Levéltári Közlemények, 57. (1986)

Levéltári Közlemények, 57. (1986) 2. - IRODALOM - Hajdu Lajos: Österreich im Europa der Aufklärung. Kontinuität und Zäsur in Europa zur Zeit Maria Theresias und Josephs II. Internationales Symposion in Wien, 20–30. Oktober 1980. Bd. 1–2. Wien, 1985 / 300–306. o.

304 Irodalom Otruba munkáját nagyon jól kiegészíti ROMÁN SANDGRUBER „A jövedelmek fejlődése és azok elosztása a XVIII. század második felében" című tanulmánya, amelyben először bemutatja, hogy az uralkodó elit különböző rétegeihez tartozó személyek mekkora éves jövedelemmel rendelkeztek. Bécsben ekkoriban 21 hercegi família élt az év nagyobbik részében — ezek 100 — 500 000 ft-os, a grófi családok 20—80 000 ft-os jövedelemmel rendelkeztek; míg az állam- és konferencia-miniszterek évente 14 — 20 000, a királyi tanácsosok 4 — 6000, a kormányszéki titkárok 1500 — 2000, a hierarchia legalsó fokán álló segédírnokok pedig évi 2 — 400 ft fizetésben részesültek). Bemutatja azt is, hogy milyen volt és hogyan változott a napszám értéke, mennyit keresett egy manufaktúra-munkás (75 ft-ot), egy-egy tanító (120 —250 ft), muzsikus, író — sőt egyes szakmunkások, például porcelángyári mintázok, festők, akik keresete olykor a 300 forintot is meghaladta évente. Természetesen akadtak szűk esztendők, amikor nem volt elég munka, kevés volt a kereset és valamilyen természeti csapás következményeképpen nagy volt a drágaság. Sandgruber szerint a családok általában jövedelmük 40 — 50%-át költötték élelmiszerekre (nagy családoknál ez az arány elérte a kétharmadot is). Igaz Bécs lakossága szerencsés helyzetben volt, mert — ezt az osztrák szerző hangsúlyozza — Magyarország közelsége valamint a szállítás olcsósága miatt mindig elfogadható áron lehetett húshoz jutni. Az életforma változásának értékelése kapcsán elismeréssel kell megjegyezni, hogy a szerző judiciuma kialakításához hasznosította a korszak hagyatéki leltárainak adatait. Bemutatja például, hogy a Mária Terézia uralkodása idején elhunyt 41 bécsi városi tanácsos közül 3I-nél a hagyaték értéke nem érte el a 30 000 ft-ot, hatnál 30 — 50 000, kettőnél pedig 50—100 000 között mozgott és csak kettőnél haladta meg a 100 000 ft-os értéket. Sandgruber adataiból az is kitűnik, hogy az egyetemi oktatókat 200 éve sem vetette fel a pénz, mert — tanulmánya szerint — a tanárok 89,5%-ánál a hagyaték értéke 20 000 ft alatt volt, 8,5%-nál 20 — 50 000 ft között és mindössze két olyan professzor akadt, akinek hagyatéka felülmúlta a 100 000 ft értékét. (Sajnos a szerző nem szól arról, hogy az egyes kategóriákban milyen volt a bölcsész, jogász, teológus vagy orvos-tanárok aránya.) ,Az I. szekció ülései során eddig megrajzolt képet nagyon jól egészíti ki N. KISS ISTVÁN „Mária Terézia szociális és árpolitikája Magyarországon" című tanulmánya, amelynek talán az a legnagyobb értéke, hogy nem csak az udvari politika szintjón elemzi a kérdéseket, hanem azt is megtudjuk, hogy a kitűzött célok a gyakorlatban miképpen valósultak meg. Bemutatja például, hogy az alapvető élelmezési cikkek (pl. a hús) rögzített árát nehéz volt megtartani, mert a különféle társaságok felvásárolták a marhát a mészárosok elől és a limitált árhoz való visszatérést elrendelő helytartótanácsi rendelkezéseket vagy egyáltalán nem tudták végrehajtani a címzettek, vagy csak papírháború megvívása (és a helyzet megváltozása) után voltak erre hajlandók. Fejtegetései során a szerző gyakran tesz az olvasó számára meglepő megállapításokat, olyanokat például, hogy a bürokrácia malmai akkoriban (az általános gyakorlattól eltérően) néha nagyon gyorsan őröltek, 1773-ban történetesen az eperjesi mészárosok panaszára — hat fórumot is megjárva oda-vissza — már 3 hét alatt leérkezett Bécsből Eperjesre a döntés. Az is figyelemreméltó, hogy a népélelmezésben döntő szerepet játszó egygarasos-rozskenyér ára mindenkor stabil volt, a súlya viszont az évszaknak (és az alapanyag bőséges vagy szűkös voltának) megfelelően változott: aratás előtt 0,63 kg, novemberben viszont ennek kétszerese volt. Munkájában azt is bemutatja N. Kiss, hogy milyen következményekkel járt az örökös tartományok érdekeinek védelmében alkalmazott, állandóan változó vámilletve behozatali-kiviteli politika; azt, hogy jó esztendőkben — a terméskilátások ismeretében — az udvari szervek korlátozták a Magyarországról származó gabona és állat behozatalát. Válságos esztendőkben viszont szabaddá tették a kereskedést és ezzel a „szabályozó-rendszerrel" jelentős károkat okoztak Magyarországnak (amelynek exportja 1 — 2 millió forinttal mindig meghaladta a behozatalt). A feszültségeket fokozta olykor az egyes társaságok csődje, illetve — mint Badenthal tanácsos esetében — a korrupciós botrányok miatti zavar is. A korabeli gazdaság és társadalom fejlődésót elemző tanulmányok közül meg kell még említeni HANNES STEKL „Alsóbb rétegek és városvezetés Bécsben"; GÜNTER DÜRIEGL „Bécs — székváros a nemesi metropoliszból polgári várossá való átalakulás útján", ROGER BAUER „A luxus Ausztriában. Joseph von Sonnenfels, Jean-Jacques Rousseau és Adom Smith között" ; VIRGINIA PASKALEVA „Mária Terézia gazdaságpolitikája és a balkáni népek", valamint SNE2KA PANOVA „Ausztria—Magyarország szerepének megítélése a balkáni népek felemelkedésének gazdasági folyamatában" című előadásait. A II. szekció anyagával kapcsolatban már kevesebb jót írhat a recenzens, elsősorban azért, mert a szekció elnevezése ugyan „Állam és Jog" volt, de a 18 tanulmány közül — amely e címszó alatt jelent meg a kötetben — több olyan is van, amely a külpolitika