Levéltári Közlemények, 57. (1986)
Levéltári Közlemények, 57. (1986) 2. - Turbuly Éva: Zala megye közigazgatása a XVIII. század első felében / 267–294. o.
Zala megye közigazgatása a XVIII. szd. első felében 285 akkor sem, ha a megyére vonatkozó általános érvényű rendelkezés. A dolgozat minden esetben statútumnak tekinti azt, amit maga a megye is annak tartott, és a Kolosvári Sándor - óvári Kelemen által szerkesztett ,,Magyar Törvénytár 1657 — 1740" című kötetben foglaltak alapján a limitációkat is ide sorolja. A szabályrendeletek a közigazgatás szinte valamennyi ágában megtalálhatók voltak. Számuk a XVI XVII. században volt a legnagyobb, a XVIII. század elejétől, főként a Helytartótanács megalakulását követően fokozatosan csökkent. Ez fékezte a megyék ezirányú tevékenységét, a törvények és felsőbb rendeletek betartására szorította azokat. 58 Zalában a csökkenés az élet konszolidálódásának és a Helytartótanács említett szabályozó tevékenységének az eredményeként az 1730-as évek végétől vált jól érzékelhetővé. 1700 és 1750 közöttről 184 zalai statútumot ismerünk. Ebből a jegyzőkönyvek hiányossága miatt három esik 1700 és 1711 közé, 66 1711 — 1720 közé, 54 1721 — 1730 közé, 35 1731-1740 közé és mindössze 26 1741 —1750 közé. Bár pontos számadatokkal nem rendelkezünk, annyi megállapítható, hogy korábban jóval több statútum született. Ez könnyen magyarázható az országgyűlések ritkaságával, az országos törvénykezési és kormányszervek hiányával. Nem mindig hajtották végre, olykor nem is ismerték az országos törvényeket, például a jobbágyok szabad költözése esetében sem. II. Ulászló 1514. évi dekrétumának XXV. cikkelye ugyan törvényesítette a röghözkötést, ezt azonban az 1547: XXVI. te. feloldotta, és további törvények (1548: XXXII; XLII. te, 1550: XXXVII. te, 1552: VIII. te, 1553: XIII— XIV. te, 1556: XXVII-XXVIII. te, 1566: XXVII. te) erősítették meg és írták körül a költözés módjait és lehetőségeit. Ennek ellenére a megyékben ragaszkodtak a korábbi, számukra kedvezőbb gyakorlathoz, és saját területükön tiltották a költözést, mint Ung 1555-ben, Zala 1558-ban és 1586-ban. 59 Érdekes, hogy Zalában 1585-ben egy ellentétes értelmű határozat is született, ami azt bizonyítja, hogy a kérdésben a megyén belül is voltak ellentétek. Végül az 1608: XIII. te a rendeknek tett engedményeket, amikor kimondta, hogy „azok a megyék, amelyek a jobbágyok szabadságolásának eddig a gyakorlatában voltak, azok abban ezután is megmaradjanak. Amely vármegyék pedig azzal élni nem akarnának, azoknak szabadságukban álljon, hogy a jobbágyok szabadságolására nézve külön végzést alkothassanak" Érdemes megvizsgálni a statútumokat témaköreik szerint. A 184 szabályrendelet 21%-a, szám szerint 39 volt áriimitáció, nagyobbrészt élelemre, elsősorban húsra, jóval kisebb mértékben a mesteremberek áruira vonatkozó árszabás. Időbeli megoszlásuk is egyenletes volt. A húsárak limitálásának elsősorban a katonasággal való elszámolás során volt jelentősége, az orális porciók pénzre átszámolásakor. A katonasággal kapcsolatos statútumok 14%-ot tesznek ki, de az előbb írtak szerint ide számítható lenne a limitációk nagyobb része is. Többségük 1720, jórészt még az állandó hadsereg megalakulása előtt keletkezett, 1731 után pedig egy statútumot sem hoztak ebben a tárgyban. Ennek oka részben az állandó hadsereg megalakulása, a kérdés központi szabályozása, másrészt az, hogy a török háborúk befejeződésével az egész birodalomban csökkent a katonaság létszáma. A későbbi török, és az osztrák örökösödési 68 Schneider Miklós—Nékám Edit szerk.: lígy határozott, a tekintetes vármegye . . . Nógrád megyei statútumok a XVIII—XIX. században. Salgótarján, 1981. 59 Lásd: A magyar törvényhatóságok jogszabályainak gyűjteménye V. Bp. 1902. (Szerk. Kolosvári Sándor, Óvári Kelemen) forrásközléseit. 7*
