Levéltári Közlemények, 57. (1986)

Levéltári Közlemények, 57. (1986) 2. - Turbuly Éva: Zala megye közigazgatása a XVIII. század első felében / 267–294. o.

Zala megye közigazgatása a XVIII. szd. első felében 273 A megyei önkormányzat élén a főispán állt, akit mindig az uralkodó nevezett ki, így biztosítva a központi hatalom befolyását, jelképezve az intézmény királyi eredetét. A többi hivatalt a megye választás vagy alkalmazás útján töltötte be. A központi hatalom befolyása a főispán révén ebben a kérdésben helyenként és időnként is változott. A tisztviselőktől megkívánták a magyar honosságot, a választottaknál a nemesi rendbe tartozást, Zalában a katolikus hitet is. Különleges szakképzettséget a jegyző, az adószedő és később a tiszti ügyész kivételével nem igényeltek. Zalában a tisztújításoknál erősen érvényesült a főispáni befolyás. Alispánokat és főszolgabírókat az ő jelöltjei közül választhattak, időközi üresedéskor is döntő szava volt az új hivatalnok kijelölésében. Fogadott és nem választott tisztviselő volt a jegyző, az adószedő, az ügyész és az ágens, akik az utóbbi kivételével halálukig, vagy hivatali előlépésükig viselték tisztségüket. A jegyzőtől és az adószedőtől szakismereteket is megkívántak, ezt azonban nem kötötték iskolai végzettséghez, míg a megyei ügyésztől elvárták a jogi végzettséget. Valamennyi tisztviselőnek hivatalba lépésekor esküt kellett tennie, a főispánnak a király, vagy a királyi biztos, a többieknek a közgyűlés előtt, beiktatásukkor. Az ellenőrzést fölöttük a főispán kivételével a megyei közgyűlés gyakorolta. Az okozott kárt kötelesek voltak megtéríteni. Bessenyey László alispán halála után a század elején hosszú pereskedés után a család visszafizette a megyét illető összeget. A nemesi hivatalviselés nem ,,nobile officium" volt, ahogy azt korábban hangoztatták, illetve a kifejezés csupán annyit jelentett, hogy nemteleneket nem választottak meg. Munkájukért a tisztviselők fizetést kaptak, ami a vizsgált időszakban némileg emelkedett is. A fizetésen kívül jelentős jövedelemhez jutottak a különböző bírósági eljárások és percselekmények után járó részesedésük révén. A kiküldetésben levők rangjuktól és feladatuk nagyságától függően 50 dénár és 3 forint közötti napidíjat kaptak. 1713-ban a főispán fizetése 1100 forint volt évente, az alispáné 600, a jegyzőé 300, az adószedőé 200, a főszolgabíróké 60 forint.

19 1728-ban a főispáné 1500, a két alispáné 1000 (600 -f 400), a jegyzőé változatlan, az adószedőé 350, a főszolgabíróké 150 forint. Ali alszolgabíró fizetése egyenként 25, a négy kerületi hadbiztosé 50, a 11 századbiztosé 30 forint volt fejenként. Az ágens, aki egyben ügyvédi feladatokat is ellátott, 200 forint javadalmazást kapott.

20 1730-ra a jegyző fizetése 400, az adószedőé 450, az alszolgabíróké 40 forintra nőtt.

21 Később az összegek már nem emelkedtek, csak az esküdtek és a hadbiztosok lét száma. Az ugyancsak megyei szolgálatban álló 12 hajdú 1730-ban fejenként évi 12 forint fizetést, teljes ruházatot és eltartást kapott. Érdemes figyelni egyes tisztségek kiemelt fizetésére, másrészt a javadalmazottak körének kiterjesztésére. A magas fizetéssel a jegyző és az adószedő szaktudását honorálták, idővel pedig a szolgabírók sok teherrel és kötelezettséggel járó munkájának bérét is reálisabb szintre emelték. A szolgabírók segédjei, az esküdtek továbbra sem kaptak fizetést, de a napidíjak és taksák őket is külön jövedelemhez juttatták. 19

Kgyjk. 1713. március 7. 20

Kgyjk. 1728. január 19. 21

Kgvjk. 1730. november 14.