Levéltári Közlemények, 56. (1985)
Levéltári Közlemények, 56. (1985) 2. - Hajdu Lajos: A Magyar Királyi Helytartótanács Tanulmányi Bizottságának tevékenysége az 1776–1783 közötti időszakban / 145–200. o.
A Helytartótanács Tanulmányi Bizottságának tevékenysége 1776 — 1783 187 Commissio-t, hogy a pécsvaradi uradalommal megkötött úrbéri szerződést Baranya megye közössége károsnak minősítette és megsemmisítette — a konkrét kifogásokat azonban a jegyzőkönyv nem tartalmazza. A bizottság állásfoglalása: az ügyet át kell adni a Helytartótanács úrbéri bizottságának, ítélje meg az, hogy a megye kifogásai mennyire helytállóak. 108 Nem mindig volt azonban a bizottság annyira megértő, mint Dunaföldvár esetében: a szekszárdi uradalom tiszttartója történetesen jelentette, hogy a dominium pénztára az 1777. október 20. és december 24. között Agárd térségében elvégzett sárvízi csatorna-építésre kifizetett 2955 Ft 55 dénárt, ebből a megye földmérője (geometra) és néhány hajdúja 107 Ft 80 dénárt kapott. A Commissio az utóbbi tételt kifogásolta: a királyi Sárvíz-szabályozási Bizottság 1777. május 12-én Simontornyán meghozott döntése szerint a geometra a házi pénztárból kapja napidíját (ahogy 400 Ft-os fizetését is), a megyét tehát utasítani kell, hogy ezt az összeget térítse vissza az uradalomnak. 103 A későbbiekben is gyakran kényszerült a bizottság (még akkor is, amikor a birtokigazgatás már a Kamara feladata volt — ilyenkor ún. vegyesüléseken) arra, hogy az egyes uradalmak gazdálkodási eredményeit, a tiszttartók számadásait, a különféle beszerzési vagy működési átalányok felhasználási módját, az úti-, illetve postaköltségek indokoltságát és sok egyéb kérdést megtárgyaljon. Ugyancsak sok időt elvett a bizottságtól a különféle hitelügyletekkel kapcsolatos kérelmek, jelentések megtárgyalása. A korabeli Magyarországon általános gyakorlat volt, hogy a különböző alapítványi jövedelmeket vagy tőkéket „kihelyezték" 4—5%-os kamatra érdemes személyekhez, többnyire az államigazgatás magas beosztású tisztségviselőihez, és az alapítványban megjelölt kötelezettségeket (például az iskolamesterek vagy tanárok illetményét) a befizetett kamatokból fedezték. Ezt a gyakorlatot követte a tanulmányi, illetve az egyetemi alap is. Hitelintézetek a korabeli Magyarországon nem lévén — ez a gyakorlat azonban jelentős fegyver is volt a kormányzat kezében, „befogta a száját" még azoknak a nemeseknek is, akik az udvar egyik vagy másik rendelkezésével nem értettek egyet. A tanulmányi vagy az egyetemi alapból kihelyezett kölcsönök összege — a korabeli viszonyokhoz képest — olykor jelentős summa volt: Mária Terézia egy 1776. november 29-i döntése alapján például gróf Kaunitz-Rittberg András, a Birodalom madridi követe a tanulmányi alapból 150 ezer Ft kölcsönhöz jutott 4%-os kamat ellenében, ezt 1777. február 1-én kapta kézhez. Báró Révai Pál viszont ugyanekkor 10 ezer Ft-os kölcsönt kapott ugyanettől az alaptól. 104 Az ilyen ügyekkel azonban többször is foglalkozott a bizottság: előírták, hogy a betáblazást hajtsák végre, ennek érdekében a kölcsönhöz jutott személy adóslevelét ki kellett küldeni azokhoz a törvényhatóságokhoz, amelyekben az adós birtokai feküdtek. Foglalkozott a bizottság az üggyel akkor is, amikor a megye jelentette a feladat végrehajtását, Bács alispánja például (az obligatoriális visszaküldésével egyidejűleg) azt, hogy gróf Hadik András generális futaki uradalmára betáblázták a tanulmányi alaptól kapott 15 ezer forintos kölcsönt. 105 De a Kancellária és a Helytartótanács tagjai is haszonélvezői voltak e gyakorlatnak. A Tanulmányi Bizottság elnöke, gróf Balassa Ferenc például az 1781. 102 Prot. 1781: 112. 103 Prot. 1778: 130-132. loi Prot. 1777: 824. 105 Prot. 1776: 356.
