Levéltári Közlemények, 58. (1987)

Levéltári Közlemények, 58. (1987) 1–2. - Sashegyi Oszkár: Az Országos Levéltár dolgozói a Belügyminisztérium főhatósága alatt : fogalmazók, kezelők és szolgák, 1874–1922 / 195–208. o.

Az OL dolgozói a BM főhatósága alatt 197 tári tisztviselők minősítését sem törvény, de még miniszteri rendelet sem szabályozta — Pauler az abszolutóriumra nem helyezett súlyt, így pl. 1879-ben fogalmazói szakvizsgálatra bocsátotta Karlovszky Endre „egyetemi polgárt" és Tagányi Károlyt, aki az akkor még hat félévre terjedő bölcsészeti tanfolyamot elvégezte, de végbizonyítványát nem váltotta ki.

6 A minősítési törvénynek minden kétségtelen előnye mellett bizonyos hibái és fogyatékosságai is voltak. így a törvény a ,,jogi vagy legalább bölcsészeti szabályszerű tanfolyamnak sikeres bevégzésé"-n kívül államvizsgát, tanári vizsgát vagy doktorátust nem kívánt meg. Igaz, hogy a fogalmazói vizsga viszont magas követelményeket írt elő és különleges kvalifikációt jelentett. Másik fogyatékossága a törvénynek, hogy a bölcsészeti tanfolyamot illetőleg nem szorítkozott a történelmi szakra, hanem elvileg olyanok előtt is megnyitotta a levéltárosi pályát, akik a bölcsészeti karon esetleg csak természettudományi tárgyakat hallgattak. A szakvizsgálat tárgyai közül viszont hiányzott a közigazgatás és jogszolgáltatás története és a német nyelv, amely utóbbit pedig az országos levéltári kezelőtisztektől ós a törvényhatósági levéltárnokoktól a törvény megkívánta. A gyakorlatban persze ezek a fogyatékosságok kevéssé voltak érezhetők, hiszen a Pauler által megfogalmazott és a miniszter által jóváhagyott vizsgatémák között mindig voltak közigazgatástörténetiek is, a német nyelvtudást pedig, tekintettel arra, hogy a jelöltek először általában a kezelőtiszti vizsgát tették le, már ott számon kérték tőlük. Az a kérdés, hogy a levéltárosoktól történelmi vagy jogi alapképzettség kívántassék-e meg, a jelen század elején a legtöbb európai országban a történelmi képzés javára dőlt el. Az 1910. évi brüsszeli nemzetközi könyvtáros és levéltáros kongresszus levéltári tagozata — hosszabb vita után — a történelmi alapképzettség mellett foglalt állást, hozzátéve, hogy a történelmi tanulmányok egészíttessenek ki jogtörténeti, közigazgatási jogi és levéltártani ismeretekkel. A magyar delegátus Döry Ferenc ezzel szemben annak a nézetének adott kifejezést, hogy a kérdést nem lehet általánosságban eldönteni. Azokban az országokban, ahol a levéltárosok csak az anyag tudományos, történeti feltárásával foglalkoznak, szerinte is kevésbé fontos a jogi alapképzettség, bár a jogi ismeretek ott sem mellőzhetők. A magyar Országos Levéltárban azonban, ahol a levéltárosok egyúttal arra is hivatva vannak, hogy nemességi és egyéb közjogi kérdésekben szakvéleményt adjanak, kívánatos, hogy a levéltárosok rendszeres jogi képzésben részesüljenek. Elismerte azonban, hogy a levéltárosoknál lényegében kettős minősítésre van szükség, amit egymaga sem a jogi, sem a bölcsészeti fakultás nem nyújt. Döry tehát, a kitűnően képzett közjogász, osztotta a szintén jogi alapképzettségű Pauler véleményét, aki szerint az Országos Levéltár fogalmazói karának tisztviselőit elsősorban a jogvégzettek közül kell kiválasztani. A Belügyminisztérium részére készített kongresszusi beszámolójában Döry annak a nézetének adott kifejezést, hogy az Országos Levéltár fogalmazói szakbeli tisztviselői legalább felerészben jogvégzett egyének sorából volnának kinevezendők, akiktől azonban a jog végzettségen kívül jog- és államtudományi államvizsga vagy doktorátus, továbbá levéltári fogalmazói szakvizsga volna megkövetelendő. Másodsorban — írta — kinevezhetők volnának olyanok is, akik az egyetemi bölcsészeti szakot elvégezték s a történelmi szakból középiskolai 6 MOL, Belügyminisztérium, Elnöki iratok (OL—K 148.) - 1913— 14 — 2338.