Levéltári Közlemények, 58. (1987)

Levéltári Közlemények, 58. (1987) 1–2. - Ress Imre: A bécsi közös levéltárak szétválasztásának kérdése 1918–1919-ben / 175–193. o.

188 Hess Imre állott osztrák minisztériumok regisztratúrája, osztrák és magyar közös tulajdon, de a közös tulajdon jogában a Monarchia többi utódállamát is megfelelő arányban részesíteni kell. A magyar álláspont szerint a közös tulajdon elve nem alkalmazandó minden levéltártestre, ill. levéltárban levő anyagra. Magyar szempontból pl. a társtulajdonosi jogot nem kívánták alkalmazni a levéltárakban elhelyezett letétekre, ill. olyan hatóságok irataira, melyek hatásköre közjogilag nem terjedt ki Magyarországra, s ténylegesen sem folytak be a magyar ügyek intézésébe. Ilyen megítélés alá estek például a német-római birodalmi levéltár fondjai, kivéve annak 1559—1620 közötti anyagát, mivel akkor ez a hatóság a Habsburg-birodalom egészének külügyeit is intézte. A levéltári likvidáció kérdésében elfoglalt magyar álláspont másik sarkalatos tétele a proveniencia melletti kiállás. A proveniencia elve mellett szóltak magyar felfogás szerint olyan gyakorlati okok, mint a szétválasztás hosszú éveket igénylő munkája, a több országot érintő ügyiratok s különösen a segédkönyvek megosztásának fizikai lehetetlensége, amelyek hiánya viszont — Károlyi Árpád szellemes megjegyzésével élve — azt eredményezné, hogy ,,a kiválogatott matéria használatra alkalmatlan adathalmaz, mintegy szóratlan garmadája volna a történeti adatok búzaszemének s polyvájának." Magyar részről a repartíció ellen foglaltak állást a mesterségesen létrehozott olyan irategyüttesek esetében is, amelyeket, egykor különböző hatóságok regisztratúráiból alakítottak ki területi és tárgyi szempontok szerint. ,,A provenientia elve ez állagoknál tagadhatatlanul meg van törve; az egységes Organismus meg van bontva. És mindamellett ezek megosztása ellen is ugyanazon okok szólnak, mint a szigorúan a provenientia elve szerint fennálló osztályoknál. Mert azok az iratok, amelyek az egyes központi hatóságok levéltáraiból kiválogattattak, hogy teszem a területi elv alapján állíttassanak egybe, e miatt nem szűntek meg azon hatóságok ügyiratai, ama hatóságok hivatalos működésének írásos emlékei lenni" — vélte emlékiratában Károlyi Árpád. Ez a felosztásellenes proveniencia értelmezés azt jelentette, hogy a a magyar követelések 1919 nyarán a kiszolgáltatandó levéltári anyag vonatkozásában mérsékeltek maradtak. Két olyan nagy levéltári egység mellett, mint az 1848—49-es forradalom és szabadságharc minisztériumainak és az 1849— 1860 között működött Budai Főkormányzóságnak a levéltára, csupán néhány, a kabinetiroda levéltárában elhelyezett, de nem annak működése során keletkezett irategyüttesnek, elsősorban 19. századi magyar politikusok hagyatékának, továbbá az udvari hivatalok levéltárai közül a magyar királyi testőrség archívumának és a budai várkapitányság iratainak megszerzése szerepelt a programban. Ezenkívül felvetették még néhány — unikum jellegű oklevél és kézirat méltányossági alapon való kiszolgáltatásának lehetőségét. A bécsi levéltári likvidáció kérdésében magyar részről érvényesített mérséklet végeredményben egy „Nemzetközi Levéltári Tudományos Intézet" létfoglalja magéba, még pedig 1820-tól 1867-ig 1867-en innen pedig a tisztán osztrák pénzügyminisztérium aktáit. Mint ilyen, kiegészíti az úgynevezett udvari kamarai (közös pénzügyi) levéltárat mely köztudomás szerint allgemeine Hofkammer-nak 1820-ig őrzi aktatömegét. A dualisztikus korszak épen nem ritka anomáliái közé számíthatnak, hogy egy és ugyanazon, elismerten közös hatóság levéltári anyaga 1820-ig terjedően közös tulajdon volt és közösen kezeltetett, az 1820-on inneni akták pedig tisztán osztrák kezelésben hagyattak és a kezelő személyzettől velünk, magyarokkal szemben, mint kizárólagos osztrák tulajdont féltékenyen őriztettek." Szekfű-Fraknóinak, Bécs, 1919. május 8. (fogalmazvány) MOL, Y-l. sz. v. i. Vö.: 8. sz. jegyzet.