Levéltári Közlemények, 56. (1985)

Levéltári Közlemények, 56. (1985) 1. - Trócsányi Zsolt: Bécs és Erdély, 1741–1745 : a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicis / 3–72. o.

Bécs és Erdély 1741-1745 B) Erdély és a Habsburg-birodalom háborús erőfeszítései Az előbbiekben már jeleztük: az 1741—42. évi erdélyi rendi megmozdulás nem jelenti azt, hogy az erdélyi rendek vitássá tennék az országnak a Habsburg-birodalomba való integráltságát (csak ennek módján kívánnak változtatni). A birodalom háborús megterheltetéséből Erdélynek is ki kell vennie a részét; az új momentum itt, hogy az adózás terhe mellé most a hadkiállításé is járul. Erdély hagyományos hadfelkelését 1703—1704 balul sikerült kísérletei után a Habsburg-birodalom katonai vezetése nem vette igénybe; a székelyek katonai szolgálatait sem (annál is kevésbé, mert a székelyek is viselték az adó terhét). E tekintetben változás történik. Az adó mennyiségének meghatározása hagyományosan tárgya volt a Ministerialkonferenz in rebus Transylvanicisnek; az uralkodóváltozás időszakában is így szinte rutinügyként tűnik fel ez. Az 1740. szeptemberi gyűlésen (bevett gyakorlat, hogy ezen csak a törvényhatósági főtisztek és a követek vesznek részt, s természetesen a Gubernium — a regalisták tehát nem —) 530 ezer Frt adót ajánlanak fel, a szokásos (és helytálló) érvekkel bizonyítva: az ország nem tud több adót vállalni (a termés rossz volt, marhavész dühöng, ezrével pusztulnak a marhák, takarmányhiány miatt is, a nép szökik, s a katonaság most sem tartja be az ellátási regulamentumot, discretiókat — a törvényesen felüli ingyenszolgáltatásokat — követel, túlkapásokra kerül sor). A Gubernium 1740. október 13-án felterjeszti a gyűlés feliratát, maga is csatlakozik ezekhez az érvekhez, még a rendeknél is sötétebbre festve a képet: szerinte Erdély 1690 óta nem volt ilyen nyomorúságos helyzetben. Az Erdélyi Udvari Kancellária 1741. január 12-i felségelőterjesztése szintén amellett foglal állást, hogy az ország adója ne legyen több az előző évinél (537 806 RFrt 30 kr, a Partium adójával együtt), a regulamentumot meg kell tartani, a katonai kihágásokat el kell tiltani — de útját kell állni a földesurak túlzott szolgálat-követeléseinek is

65 (ez ti. az adóalapot gyengíti). Az erdélyi konferencia 1741. február 7-én vitatta meg a kérdést. Arra hivatkozva, hogy a jelen helyzetben a birodalom más országainak sem lehet könnyítést adni a terhekben, Erdélytől is megtagadta ezt; így az 1739. évi mennyiségben határozta meg az országgyűlésen elérendő adómennyiséget (587 806 RFrt 30 kr), azzal, hogy ezt, a korábbi gyakorlat szerint, megegyezés formájában kell biztosítani. Egyben el kívánt tiltani minden, az adó behajthatóságát veszélyeztető visszaélést: a polgári igazgatás tisztjeinek kihágásait csakúgy, mint a földesurak túlkapásait a szolgáltatásban, de a katonaság törvénytelenségeit is. Minthogy pedig a konferencia sem volt biztos afelől, hogy Erdélyben is be lehet-e szerezni a katonai élésraktárakban elhelyezendő búzát, az országgyűlés királyi biztosa, a Gubernium és az Erdély kincstári igazgatását országos szinten irányító Cameralis Directio feladatává tette annak megvitatását: az ország jelen ínségében tudja-e ezt teljesíteni, vagy ezúttal Magyarországról kell-e beszerezni a búzát? Mária Terézia döntése: egyszerű „piacet". Az 1742. március 3-i konferencia-ülés ugyancsak az előző évi szinten kívánja tartani az adó mennyiségét, utalva új, megfelelő erdélyi adórendszer kidolgozásának szükségére. A királynő resolutiója itt is: „piacet".

66 Innen kezdve a konferencia évekig nem 65 Az Erdélyi Udvari Kancellária 1741. január 12-i felségelőterjesztése (benne az 1740. szeptemberi concursus felirata és a Gubernium 1740. október 13-i felségelŐterjesztése ismertetésével): MOL— EK:

AG 1741:4. sz. ee

Uo. 1742:45. sz. 37