Levéltári Közlemények, 57. (1986)
Levéltári Közlemények, 57. (1986) 2. - IRODALOM - Hajdu Lajos: Österreich im Europa der Aufklärung. Kontinuität und Zäsur in Europa zur Zeit Maria Theresias und Josephs II. Internationales Symposion in Wien, 20–30. Oktober 1980. Bd. 1–2. Wien, 1985 / 300–306. o.
Irodalom 303 ügyvédek beállítását, a heti uradalmi „panasznapok" bevezetését (és egyéb rendelkezéseket) tekinti ő a cezúra legjellegzetesebb vonásainak, azt azonban nem mutatja be, hogy ezek a rendelkezések mennyiben váltak valósággá és mennyire maradtak meg a jámbor óhajok szintjén. „Mentegeti" is az uralkodót, aki a Horia-felkelós hatására a rendet minden áron fenn kívánta tartani és ezért úgy rendelkezett, hogy a földesúr ellen izgató vagy zendülést szító parasztokat büntetőbíróság elé kell állítani. Azelőtt is ez volt az ilyenek sorsa, a feudalizmus egész időszakában közbüntettnek (crimen) tekintették a földesúr elleni zendülést vagy lázadást (seditio, tumultus). JOSEF KOCI „A jobbágyviszonyok reformja Csehországban Mária Terézia és II. József idején" című munkájában a Wellmannéhoz hasonló ösvényen halad, de ő elsősorban azzal foglalkozik, hogy a fehórhegyi csatavesztés után miképpen alakult a parasztság helyzete. Bemutatja, hogy a cseh tudományos irodalomban hosszan zajló vitában (volt-e röghözkötöttség Csehországban ?) ki, milyen álláspontot foglalt el, így az á l 775-ös, valamint 1781-es pátensek eredményéinek méltatására, a végrehajtásukkal kapcsolatos tanulságokra már kevés lehetősége maradt. Figyelemre méltó munka a kötetben HEGEDŰS ANTAL (jugoszláviai levéltáros) „II. József és a Bánát refeudalizációja" című tanulmánya is. A cím nem szerenesés ugyan, mert szerzője nem arról értekezik, hogy II. József valamiféle prekapitalista gazdálkodási és társadalmi rendszert szűntetett volna meg (visszaállítva a magyar nemesség feudális uralmát), hanem arról, hogy mi vezette a kormányzatot a kincstári birtokok elárverezésére, valamint arra, hogy a Bánátot visszacsatolják Magyarországhoz, megszűntetve ezzel az 1718 után kialakult helyzetet (amikor ezen országrész irányítását a bécsi udvari szervek közvetlenül intézték). 1768-as utazása során II. József lesújtó tapasztalatokat szerzett a kamarai igazgatás munkájáról, ezért szorgalmazta, hogy vagy külön tartomány — esetleg határőrvidék — legyen a Bánát, vagy pedig rátermett tisztviselők oda küldésével számolják fel a bajokat. Évtizedig tartó tárgyalások után végül kompromisszum született: a visszacsatolás (reinkorporáció) végrehajtása ós a kamarai birtokok áruba bocsátása mellett döntöttek, II. József pedig ez ellen nem tiltakozott, mert így jelentősen csökkentek az állam kiadásai, ugyanakkor évi 400 000 ft-al nőtt a bevétel. Az akció lebonyolítása során gyorsan gazdára is talált a birtokok nagy része — 1781 és 1783 között például „kótyavetyén" 164 helységet vásároltak meg a legtöbbet ígérők. Bemutatja Hegedűs azt is, hogy a tulajdonos-változás számottevően nehezítette a parasztok helyzetét, mert az új birtokosok a gyors és nagy haszonszerzésre törekedtek, ezért jelentősen szaporodott az odébállások, szökések valamint a panaszbeadványok száma. Az alapkérdést (kontinuitás vagy cezúra?) Hegedűs úgy válaszolja meg, hogy II. József lényegében anyja politikáját folytatta, érintetlenül hagyta (sőt súlyosbítani engedte) a földesúri-jobbágy viszonyt, mert fő célja a monarchia erősítése, a bevételek fokozása volt és ezt a célt el is érte. ARNOST KLÍMA a csehországi kézműves- és manufaktúra-ipar Mária Terézia uralkodása idején kialakult helyzetét elemzi tanulmányában, elsősorban a mennyiségi fejlődést (1780-ban kb. 240 000 textilmunkás dolgozott az országban), de bemutatja azt is, hogy a fontosabb manufaktúrák (pl. Kladruby-ban) mit termeltek, milyen gondokkal küszködtek, mennyi volt a munkások keresete, milyen volt a szakemberképzés stb. A kötet legnagyobb és adatokban leggazdagabb tanulmányát GUSTAV OTRUBA írta „Államháztartás és államadósság Mária Terézia és II. József korában" címmel. Ebben — egyebek között — bemutatj a, hogy milyen pénzügyi terhekkel j ártak a Habsburg-Birodalom számára a XVIII. századi háborúk: a spanyol örökösödési háború (1701 és 1715 között) 1050 millió, az osztrák örökösödési 432 millió, a hétéves háború 873 millió, az utolsó (1788 és 1790 közötti) török háború pedig 356 millió forintot emésztett fel és ezért válságos időszakokban többször is üres volt az államkassza. így érthető az az egész századon áthúzódó törekvés, hogy fokozzák az állam bevételeit, javítsák a pénzügyek igazgatását; ezt a célt szolgálta Haugwitz, Kaunitz és Zinzendorf (Mária Terézia nagy minisztereinek) számos javaslata. A célokat teljes egészében nem sikerült elérni, a nehézségek „újratermelődtek", ezt több „beszédes" tabellával is tanúsítja Otruba: az adósságok növekedtek, egyre több pénzt kellett a hadseregre fordítani (amely az állami jövedelmek 50—60%-át vitte el), e gondok feszítőereje vezetett a rendi adózási kiváltságok megszűntetésére és egyéb reformok bevezetésére. Részletesen elemzi a szerző II. József pénzügyi politikáját is, akit ellenfelei gyakran fukarnak, garasoskodónak és kapzsinak neveztek (II. Frigyes szerint „az az életcélja, hogy minél többet kaparjon össze"), a nagy terv végrehajtása (a pontos kataszteren alapuló közteherviselés bevezetése) azonban neki sem sikerült. A szerző egyébként (a vizsgált periódus egészét átfogva) elemzi azt is, hogy miképpen alakult a bevételek és kiadások összetétele. A recenzens szívesen olvasna hasonló magyarországi elemzéseket is.
