Levéltári Közlemények, 55. (1984)

Levéltári Közlemények, 55. (1984) 1. - IRODALOM - Spekner Enikő: Püspöki Nagy Péter: Boldogfa. Bratislava, 1981 / 93–95. o.

94 Irodalom A templom román épületrészén két jellegzetes stílusjegy tűnik fel: „a román torony a templomtér belsejéből, a nyugati karzat pilléreire építve emelkedik ki, s jellegzetesek a torony kettes és hármas ikerablakai" is. Az építés idejét ezek a stílusjegyek is valószínűsítik, mivel a templom „román stílusú részein felfedezhető szerkezeti elemek ősmintái a lébényi, jaki és zsámbéki templomok típusára, illetve a hatásukra keletkezett dunántúli csoportra vezethetők vissza", s mindhárom templom a XIII. században épült. A második periódus a gótikus átépítés, s a gótikus szentély építésének korszaka. A gótikus épületrészeket könnyen meg lehet különböztetni, mivel a gótikus átépítés idején a korábbi faragott homokkő és tégla helyett tört követ használtak. A szentély támpillérek nélkül épült sokszögű szentély. A támpilléreket nélkülöző gótikus szentélyek típusának korát eddig nem sikerült okleveles adatokkal meghatározni Az irodalomban a XIII. század végére, a XIV. század elejére helyezik a támpülért nélkülöző szentélyek megjelenését. A boldogfai templomnál eléggé megbízhatóan meg lehetett határozni a szentély gótikus átépítésének korát A szerző a szentélybővítést az óbudai apácák megjelenésének idejére teszi, ugyanis csakis az ő ott-tartózkodásuk adhatott okot éppen a szentély bővítésére (az apácákat mint egyházi birtokosokat megkülönböztetett hely illette meg a templomban). Az óbudai apácák végleges adományként 1364-ben (bár már 1358-tól birtokolták) kapták meg a falut, a szentély pedig valószínűleg 1364-1370 között épült. A harmadik periódus a szentély beboltozása. A szerző különbséget tesz „a támpillért nélkülöző szentély korábbi és hálóboltozatának későbbi eredete között". A boltozás korát a stílusjegyek alapján határozza meg. „A boltozat bordái" ugyanis „tárcsapajzsos gyámkövekre támaszkodnak, s ezek a tárcsapajzsok - hiányzik róluk a kopja megtámasztására szolgáló jobb oldali bevágás, melyet erős hajlat helyettesít - címeresleveleinkben 1480 körül jelennek meg, s a XVI. században tűnnek el." Mivel az óbudai apácáknak Óbudáról 1526 és 1541 között kétszer is el kellett menekülniük, ezért a boltozat építése mindenképp 1480 és 1525 közé tehető. A továbbiakban a szerző e fejezeten belül külön részt szentel a román kori templom művészi elemeinek (az eredeti portálé, a keresztelő medence, kőgerenda töredék, a torony két- és háromosztatú ikerablakai) és szimbolikájának bemutatására, a templom átépítések által kialakult stílusok, a román, a gótikus és a barokk templomépület rekonstrukciója és a román stílusú templomépület római kori elődjének ismertetésére. Különösen érdekes rész, ahogy a templom szimbolikáját elemzi: „Véleményünk szerint a boldogfai templom szimbolikája a Krisztus misztikus teste tan alapjaira épül. Az egyes elemek nem egymástól független jelképek, hanem az alapgondolat sokoldalú kifejezői. A szibmolikus gondolatsor a boldogfai templom szerény díszítményei ellenére nagyszerű, harmonikus és tiszta tökéletességben jelenik meg." A román kori templom kétféle építőanyagának a faragott kőnek és a téglának az elosztása (pL a nyugati és északi fal alsó homokkő része egyenlő - mintegy 2 m magas) arra enged következtetni, hogy a román kori templomot „megelőzte egy jóval korábbi faragott kőből emelt kisebb építmény. Ennek az építménynek a jellegére a román templom építésekor a déli homlokzat falába elhelyezett római kori sírfelirat ad magyarázatot". A harmadik rész a sírfelirat olvasatával keletkezésével és jelentőségével foglalkozik. A sírfelirat szövegének a szerző által közölt egyik lehetséges változatú megfejtéséből az derül ki, hogy a „boldogfai román stílusú templomot Spurius fia Quintus Atilius és családja II. századi sírboltjának kibővítésével és átépítésével hozták létre". A sírfelirat azonban nemcsak a boldogfai templom építéstörténete szempontjából jelentős, hanem „első konkrét bizonyítéka annak, hogy Boldogfa tájékán tágabb értelemben a Mátyusföld déli részén - egy római határőrezred működött", tehát a „Dunaparti limes építését bizonyító dokumentum" is. A negyedik rész tárgyalja Boldogfa környékének középkori történeti földrajzát és társadalomtörténetét Az „ősi Csandal föld kiterjedésének és a rajta kialakult falvak keletkezési korának" vizsgálatánál a szerző megállapítja, hogy a „terra korábbi XIII. században már eltűnő, falvakra bomló, de eredeti keretei között esetenként tíz-tizenöt mai történelmi falu területét magába foglaló jelenségnek kutatása háttérbe szorult Pedig a terra ősibb jelenségében korai közigazgatásunk és gazdasági rendszerünk alsó fokú, de még tisztázatlan jellegű egységeit is sejthetjük." A Csandal föld leírása után következik az eddig bizonytalan elhelyezésű Pályázóköz fekvésének, illetve a Pályázó és Sár folyók folyásának meghatározása.