Levéltári Közlemények, 57. (1986)

Levéltári Közlemények, 57. (1986) 1. - IRODALOM - Kállay István: A jogászképzés a magyar felsőoktatás rendszerében. Szerk.: Kovács Kálmán. Bp., 1984 / 178–180. o.

Irodalom 179 zése, a kamara felügyeleti, fegyelmi jogainak a kiépítése volt. Az ügyvédi képzettségről úgy rendelkezett, hogy a kamarába csak az ügyvédi vizsgabizottság előtt letett sikeres ügyvédi vizsga alapján lehetett valakit felvenni. A vizsgára csak három évi gyakorlat után bocsátották a jelöltet. És egy szigorú rendelkezés: a vizsgát csak egyszer lehetett ismételni. A közigazgatási képzést és képesítést mintegy fél évszázadra az 1883: I. te. szabályozta. Legfeljebb egy-egy szakágban (jegyzőképzés, MAV, csendőrség stb.) történt változtatás, különben a magasabb (fogalmazói) szakon a jogi tanulmányok elvégzése változatlanul a közszolgálati alkalmazás különös kelléke maradt. Egyes állásokban (pl. tiszti ügyész) ezt még a tudori oklevél megkövetelésével is megtoldották. Magasabb volt viszont a bírói képesítés. Jelentős változást az 1929: XXX. te. hozott a közigazgatási reformról, mely főképpen a törvényhatósági közigazgatást fektette részben új alapokra úgy, hogy a törvényhatóságoknak nemcsak a testületi szerveit, de a hivatali apparátusát az uralkodó osztály háborítatlanul a kezében tudja tartani. A törvény külön is kitért a közigazgatási fogalmazási tisztviselők elméleti és gyakorlati képzésére. Ennek eredményeképpen 1929-től kezdve a közigazgatás körében a fogalmazási tennivalók ellátására hivatott állásokra gyakornokként is csak azt lehetett alkalmazni, akinek a tudományegyetemen szerzett jogi vagy államtudományi tudori, illetve a József nádor Műszaki ós Gazdaságtudományi Egyetem közgazdaságtudományi karának közigazgatási osztályán szerzett közgazdaságtudományi tudori oklevele volt. Egyéb főiskolai képesítéshez, de külön szakképzettséghez kötött állásoknál (tiszti ügyész, orvos, tanár, mérnök stb.) az illető állásra előírt képzettséget kellett igazolni. A közigazgatási reform igyekezett megvalósítani az 1883: I. te. által előírt gyakorlati képesítés megszervezését, de a minősítési törvényben ezt még csak kívánalomként említik; az ott igényelt gyakorlati vizsgát a dualizmus kormányai sohasem valósították meg. Az 1929: XXX. te. a mulasztást azzal akarta pótolni, hogy a megszabott módon eltöltött gyakorlati idő után egységes gyakorlati közigazgatási vizsga letételét kívánta meg valamennyi szolgálati ág leendő tisztviselőitől. Egyidejűleg az egységes ügyvédi és bírói vizsga mintájára elméleti képzettségként követelte meg a doktorátust. Az 1929: XXX. tc.-nek a gyakorlati közigazgatási vizsgára vonatkozó rendelkezései azonban ekkor még nem léptek életbe, ezért a kérdést az 1933: XVI. te. újból szabályozta. Eszerint a gyakorlati közigazgatási vizsga általános vizsgára és szakvizsgára oszlott. Az általános vizsga a közigazgatás egész területét felölelő gyakorlati ismeretekre terjedt ki. Ezt a vizsgát minden jelentkezőnek le kellett tennie abból a szakból, amelyet választott. A szakvizsga az egyes igazgatási ágakban szükséges részletes gyakorlati szakismeretekre terjedt ki négyféle: belügyi, pénzügyi, vallás- és közoktatásügyi, valamint közgazdasági ós közlekedésügyi területen. A közigazgatási képzés különleges módja volt a jegyzőképzés. A jegyző személye és hivatása nem volt általános az európai államokban. Magyarországon néhány középkori kísérlet után a XVIII. században terjedt el úgy, hogy Mária Terézia úrbéri rendeletébe is belekerült, de képesítési kellók nélkül. Az 1836: IX. te. is csak azt írta elő országos érvénnyel, hogy a jegyzői képesítéshez ügyesség és jó erkölcs szükségeltetik. A dualizmus idején eleinte csak hat középiskolát kívántak meg a jegyzőtől (1883: I. te. 6.§), illetőleg vármegyénkónt tanfolyamokat szerveztek. A korszerű jegyzőképzés az 1900: XX. te.-kel indult meg hazánkban. E törvény hatálybalépése után községi jegyzővé, körjegyzővé (segédjegyzővé) csak azt lehetett megválasztani, aki a községi közigazgatási vizsgát, a közigazgatási tanfolyam sikeres elvégzése után letette. A szerző megállapítja, hogy a jegyzőképzés korszerű közigazgatási ismereteket nyújtott és a jegyzők valóban jól felkészültek a közigazgatási tennivalók elvégzésére. A felszabadulás után végbement változások szükségessé tették egyrészt a régi tisztviselői gárda kicserélését, másrészt a régi tisztviselők átképzését. Ezért született meg az 1945. október 26-i (10.070/1945. M. E.) kormányrendelet, amely „a közszolgálatnak demokratikus szellemben való újítása céljából" tanfolyamok szervezését rendelte el. Háromféle: bevezető, képesítő és átképző tanfolyam indult. 1946-tól kezdve rövidített tanfolyamok indultak. 1848-ban, Eötvös első kultuszminisztersóge idején olyan tervezetet, állított össze, amely elindította volna a szakszerű közigazgatási képzést Magyarországon. Száz évnek kellett eltelnie, amíg 1948-ban újból elindult a viszonylag önálló közigazgatási képzés. A demokratikus átalakulás, főleg a tanácsrendszer létrejötte tette szükségessé új képzési rendszer bevezetését. Ez eleinte különböző tanfolyamokon, majd 1952-től a Tanácsakadémián folyt. Több évi kitartó munka után 1970-ben a Tanácsakadémiát a felsőoktatási intézményekre vonatkozó szabályok szerint működő intézetté 12*