Levéltári Közlemények, 57. (1986)

Levéltári Közlemények, 57. (1986) 1. - Hajdu Lajos: A közép- és alsófokú iskolák ellenőrzése Magyarországon a felvilágosult abszolutizmus időszakában, 1776–1790 / 3–56. o.

HAJDÚ LAJOS A KÖZÉP- ÉS ALSÓFOKŰ ISKOLÁK ELLENŐRZÉSE MAGYARORSZÁGON A FELVILÁGOSULT ABSZOLUTIZMUS IDŐSZAKÁBAN (1776-1790) A felvilágosult abszolutizmus magyarországi tanügyi reformjainak elem­zése és a centralizáltan felépített oktatási igazgatás működésének értékelése során a kutatónak feltétlenül meg kell vizsgálnia, hogy a kormányzat milyen módon biztosította rendelkezései végrehajtásának ellenőrzését. Hiszen minden államszervezet tevékenységének egyik, nem is utolsó fokmérője, hogy törek­véseiből mi az, ami megvalósult és mi az, ami puszta rendelkezés maradt; de az is mérce, hogy az igazgatás mennyire képes — a valóságot gondosan tanul­mányozva — egy-egy kérdésben a kormányzat stratégiáját és taktikáját módo­sítani, gyorsan megtalálni a célok elérését jobban biztosító szervezeti, anyagi feltételeket vagy működési módszereket. Ehhez pedig — a kormányzat meg­felelő rugalmassága, prekoncepcióktól való mentessége mellett — elsősorban jól működő ellenőrzésre van szükség. Hogyan biztosította Mária Terézia, majd II. József tanügyi igazgatása a kiadott oktatási rendelkezések ellenőr­zését? Rendkívül nehézkesen. A) A középiskolák ellenőrzése Az első gondot az jelentette, hogy a jezsuita rend megszüntetése és az állami oktatás koncepciójának kialakítása után a kormányzatnak előbb meg kellett ismernie a helyzetet, mert ezen a területen szinte teljesen tájékozat­lan volt: nem tudta, hogy hol, milyen oktatási intézmények működnek; ezek­ben hányan, milyen tananyagot és miből tanulnak; milyen az iskolák irányí­tási-vezetési rendszere ? stb. . . . Ezért például az örökös tartományokban 1775-ben a kerületek utasítást kaptak, hogy terjesszenek fel a területükön működő katolikus gimnáziumokról, illetve latin (grammatikai) iskolákról je­lentést: ki az iskola igazgatója? Az intézménynek hány osztálya van? Hány pedagógus tanít, és közöttük mi a munkamegosztás? Kötelezték a jelentés­tevőket, hogy mindegyik tanárnak tüntessék fel rendi helyzetét, életkorát és azt, hogy mióta oktat, valamint mennyi a fizetése, de azt is, hogy mit, milyen tankönyv illetve segédkönyvek alapján tanít. A jelentésben ki kellett térni arra is, hogy az egyes osztályokba hány tanuló jár; mikor tartanak heti szünnapot, mikor van és milyen terjedelmű a két tanév közötti szünidő; vannak-e az iskolának (a tanítás rendjét és a diákok magatartását előíró) szabályai ? Ha igen — ezeket terjesszék fel. Foglalkozni kellett a jelentésben azzal is, hogy kapnak-e a kimagasló eredményeket elérő diákok jutalmat és ezeket mikor, hogyan adják ki; van-e valamilyen, az iskola oktatási céljait elősegítő alapítványa az intézménynek ? Ha igen — 1*

Next

/
Oldalképek
Tartalom