Levéltári Közlemények, 57. (1986)
Levéltári Közlemények, 57. (1986) 2. - Turbuly Éva: Zala megye közigazgatása a XVIII. század első felében / 267–294. o.
274 Turbuly Éva A főispánok egy része örökös főispánságot viselt, legtöbb megyés püspök is az volt. A mágnás családoknál az elsőszülött, vagy a legidősebb családtag örökölte a tisztséget. Többségük távol élt megyéjétől, ennek ellenére szívükön viselték annak érdekeit, könnyíteni igyekeztek terhein. Már csak azért is, mert megyebeli birtokaik révén ezek a terhek őket magukat is érintették. Legfőbb helyi képviselőjük az alispán volt, ezért ismerős, megbízható embereket igyekeztek erre a posztra juttatni. 22 Korán kialakult az adminisztrátori intézmény, amely biztosította, hogy a kiskorú főispán helyett az uralkodó egy bizalmasa álljon az önkormányzat élén. Korszakunkban is akadt rá példa: gróf Althan Mihályt halála után 11 éves fia követte a főispáni székben. Kiskorúsága idejére a király gróf Batthyány Lajost nevezte ki főispáni adminisztrátorul, aki hivatalát hosszú időn át, 1733-ig viselte. Eközben számos jószolgálatot tett a megyének, többek között a megyeháza építését is ő szorgalmazta. A török korban Zala főispánságát a Bánffy, majd a Zrínyi család tagjai bírták, akik —- mint Zrínyi Miklós — emellett országos tisztségeket viseltek. 1664-től 1671-ig Nádasdy Ferenc volt a megye főispánja, majd kivégzése után az alsólendvai és lenti (Nempti) uradalmakat bíró Eszterházyak nyerték el a főispánságot. 1721-ben III. Károly kegyence, Althan Mihály tábornok kapta meg a muraközi uradalmat és vele a tisztséget, amelyet hamarosan fia örökölt. 23 Az alispán az önkormányzat legfontosabb embere volt, akit a megyei nemesség felső, vagyonos rétegéből választottak. Összekötő a főispán és a megye között, aki szerencsés esetben értette a módját, hogyan egyeztesse össze saját előmenetelét a közös érdekek védelmével. A tisztséget már a XVII. században is rendszerint várral rendelkező nagyobb birtokosok viselték. A XVIII. század elején ketten is, Sigray József és Niczky György emelkedtek pályafutásuk végére „bene possessionatus"-ból a főnemesség alsóbb rétegébe. Sigray báróságot kapott, Niczky 1735-től királyi tanácsos, majd septemvir. A század közepétől már kisebb vagyonúak is bekerülhettek az alispáni székbe, mint például Szalapatakai Nagy Mihály (1748—1756) és Oszterhueber Ferenc másodalispán (1774—1781). 24 A vizsgált időszakban általános volt — mint korábban már említettük — a másodalispán, később alispánhelyettes. A két alispán között munkamegosztás alakult ki. A közigazgatás rendszerint az ordinarius vicecomes kezében összpontosult, míg igazságszolgáltatási ügyekben gyakran járt el helyettese, aki a büntető sedrián elnökölt. A polgári törvényszék elnöke az ordinarius volt. Az alispánok mellett alakult ki a megyei kancellária. Az iktatás, a rendeletek, levelek, kérvények nyilvántartása, a levéltár és a pertár rendbentartása, az ítéletlevelek, másolatok kiállítása a jegyző feladata volt, aki teendőinek megszaporodásával a XVIII. század folyamán főjegyzővé lépett elő, mellette pedig megjelentek az aljegyzők és írnokok. A XVII. században még általános volt, hogy alkalmas emberek hiányában egy-egy személy több megye jegyzőségét is felvállalta, mint például Madarász László, aki Zala mellett Somogy, Párisi Bács-megyei Ferenc, aki egyben Vas megye nótáriusa volt. 25 22 Ember: 1946, 520-541. 23 Szabó 1978, 104. 24 Degré Alajos: Zala megye vezetőinek kiválasztása a feudalizmus utolsó idejében. (In: Jogtörténeti tanulmányok V.) Bp. 1984. 44 — 57. (A továbbiakban: Degré 1984.) 26 Fára József: Zala megye levéltára I. (In: Levéltári Közlemények, 1935/1.) 220 — 221.