Levéltári Közlemények, 57. (1986)

Levéltári Közlemények, 57. (1986) 2. - Turbuly Éva: Zala megye közigazgatása a XVIII. század első felében / 267–294. o.

Zala megye közigazgatása a XVIII. szd. els6 felében 275 Zala megye jegyzői számos közigazgatási feladatot elláttak, a sedriának is állandó résztvevői voltak. Műveltségüknél fogva gyakran jártak el a megye érdekében — legtöbbször az egyik alispánnal — a felsőbb hatóságoknál, és az országgyűlési követek egyike is általában közülük került ki.

26 Az ordinarius judlium, akit a XVIII. század elejétől neveztek főszolgabírónak, egyre jelentősebb szerepet kapott mind a bíráskodásban, mind a közigazgatásban. Zalában a XVIII. század első felében négy, majd a Muraközzel együtt öt főbírót választottak. A járási — egyelőre még szóbeli — adminisztráció vezetői voltak, ugyanakkor igazságszolgáltatási feladataik is szaporodtak. A szolgabíróknak polgári ügyekben külön ítélőszéke volt, egyre növekvő illetékességgel. Esküdtjükkel együtt jelen voltak járásuk nagybirtokosainak úriszékein, a sedrián, a közgyűléseken és computusokon. Saját járásukban kellett lakniuk, de a közgyűlésen és bíróként az egész megye ügyeiben eljárhattak, ahogy ezt statútum is bizonyítja.

27 Megnövekedett feladataik ellátásában két-három alszolgabírójuk és esküdtjeik voltak a segítségükre. A XVII. század szolgabírói még kevésbé voltak nevezetes emberek, olykor az egytelkesek közül kerültek ki, mint a zalaszentgróti Csillag István, aki 1630 és 1639 között volt a szántói járás szolgabírója. Az ok valószínűleg az, hogy a török korban sok veszélyes, kellemetlen munka várt rájuk, mint az insurrectio fegyverbehívása, a várépítési robot behajtása, közlekedés az állandóan veszélyeztetett területeken. Ráadásul a fizetség is kevés volt, hiszen még a XVIII. század elején is csak 60 forintra rúgott. így azután nem mindig akadt vagyonos vállalkozó. Az állás a XVIII. századra már köznemesi jellegűvé vált. Elnyerése nagy lekötöttséget, de komoly megbecsülést is jelentett. Többségük alszolgaként kezdte, ahol jól megismerte leendő feladatkörét. A főszolgabírók, vagy közvetlen leszármazottaik gyakran az alispánságig, táblabíróságig is eljutottak, mint például a Forintos és a Hertelendy család tagjai. Az alszolgabíróságot a szegényebb, az esküdtséget többnyire egy telkes nemesek vállalták. Utóbbiakkal gyakran akadtak bajok, ahogy ezt több statútum is bizonyítja. Nem mindig látták el maradéktalanul feladataikat és a műveltségük is sok kívánnivalót hagyott maga után. Az is előfordult, hogy nemtelenek töltötték be a tisztséget.

28 Olykor járási adószedőt is választottak, ez azonban korszakunkban csak ritkán fordult elő. Fontos tisztséget töltött be a perceptor, a főadószedő, aki a megye pénzügyeit intézte. Mivel ez a feladat komoly szaktudást követelt, a jegyzőhöz hasonlóan nem választották újra a tisztújításokon, örökös állása volt. Magas fizetésével (450 forint) szaktudását díjazták, állását azonban nem kötötték iskolai végzettséghez. Az adószedőségtől gyakran vezetett az út az alispáni szék betöltéséhez. A XVIII. század 20-as éveitől 200 forint büntetés terhe mellett megkívánták tőle számadásainak fél évenkénti benyújtását a közgyűléshez, ahol azt rendszeresen felülvizsgálták.

29 Az ágens feladata a megye érdekeinek védelme, ügyeinek intézése volt a királyi udvarban, olykor Pozsonyban is. így nem kellett mindig személyesen megjelennie egy-egy tisztviselőnek a távoli központokban. Ugyancsak az ágens 26 Benda Kálmán: A királyi Magyarország tiszti címtára 1607 — 1608. (In: Levéltári Közlemények 1972/2.) 284-285. "Kgyjk. 1717. április 29. 28 Kgyjk 1712. március 7., 1717. február 17., 1735. június 6. z9

Kgyjk. 1712. március 7.