Levéltári Közlemények, 57. (1986)

Levéltári Közlemények, 57. (1986) 2. - IRODALOM - Hajdu Lajos: Österreich im Europa der Aufklärung. Kontinuität und Zäsur in Europa zur Zeit Maria Theresias und Josephs II. Internationales Symposion in Wien, 20–30. Oktober 1980. Bd. 1–2. Wien, 1985 / 300–306. o.

Irodalom 305 egyik vagy másik kérdését elemzi (RÓBERT A. KANN: „Mária Terézia és fiai külpolitikájának eszmetörténeti vonatkozási pontjai (1740—1792)); DEREK BEALES: „A monarchia 1780 előtti és utáni külpolitikája — kontinuitás vagy cezúra?"; ERICH DONNERT: „//. József és II. Katalin"'). Akad azonban olyan is, amelyet témája alapján nyugodt lelkiismerettel be lehetett volna sorolni az I. szekció — Gazdaság és Társadalom t — tanulmányai közé. Ilyen például WALTER MARKOV „A gyarmati kísérlet: a második osztrák kelet-indiai társaság" című munkája. Lehet vitatni azt is, hogy azok a tanulmányok, amelyek egy-egy korabeli kimagasló államférfi tevékenységét méltatják (FRANZ A. J. SZABÓ: „Kaunitz herceg és a jozefinizmus kezdetei"; ELISABETH GARMS-CORNIDES: „Gondolatok egy Mária Terézia szolgálatában megfutott karrierről: gr. Firmian Károly") — ebbe a kosárba tartoznak-e. Elképzelhető persze hogy a recenzens felfogásában van a hiba és az csupán szakmai ártalom, hogy egy történeti konferencia tanulmányai között az „Állam és Jog" címszó alatt mindig állam- illetve jogtörténeti kérdéseket boncoló műveket keres. Ilyet csak néhányat talál. HELEN LIEBEL-WECKOWICZ „Új tekintély keresése útján: az államérdek Mária Terézia és II. József igazgatási és jogi reformjaiban" tanulmánya — címe alapján — illeszkedik a szekció témakörébe. A kérdésekre a választ a szerző a korabeli (akkoriban közzétett) jogszabályok és a tudományos irodalom eddigi megállapításai alapján próbálja megadni. Próbálkozása azonban nem mindig hoz sikert, úgy ítéli például meg, hogy Mária Terézia inkább felismerte a felvilágosodás új eszméinek a gazdaságra valamint az állami tevékenységre levonható tanulságait, mint elsőszülött fia. Elítéli, hogy II. József a katonákra alkalmazott minősítési rendszert kiterjesztette a hivatalnokokra valamint bírákra és ezzel (valamint a besúgórendszer kiépítésével) egyfajta terrort gyakorolt. (Recenzensnek az a benyomása, hogy az albertai egyetem professzorasszonya nem tesz különbséget a korrupciót, működési zavarokat, visszaéléseket bejelentő denunciánsok és a besúgók között.) Megállapítja a szerző azt is, hogy a minősítési rendszer gyakorlati alkalmazása ,,wurde nieht übei'prüft" [354. p.]. Recenzens őszintén sajnálja, hogy ezzel foglalkozó (német nyelvű) munkája éppúgy nem jutott ki Kanadába, mint a Constitutio Criminalis Theresiana vagy II. József büntetőtörvénykönyvének értékelésót megkísérlő, 15 — 20 éve megjelent egyéb tanulmányai sem. Ez egyébként nemcsak a kanadai, hanem az osztrák kollégákra is jellemző: keveset merítenek azokból az eredményekből, amelyeket a korszak problémáinak kutatásában a magyarországi történeti diszciplínák tudósai az elmúlt évtizedekben elértek. így az sem meglepő, hogy Liebel-Weckowicz Mária Terézia büntetőkódexét — amely fenntartotta a kínvallatást ós a feudális büntetőjog több barbár intézményét — felvilágosultabbnak minősíti, mint II. Józsefnek a felvilágosodás számos követelményét elfogadó (nullum crimen sine lege; a halálbüntetés kiiktatása a szankciók közül; a klasszikus és „szelíd" tortúra tilalma stb.) büntetőjogi pátenseit. A II. szekció ülésein elhangzott előadások közül a címben jelzett témát legközelebbről WERNER OGRIS és GERNOT KOCHER tanulmányai érintik. OGRIS a „Jogállam és abszolutizmus között" című értekezésében lényegében négy (a közelmúltban megjelent) tanulmányának summáját mutatja be. A kontinuitás jellemzi ezeket az évtizedeket ? Igen, hiszen II. József 1765 óta társuralkodó volt, néhány reformot — például 1776-ban a tortúra megszűntetését — ő hozott tető alá (,,Ő tanult jogot"), számos kérdésben a tereziánus kormányzat már előkészítette azokat a változtatásokat, amelyeket a jozefinizmus hajtott végre; anya ós fia egyaránt abszolutista, centralizált, a bürokráciára épülő államapparátus megteremtésére törekedett. Ezek a folyamatosságot dokumentálják. Cezúrát jelentett azonban az, hogy ugyanazon célok elérését II. József gyorsabban, radikálisabban ós intenzívebben kívánta megvalósítani; más volt az államról vallott felfogása és kettejük módszerei is lényegesen eltértek. Mária Terézia a régi formákat akarta új tartalommal megtölteni, ő reálpolitikus volt — fia viszont számos olyan rendelkezést adott ki, amelyet „felülről végrehajtott forradalomnak" is lehet nevezni (és amellyel a jozefinista évtized végére veszélyes helyzetbe sodorta a birodalmat). Ogris hangsúlyozza, hogy Mária Terézia — Isten kegyelméből uralkodva — elsősorban a dinasztia érdekeit tartotta szem előtt, mater regnans-ként uralkodott, elutasította a felvilágosodás racionalista nézeteit. II. József viszont az uralkodó legfőbb kötelességének az állam, az alattvalók, a közjó szolgálatát tekintette. Fanatikusan hitt abban, hogy az állam eszközeivel meg lehet változtatni az embereket és a társadalmat és ez tükröződik az 1786-os Josephinisches Gesetzbuch rendelkezéseiben, amelynek az állampolgárok egyenlőségére vonatkozó tételét (és annak az 1812-es Polgári Törvénykönyv kiadásáig gyűrűző hatását) a szerző szépen elemzi. Lényegében ugyanezen kérdésekre kíván választ adni GERNOT KOCHER is „A jogrend és társadalmi rend változásai a Mária Terézia és II. József-féle jogalkotás valamint ítélkezési gyakorlat tükrében" című tanulmányában. Ő is hangsúlyozza, hogy a joze-