Levéltári Közlemények, 56. (1985)

Levéltári Közlemények, 56. (1985) 2. - IRODALOM - Spekner Enikő: Székely oklevéltár. Új sorozat I. Udvarhely széki törvénykezési jegyzőkönyvek, 1569–1591. Közzéteszi: Demény Lajos és Pataki József. Bukarest, 1983 / 259 - Tömördi Sándor: Académie Internationale d'Héraldique IIe colloque international d'héraldique Bressanone/Brixen 5–9. X. 1981. Les origines des armoiries. Paris, 1983 / 259–261. o.

260 Irodalom Érdekes témával foglalkozik GEORG SCHEIBELREITER „Az állat mint szimbolikahordozó a heraldika előtti időben (1230-ig)" című tanulmányában. Megállapítja, hogy az archaikus állatszimbolika használatának folytonossága minden keresztény befolyás és ellenhatás ellenére 1100-ig tartott. A keresztes hadjáratokból szerzett új tapasztalatok, amelyek a keresztény tudatot erősítik ós alakítják, továbbá a névrendszerben bekövetkezett változások, amelyek szociális átalakulásokkal függnek össze és nem utolsósorban a szellemi látóhatár kiszélesedése a XII. század kezdetétől eltéréseket hoznak létre a saját archaikus hagyományoktól. A régi rendszer helyébe ebben az időben újabb életszemlélet lép, amely a lovagi elképzelésekhez közelebb álló új szimbolikus állatok átvételét jelenti. Az állat a lovagi gondolkodásban ós erényrendszerben pozitív értékeket testesít meg. Ilyenformán az oroszlán mint hatalmas „uralkodó" állat kerül a címerben az első helyre, mert alakjával olyan tulajdonságok hozhatók kapcsolatba, amelyek kizárólag a címer tulajdonosának tiszteletét emelik ki. Ott, ahol a keresztény gondolkodásmód összekapcsolódott az udvari lovagi intézmény stílusával, kevés maradt meg a régi időkből áthagyományozott szimbolikából és azok hordozóiból; így tűnt el a lovagi társadalom gondolkodásából a medve, a farkas, a holló, amelyek valamikor az archaikus szimbolikának vezető alakjai voltak, és ezután csak ritkán kerültek be a képes ön ábrázolásba, a címerbe. W. H. RÜDT VON COLLENBERG tanulmányában a palesztinai és szíriai keresztesek által alapított államok heraldikájával foglalkozik. A szerző az 1100—1291 közötti időszakot vizsgálja. Az első keresztes hadjáratok során szükségessé vált az azonosítás, hogy a lovagok egymást meg tudják különböztetni. A főurak a XII. század elején zászlóik által különböztetik meg magukat egymástól, a kisebb lovagok pajzsuk által. A hadijelvényeken megjelenik a kereszt, amely a XII. század elejétől fő jelvénnyé válik. A tulajdonképpeni címerhasználat ebben az időben nem különbözik a nyugat-európai címerhasználattól. (Megfigyelhetők a keresztek, a csillagok ós a sas.) A szerző kitér arra, hogy a jeruzsálemi kereszt abban a formában, ahogy mi ismerjük, teljesen ismeretlen Palesztinában. Először Cipruson jelenik meg 1308-ban. Az bizonyos, hogy a jeruzsálemi királyság hadizászlója a vörös kereszt volt ezüst alapon. Nem eldöntött viszont az, hogy a királyságnak voltak-e címerei, mert ha lettek volna, akkor biztosan nem mulasztották volna el, hogy azokat a jeruzsálemi királyok sírjaira ráhelyezzék, a sírokon viszont nincs címerpajzs. IX. (Szent) Lajos hagyta jóvá azt a címerváltozatot Antiochiában, amely a hadizászlókra vonatkozott: az első és negyedik negyedben liliom, a második és a harmadik negyedben bíbormező. További megválaszolatlan kérdés még a pajzson levő antiochiai kereszt és a tripoli csillag, hogy vajon ezek címerek-e vagy jelvények. Nem ismertek az uralkodói családok címerei, mert meglepő módon a XII. és a XIII. századból származó egyetlen pecsét sem mutatja a jeruzsálemi király, az antiochiai herceg, a tripoli gróf vagy a ciprusi király címerét. A kevés számú dokumentum miatt nem lehet éles határt húzni a protoheraldikai és a heraldikai jelvények közé. Az a körülmény, hogy az erről a területről származó első pecsét 1175 utáni időből való, nem zárja ki azt a tényt, hogy 1175 előtt ilyen címerek léteztek. Collenberg végül azt a következtetést vonja le, hogy a protoheraldikából a heraldikába való átmenet a XII. század két jelentős időpontja, 1131 (Plantagenet Foulques jeruzsálemi trónralépése) ós 1147—49 (a második keresztes hadjárat) közé tehető. A magyar heraldikával foglalkozó tanulmány, amelyet BERTÉNYI IVÁN adott elő „A címerhasználat megjelenése és elterjedése Magyarországon" címet viseli. Az 1190 körüli időben a címer megjelent a pajzson, ami azt mutatja, hogy a magyar vezető réteg átvette a jelvények új rendszerét. A továbbiakban részletesen tárgyalja a címerpajzs elterjedését a XII. század végétől a XV. századig. Az első említést Anonymus teszi, miszerint a honfoglaláskor a zászlók már jelvényekkel voltak ellátva. Anonymus saját korát vetíti vissza a honfoglalás idejére, tehát a XII. század végétől megjelenik a királyi címerpajzs képe a hadi jel vény ekén és a pecséteken. A szerző foglalkozik az apostoli kereszt III. Béla korában történt megjelenésével. III. Béla, aki Bizáncban nevelkedett, ezt — az egyébként vallási szimbólumként jól ismert — jelvényt a konstantinápolyi császár utánzására használta, és ezáltal a magyar király hatalmát a bizánci császárság hatalma mellé helyezte. Amíg a XII. század végén a címerpajzsok csak a király és családja pajzsain jelentek meg, addig a XIII. század végétől már az országos méltóságot viselő családoknak is voltak címerpajzsaik. Tanulmányában a szerző kiemeli, hogy a címerpajzsok viszonylag gyorsan elterjedtek Magyarországon. A címerhasználat elterjedését elősegítette az a tény is, hogy a XV. század elején a magyar nemesség nagyobb mértékben vett részt az európai politikában. A magyar nemeseknek, akik Zsigmond kíséretéhez tartoztak, módjuk nyílt a nyugateurópai nemességgel való találkozásra, és így megismerhették az európai címereket.