Levéltári Közlemények, 55. (1984)
Levéltári Közlemények, 55. (1984) 1. - Farkas Gábor: Közigazgatási reformkérdések a koalíciós kormányzat idején, 1945–1948 / 51–89. o.
52 Farkas Gábor A belügyminiszter javaslatát a minisztertanácsi ülésen leszavazták. A kormány az ország súlyos helyzetét nem kívánta tovább nehezíteni azzal, hogy a helyi közigazgatásba az eddigi gyakorlattól teljesen eltérő elemeket vigyen olyan időben, amikor tulajdonképpen még a nemzeti lét kérdése forgott kockán. Kétségtelen, hogy e kérdés kapcsán a politikai jobb- és baloldali irányzatok összecsapása dominált, de ekkor még az ország előtt álló feladatok nagysága az ellentéteket elhomályosította. A kormánynak valóban a fő kérdések megoldására kellett koncentrálnia, tehát az e kérdésben hozott határozata reálisnak bizonyult. így a kormányrendelet a polgári közigazgatási kereteket megtartva szervezte újjá 1945 elején, illetve tavaszán a törvényhatóságokat és a községeket. A területi önkormányzatokban, a közösség ügyeit a helyi szervek végezték. A választott testületek és ezek tisztviselői a helyi ügyeket a központi hatalomtól némileg elkülönülve bizonyos fokú függetlenséggel tudták intézni. Mivel az önkormányzati szerveket választás útján létesítették, így gyakran találkozhatunk „népi szerv" kifejezéssel a polgári közigazgatás idejében is. Az önkormányzati szervek ugyanis a hivatásos közszolgálattal szemben a közösség akaratából funkcionáltak. Tevékenységük a polgári közigazgatás egész fennállása idején na3yon jelentős, hiszen a közhatalomban jelentős részt vállaltak. Ez a területi önkormányzati rendszer a magyar közigazgatási gyakorlatban évszázadok óta érvényesült, bár lényeges változásokat hajtottak végre a szervezetben az idők folyamán. 1929 óta azonban a törvényhatósági szervezet lényegében változatlan volt. Az 1945 utáni önkormányzati jogszabályok is a decentralizáció elvét juttatták érvényre. A kormány e jogszabályok megalkotásával a demokrácia kiteljesítését kívánta szolgálni. Az önkormányzati elv nagy előnye, hogy a saját sorsai irányító közösség akaratát tükrözi. Az ezen az elven alapuló közigazgatás nem tud elszakadni az élet problémáitól, és a nép számára is nagy nevelőeszközt jelent. A helyi közügyek a saját közösségüket érintik, s így a hozott határozatok a lakosság számára méltányosak voltak. Megmutatkozott az önkormányzati közigazgatás bizonyos negatív oldala is. Az önkormányzat azzal, hogy kiszolgálta a lokális érdekeket, méltán hívta fel magára a kormányzati szervek figyelmét. Ezért a döntések egy része valóban lehetett a kritika tárgya. Nem egy esetben módosítottak határozatokat, mert azokban az összeférhetetlenség elemeit fedezte fel a felsőbb hatóság. Meg kell azonban azt is állapítani, hogy a hiányosságok zömét mindig az önkormányzati szervek fedezték fel, és a módosításokat is ők rendelték el. Az állami irányítású közigazgatás hívei az önkormányzati igazgatást előszeretettel illették a nepotizmus vádjával. Ez való igaz, de az állami szakigazgatás hibái között is gyakran emlegették a protekciózást, amely a felsőbb kormányzati igazgatás velejárója. A demokratikus közigazgatásban is elkerülhetetlen a partikularizmus érvényesülése. Ezt azonban az államrend megfelelő személyzeti politikával a minimálisra igyekezett csökkenteni. Úgy látszott, hogy a polgári közigazgatási kereteket a demokratikus viszonyok között sikerül új tartalommal megtölteni. Az önkormányzati elvet Í945 után is párosították a dekoncentráció elvével. Ez z „szervezeti szétpontosítás" annyit jelentett, hogy a közigazgatási egységekben az állami feladatokat nem az önkormányzat, hanem az állami szakszervek oldották meg. A főispánok feladata maradt, hogy az állami és az önkormányzati szervek közötti összhangot, az együttműködést biztosítsák.
