Levéltári Közlemények, 56. (1985)

Levéltári Közlemények, 56. (1985) 2. - Zsoldos Attila: A főkirályi hatalom címei az angolszászoknál / 201–214. o.

A főkirályi hatalom címei az angolszászoknál 207 nép, illetve terület meghatározásokban: „Az angolszászok királya és a northumbriaiak imperator-a, a pogányok gubernator-a és a britek propugnator-a".*

1 A típus sajátos alakja az „angolok és dánok királya" forma. Közismert tény, hogy a VIII. század utolsó éveiben kezdődő viking népmozgalom különösen súlyosan érintette a Brit-szigeteket. A kezdeti rablóhadjáratok után, az — angol történetírás által közkeletűen „dánok"-nak nevezett — északiak idővel letelepedtek az általuk elpusztított angolszász királyságok területén, alapvetően megváltoztatva ezzel a sziget politikai arculatát, 866-ban Yorkot, Northumbria ősi központját foglalták el, egy évvel később Merciát rohanták le. 870-ben Kelet-Anglia királyát, Edmundot megölték, országát kifosztották.

42 A hagyományos angolszász államok közül egyedül az a Wessex tudott ellenállni a hódítóknak, amely a northumbriai dinasztiák VII. századi, Mercia VIII. századi hegemóniája után a már említett Egbert királysága alatt a IX. század elején kivívta magának a többi angolszász állam feletti főhatalmat. A X. század folyamán Wessex vált a vikingek elleni harc kiindulópontjává, s mivel a többi angolszász uralkodócsalád jórészt nem élte túl a viking hódítást, természetes volt, hogy az új politikai rendszer megteremtői, Egbert utódai ősük bretwalda címe örököseinek is tekintették magukat. A viking telepesek területeit visszahódítva, azok lakói felett is uralkodtak. Joggal várhatnánk tehát, hogy ez jelentkezzék az angolszász királyok intitulatio-használatában is. Az említett „angolok és dánok királya" cím azonban csupán egyszer fordul elő ebben a korszakban. Egy nem királyi oklevél említi Athelstan királyt mint „az angolszászok és dánok legdicsőségesebb király"-át.

43 Ennek okát abban látjuk, hogy ez a forma nem tudott egy másik, már korábban kibontakozott formula mellett gyökeret verni. E másik típus átmeneti jellegű. Két jól elkülönülő részből áll: megtartja az adott uralkodó törzskirályságára vonatkozó utalást, ugyanakkor a felsorolás helyére összefoglaló jellegű nép-, illetve területneveket illeszt. A típus még a „dán hódítás" előttről veszi eredetét. AEthelbáld merciai király (716— 757) egyik oklevelének intitulatio-ja így hangzik: „én, AEthelbáld nem egyedül a merciaiak, hanem a környező népeknek is a királya".

44 Utóda, Offa (757— 796) egyik 780. évi oklevelében ehhez hasonlóan fogalmaz: „Én, Offa ... a merciaiak és más környékbeli nemzetek királya".

45 Azt, hogy a „környező népek" kifejezés ez esetekben mit takar, néhány más, rokon fogalmazás teszi világossá. Wulfhere merciai király (654—674) 664-ben „a merciaiak és a déli vidék angoljainak a királya"-nak címezi magát.

46 A már említett AEthelbáld egyik 736-ban kelt oklevelének az intitulatio-ja a „nem egyedül a merciaiak, 41 CS 746. „Rex AngulSexna and Northymbra imperátor paganorum gubernátor Brittannorumque propugnator" — II. 466. Variáns: CS 882. „rex Anglorum . . . rectorque Northanhymbra et paganorum imperátor Brittonumque propugnator" — III. 37. 42 Vö, J. Brondsted: The Vikings. Penguin Books, 1965. 52—56. Újabban magyarul: Corvina, 1983. 43 CS 648. „Angelsaxonum Denorumque gloriosissimus rex" — II. 326. Valójában még egy alkalommal használatos ez a círn. Cnut király 1035-ben „rex . . . totius Angliáé regni atque Danorum"-nak címezi magát (DA 332.). Cnut azonban nemcsak maga is dán volt, hanem Dánia királya is, így ez az eset más elbírálás alá esik. 44 CS 181. „ego AEthilbald rex non solum Mercensium sed etiam in circuitu populorum" - I. 258. 45 CS 234. „Ego Offa . . . rex Merciorum simulque aliarum circumquaque nationum" - I. 326., illetve CS 827., CS 235., CS 236., CS 240., CS 251. 46 CS 22. „rex Marciorum et Mediterraneorum Anglorum australium" — I. 33.