tábla mellett egy külön osztályt kell szervezni, amely permanensen dolgozik és ítélete ellen fellebbezésnek nincs tere, a verdiktre várókat pedig meghatározott helyen kell összegyűjteni. Deák felhívta ugyan az erdélyi Kormányszék figyelmét, hogy ezen osztály bíráiul kellő számban hozzon javaslatba lojális románokat is, a kinevezettek közt azonban mégis csak egyetlen román akadt. Ezen osztály szervezésével párhuzamosan Vay és a Kormányszék megtették az előkészületeket az érintett rabok gyűjtőhelyének kijelölésére. Vay először a gyulafehérvári várat szemelte ki e célra, kérését azonban Puchner Antal, Erdély főhadiparancsnoka, férőhely hiányára hivatkozva elhárította. Mivel Kolozsvár sem látszott alkalmasnak, végül Marosvásárhely mellett döntöttek azzal, hogy a rabokat az ottani várban, szükség 8