Levéltári Közlemények, 58. (1987)

Levéltári Közlemények, 58. (1987) 1–2. - Sashegyi Oszkár: Az Országos Levéltár dolgozói a Belügyminisztérium főhatósága alatt : fogalmazók, kezelők és szolgák, 1874–1922 / 195–208. o.

202 Sashegyi Oszkár került három levéltáros (Komáromy, Döry, Horváth) nyugállományba helyezésének ügye, és pályázatot hirdettek három betöltendő levéltárosi állásra. Az egyik állást a jeles jogtörténész dr. Gábor Gyula, a pesti izraelita hitközség ügyésze pályázta meg. Miután azonban röviddel később az ellenforradalmi kormányzat átvette a hatalmat, Gábor dr. visszakérte pályázatát, s azt 1919. augusztus 15-én vissza is kapta, anélkül, hogy kinevezésére sor került volna.

13 Az első nő, dr. Szirmai Erika okleveles középiskolai tanár, 1913-ban megkísérelte, hogy ebbe a tisztikarba bejusson. Kísérletét azonban az Országos Levéltár akkori vezetője, Csánki Dezső mereven elutasította. Csánki több érvet hozott fel a nőknek a levéltárban való alkalmazása ellen: a nagy könyvek emelgetésével járó fizikai megerőltetést, a közerkölcs szempontját (a tisztviselők nem nyilvános termekben dolgoznak, mint a pénzintézeteknél, távirdákban, hanem külön szobákban, félreeső raktárakban) emlegette, s azt, hogy az anyasággal járó gondjaik miatt nem szentelhetnék magukat teljes odaadással hivataluknak. Legfőbb érve azonban az volt, hogy az Országos Levéltár közigazgatási teendőket is teljesít, s ott nők nem alkalmazhatók, „legalább is addig — írta — míg a közigazgatási pálya előttük meg nem nyittatik, ami ellen ismét nagyon súlyos aggályok merülnek fel."

14 A levéltárakban való alkalmazás egyik fő feltételeként már Pauler a megbízhatóságot jelölte meg. Ezért húzódozott attól, hogy ki nem nevezett, esküt nem tett egyéneket a levéltárban alkalmazzanak. Ezt a személyi politikát utódai is folytatták. Amikor a Belügyminisztérium 1913-ban egy 66 éves ügyvéd kérvényét tette át az Országos Levéltárhoz, aki napidíjas minőségben kérte ott alkalmaztatását, Csánki kijelentette, hogy az Országos Levéltárnál „következetesen megtartott elv, hogy itt csak állandó, esküt tett tisztviselő alkalmaztassák[ . . .] lehetőleg kizárandók a levéltári szolgálatból azok is, kiket nem őszinte hajlam és munkakedv, hanem egyéb megélhetés hiányában csak a kényszerűség vinne e pályára."

15 A megfelelő szakképzettség követelményét hangoztatva, ugyanúgy ellenállt akkor is, amikor, 1919 végén, a hadsereg redukciójával kapcsolatban a kormányzat a fölös számú tényleges tisztek elhelyezéséről kívánt gondoskodni. Sikerült is kivédenie azt a kísérletet, hogy ezek közül akár csak egy is az Országos Levéltárba kerüljön.

16 Kezelők Az Országos Levéltár kezelő személyzetétől megkívánt vizsgákat a belügyminiszter 1879-ben szabályozta. A fogalmazói létszám addigra feltöltődött, s most első ízben kívánt a levéltár olyan hivataltisztet alkalmazni, aki kezelői munkakört lát el. Pauler a kezelő tisztektől a magyar, német és latin nyelvek ismeretét, helyesírást és szépírást kívánt meg. A kezelőtisztek számára is írásbeli és szóbeli vizsgát javasolt. Az írásbeli vizsgán a folyamodónak egy XVIII. századbeli német nyelvű fogalmazványt (!) kellene lemásolnia, és egy latin nyelvű okiratot magyarra fordítania. A szóbeli vizsga latin és német szövegeknek magyarra való fordításából állana. A vizsgabizottság három tag13

OL-Y 1. - 1919 — 380. 14 OL—K 148. — 1916 — 14 — 17552. 16 OL—Y 1. — 1913 — 2047. 16 OL— Y 1. — 1919 — 110.