Levéltári Közlemények, 56. (1985)
Levéltári Közlemények, 56. (1985) 1. - Trócsányi Zsolt: Bécs és Erdély, 1741–1745 : a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis / 3–72. o.
54 Trócsányi Zsolt egyetlen érdemi ügyben döntött másképp, mint a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis, 1734-ben a gubernatori tiszt betöltését illetően — ott viszont Bornemissza János erőszakolta rá akaratát, ritka merészséggel és raffinériával) némileg kérdésessé vált. Rendészeti kérdéssel egyetlen esetben foglalkozott a konferencia (1744. szeptember 25-én). Határozatot hozott, hogy az erdélyieknek az ellenséges területekről visszahívását célzó rescriptum expediálandó, de külön kell rendelkezni a nem ellenséges területekre távozókról is. A jobbágypolitika csak abban az egy (az adózás kérdésében más ismertetett) esetben került a konferencia elé, amelyben az adózóképességet csökkentő tényezők között a túlzott földesúri szolgálatok is felsorolásra kerültek. Kincstári ügyekkel a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis inkább csak kivételesen foglalkozott (Erdély kincstári ügyeit központi kormányhatósági szinten az Udvari Kamara intézte, a kincstári-katonai vegyesbizottság — a Subdelegatio vagy Commissio Neoacquistica — ezekben az években még működött, a Finanzkonferenz feladatai, annak feloszlatása után, az agg Gundaker Sarhembergre mint az uralkodó pénzügyi főtanácsadójára hárultak). Ilyen kivételes eset volt (a kincstartósággal összefüggő, már ismertetett ügyeken kívül) a fiscalis birtokok eladásának ügye. A kérdés annak kapcsán került a konferencia elé, hogy Lobkowitz főhadiparancsnok a Haditanács elé terjesztett egy, feltehetőleg jóval korábban készített és most talán a Birodalomra nehezedő háborús terhek hatására elővett tervezetet a zálogban levő fiscalis birtokok elidegenítéséről. A tervezet lényege: a zálogbirtokokat fel kell becsülni, s ha jelenlegi birtokosuk ki kívánja fizetni a kincstárnak a zálogérték és a becsérték közötti különbséget, örökjogon adják el neki a birtokot; ha nem, legyen az övé a zálogösszegnek megfelelő rész, a többit adják el másoknak. A Haditanács 1741. január 6-án megküldte véleményezésre az ügyet az Erdélyi Udvari Kancelláriának. Az a Ministerialkonferenz-i tárgyalás számára készített előterjesztésében felhívta ugyan a figyelmet arra, hogy a fiscalitasok 1650-i jegyzékében szereplő ún. tiszta fiscalitasok nem adományozhatok el, csak a fiscus kezére elkobzás, magszakadás, szerződés címén vagy bármely más jogon jutottak, de arra is, hogy a fejedelmek törvényei is eltörölhetők voltak, bizonyos jószágokat ki is vettek a fiscalitasok közül. Az ügyet az országgyűlés elé kell terjeszteni, s az dönthet a fiscalitasok eladásáról. 88 Minthogy azonban ennek a kérdésnek a vitáját korábban elnapolták, s tartani lehetett tőle: rossz hangulatot kelt, ha közvetlenül az uralkodóváltozás után előveszik, a Konferenz (1741. február 7-ón) úgy látta jónak, hogy az országgyűlés királyi biztosának {tehát a tervezetet felterjesztő Lobkowitz-nak) és a Cameralis Directiónak kell rendelkezni: vitassák meg egymás között, majd a Guberniumot is bevonva, az ügyet, aztán kellő tapintattal jelezzék az érdekelteknek, hogy a zálogbirtokosoknak módjuk van az uralkodótól kérni a jószág örökjogon való megszerzését. Ha ilyen folyamodványok érkeznek, a konferencia újra előveszi a kérést. Mária Terézia ,,píacet"-jót adta az állásfoglaláshoz, a kérdés azonban 1745 végéig nem került újra a Konferenz elé. Az időszak utolsó Konferenz-ülésén (1745. december 23.) került megvitatásra az a már sokadszor felelevenített rendi követelés, hogy a kincstári tisztségeket haza fiaival töltsék be. A Konferenz úgy döntött, hogy a Guber88 A Lobkowitz által felterjesztett tervezet, a Haditanács átirata ós az Erdély; Udvari Kancellária előterjesztése: MOL—EK:AG 1741:3. sz.
