Levéltári Közlemények, 57. (1986)

Levéltári Közlemények, 57. (1986) 1. - Hajdu Lajos: A közép- és alsófokú iskolák ellenőrzése Magyarországon a felvilágosult abszolutizmus időszakában, 1776–1790 / 3–56. o.

32 Hajdú Lajos az ő kérdéseire válaszolhasson. Ezen felül a községek gyakran íródeákként alkalmazzák őket az adó behajtásánál, a tized összeírásánál és egyéb hasonló feladatok végrehajtásánál. Ezért sem képesek jól ellátni feladataikat. De előfordul az is, hogy az iskolamestert bíróság elé állítják vagy — valamilyen gaztett elkövetésének gyanújával — őrizetbe veszik. Az ilyen eseteket azonnal kelljen jelenteni az iskolaigazgatónak (azaz a temesvári mintaiskola vezetőjének, a görögkeletiek inspektorának), hogy ő a tanítás folytatására legalább ideiglenesen mihamarabb intézkedhessek. A tankönyvekkel kapcsolatos javaslatokba nem bocsátkozom bele, egy neveléstörténész számára azonban nagyon érdekes lenne megvizsgálni azt a harcot, amely a régi ószláv egyházi nyelv és cirill írás, valamint a modern irodalmi nyelv és a népnyelv alkalmazása körül folyt a szerb értelmiség egyes rétegeiben, amely oda vezetett, hogy a Jankóvics által kitűnőnek tekintett 1774-es katekizmus helyett előírták a Nenadovics-féle, ószláv nyelven írt és a temesi kerületben mindössze 5 példányban fellelhető katekizmus használatát. Az mindenesetre világosan kitűnik a jelentésből, hogy a román tankönyvek közül több hiányzott, mint a szerb nyelvűekből, tankönyvhiány miatt például a román népiskolákban nem is tanítottak számtant; a mezőgazdaságtan oktatásához pedig semmilyen tankönyvük nem volt, illetve az örökös tartományokban használt német nyelvű könyvet még sem szerbre, sem románra nem fordították le. Ez pedig egy olyan kerületben, amelyben meghatározó szerepe volt a mezőgazdaságnak — öreg hiba. De az is feltűnő, hogy e kerület pravoszláv iskolái mintha független világot képeznének, a kormányzat egyszerűen nem vett tudomást arról, hogy másik négy tankerületben (Zágráb, Pécs, Nagyvárad és Ungvár), azon felül a határőrvidéken és Erdélyben is éltek görögkeletiek, akik népiskolákat tartottak fenn, ezek egységes, központilag szervezett és irányított tankönyvellátása azonban fel sem ötlött a tanügyi igazgatás országos vezetőiben. Maradt a provinciális megoldás: mindenki a saját útját járta, Jankovics is mellékelte emlékiratához az általa kidolgozott szerb és román nyelvű ABC-s könyvet, hogy az még 1781-ben kinyomtatható legyen. Az is figyelemre méltó azonban, hogy a lelkes fel világosítók (és elsősorban a Sonnenfelsen nevelkedett aufklárista filantrópok) tanításait követve adminisztratív eszközök felhasználását is megengedné Jankovics, hogy elősegítse a műveltség terjedését. Az írástudás szélesítése érdekében például javasolja, hogy intézkedést kell kiadni az egyház vezetői számára és ebben elő kell írni: a protopópák egyetlen házaspárt sem eskethetnek össze, amíg a felek le nem tudják írni a tízparancsolatot és a Miatyánkot; bíró választásnál sem elegendő, ha csak a jelölt rátermettségét és becsületességét veszik figyelembe, azt is elő kell írni, hogy csak írni-olvasni tudó ember tölthet be falusi bírói tisztséget, stb. Az iskolalátogatás feltételeinek javításában is eredményt vár Jankovics az előírásoktól: meg kellene tiltani és bírsággal büntetni a gyerekek jószágőrzésre, legeltetésre való alkalmazását. Ma még az az általános — írja —, hogy 6-8, de olykor több gyerek őrzi együtt a jószágokat, ,,így drága idejüket haszontalanul töltik, elfecsérelik" és egymás társaságában könnyen megtanulják a rosszat, gyorsan megkeményedik a szívük is. E káros helyzet megszüntetésére javasolja, hogy a jószág őrzését a falvak bízzák fizetett pásztorokra, (ahogy ez a német helységekben történik), mert ez sok előnnyel járna: kevesebb lenne az állatok által okozott kár, jobban őrizhető lenne a jószág, a felelősségre vonás lehetősége is biztosabb — a fő haszon azonban abból származna,