Levéltári Közlemények, 58. (1987)
Levéltári Közlemények, 58. (1987) 1–2. - Ress Imre: A bécsi közös levéltárak szétválasztásának kérdése 1918–1919-ben / 175–193. o.
190 Ress Imre ígéretet tett arra, hogy annak aláírására Bécsbe fog utazni. A tervezett megállapodás aláírására 1919 júliusában a Közoktatási Népbiztosság adta meg Niklainak a felhatalmazást. 54 Az osztrák—magyar levéltári megállapodás a Tanácsköztársaság idején végül nem született meg, mivel ez elől osztrák részről oly módon tértek ki, hogy Niklainak nem adtak Ausztriába beutazási engedélyt. 55 A tervezett megállapodás tartalmáról a rendelkezésre álló források alapján keveset tudunk. Bár — Niklai Péter visszaemlékezése 56 és Szekfű Gyula levelei — következetesen szerződésről beszélnek, alighanem csak az olasz—osztrák nyilatkozathoz hasonló elvi deklarációról lehetett szó, amit az is bizonyít, hogy Niklai még bécsi útjának meghiúsulása előtt azt akarta a Tanácskormánytól kieszközölni, hogy az osztrákokkal való végleges tárgyalások vezetésére Károlyi Árpádot jelöljék ki. Osztrák részről 1919 júliusában azonban még egy ilyen elvi deklaráció elfogadására sem vállalkoztak. Az osztrák álláspont megmerevedése, illetve az osztrák—magyar levéltári egyezmény osztrák részről való elutasítása végeredményben a nemzetközi erőviszonyok megváltozásának következménye volt éppúgy, mint ahogy a júniusban tapasztalt osztrák engedékenységet is az antant által kilátásba helyezett súlyos békefeltételek eredményezték, amelynek rendelkezései a levéltárak vonatkozásában — az antant közép-európai szövetségeseinek érdekében — a tiszta területi elvet tartalmazták. Ausztriának a békefeltételek első változata szerint, melyet 1919. június 2-án hoztak nyilvánosságra, át kellett volna adni azokat a levéltárakat, terveket, és iratokat, melyek a volt Habsburg-monarchiától elszakadt területek polgári, katonai, pénzügyi, igazságügyi vagy más jellegű igazgatására vonatkoztak. 57 Ebben az összefüggésben logikus volt osztrák részről a megállapodásra való hajlandóság, amelyet az a szándék vezethetett, hogy legalább magyar vonatkozásban egy külön megállapodással ellensúlyozzák a békeszerződésnek a volt monarchia közös levéltáraira nézve katasztrofális rendelkezéseit. Az antant osztrák szempontból végül is kedvezőbb békefeltételeket szabott. A korszakra vonatkozó történet irodalom alapján közismert, hogy az előnyösebb békefeltételekkel az antant a Tanácsköztársasággal szemben konciliáns politikát folytató szociáldemokrata Renner-kormányt szándékozott a magyar proletárállammal való határozottabb szembefordulásra ösztökélni. 58 Az antant nyomásával és a békekonferenciáról kiszivárgó hírek hatásával magyarázható, hogy 1919 júliusában osztrák részről — még egy olyan periferialis kérdésben is, mint a levéltári likvidáció ügye — óvakodtak a diplomáciailag és 51 MOL, Közoktatásügyi népbizottság, Levéltári megbízott iratai, (Y-6.) 1919 — 26. 55 Niklai ausztriai útjának meghiúsulásáról így írt Szekfű Gyula 1919. szeptember 4-én Angyal Dávidnak: „A levéltárügy továbbfejlődése nem tartozik ide. Elég az, hogy az osztrákok Parisból jó híreket hallván, csakhamar megbánták különszerzódési ajánlatukat s Niklainak beutazási engedélyt nem adtak azon ürüggyel, hogy ő — veszélyes komiminista izgató ! így a szerződést fáradozásaim daczára, nem tudtuk megkötni, s ma a végleges Bt. germaini béke szerint úgy látszik, hogy korábbi jogainkat ezen, értékben a vatikánival versenyző, anyagban azt felülmúló levéltárakra elvesztettük." (A levelet idézi Dénes: i. m. 148.) 56 Niklai Péter: Visszaemlékezés a Magyar Tanácsköztársaság levéltárügyére. LK, (29. évf.) 1959. 230—243. 57 Eckhart: i. m. 22 —26. 08 Soós Katalin: Burgenland az európai politikában 1918—1921. Budapest, 1971. 23 — 27.
