Levéltári Közlemények, 55. (1984)
Levéltári Közlemények, 55. (1984) 1. - Tóth István György: Írásbeliség a körmendi uradalom falvainak paraszti jogügyleteiben a XVII–XIX. században / 31–50. o.
írásbeliség a körmendi uradalom paraszti jogügyleteiben 41 1762-ben a berkifalvi Horváth János két igen régi oklevelének darabkáit az összeíró, akárhogy igyekezett, sehogy sem tudta összerakni. 29 A hidashoUósi Kóbor János 13 régi, szakadozott oklevelének kisilabizálásához - írta ugyanez a számtartó — legalább egy hét munkája lenne szükséges. 30 1733-ban a körmendi város ítélőszéke előtt Szabó Anna bemutatott „bizonyos haszontalan levelet", melyről úgy tudta, hogy nyolc forintos zálogárról szól, ,jóllehet a levélben a summa nincs téve". 31 Nyilván se a félig olvashatatlanná rongyolódott iratok gazdái, se a záloglevelet igaza tudatában bemutató Szabó Anna nem tudta elolvasni, mit tartalmaznak a gondosan őrzött papírok. A XVII. században Körmenden a földek nagy része még írás nélkül cserélt gazdát: a társadalom életében a szóbeliség dominált. A tiszttartók, bírák vitás esetekben az öreg emberektől tudakozódtak. A már említett Hidassy András vicekapitány árváitól 1650-ben elvettek egy pusztatelket. Bár az árvák bemutatták „kötéslevelüket", az ügy kivizsgálásával megbízott Nemsem István tiszttartó mégis ezt jelentette: „Az mint értem az itt való öreg emberektül, szegény Hidassy András uram pénzin vette volt." A tiszttartó, aki pedig tudott írni, akkor is az öreg emberek emlékezetének hitt inkább, amikor okirat is volt a vitatott telekről. 32 Egy többségében még írástudatlan társadalom természetes mentalitása ez. Az írásnak is volt azonban tekintélye már, bár szerepe sokáig alárendelt maradt. Ugyanez a tiszttartó saját jogait már szívesebben látta leírva. Mikor a földesúrtól száz forintért házat vett, többször sürgette, hogy „az levelet adja meg rula". 33 Idővel a szóbeliségre alapozó, analfabéta mentalitás lassan átadta helyét az újnak, az írástudó emberek szemléletének, akik tudták, hogy „verba volánt, scripta manent", és ezt az írást ők el is tudják olvasni. Mintegy háromnegyed évszázad múltán, 1719-ben ugyanezen Hidassy-örökség egy másik részéről a körmendi városi tanács tartott vizsgálatot. „Noha szóval mondta" Takáts Mátyás, hogy eleinek 55 forintért zálogosították el azt a pajtahelyet a Hidassy-rokonok, Hidassy András unokája szintén a szájhagyományra hivatkozva jóval alacsonyabbra taksálta az összeget: „anyjátul hallotta',hogy 10 forintért adták zálogba a pajtahelyt valaha. Bár a zálogolásról „sem levélbeli semmi documentuma, sem elégséges élő bizonsága nem találtatott" egyik félnek sem, az ala29 Uo. No. 27. 26. sz. 30 Uo. No. 13.29. sz. 31 Vas megyei Levéltár VK 36/MV 1. Körmend p. 362. 224. sz. 1762-ben Felsó'berkifalun egy jobbágy, mivel a kérdéses földről nem volt levele, egy másik parcelláról szólóval akarta igazolni, hogy örökben vette. MOL P 1322. B.cs. összeírások, Körmend. 1762. No. 27. 12. sz. 1812-ben Molnaszecsődön Horvát Györgyné próbálta másfél hold szántóhoz való jogát alátámasztani, de ezt nem fogadták el, „mivel az levélben semmit sem mutat." Uo. 1812. No.184. 49. sz. 32 MOL P 1314. B.cs. Missiles 19318. sz. Nemsem István leveleit lásd uo. 33636-33948. sz. alatt. Sok közülük saját kezű, és az aláírás a többin is hiteles. Nemsem három évvel korábban Egy házashollós feló'l tartott vizsgálatot: „Én az öreg polgárokat az falukrul behivattam, hit szerint az ki mit tudott mondani, megexarnináltam". Uo. 33662. sz. 33 Uo.. 33713. 33717. sz. (1648). Galambos Bálintné is - írta Nemsem István - a férjétől maradt pénz miatt „könyörög Nagyságodnak, hogy Nagyságod egy kis levelet adna neki, hogy azután az ura atyjafiai ne háborgatnák". Uo. 33780. sz. (1650). 1652-ben Pálfi Lászlónak is „vagy levelével, vagy eleven bizonnyal" kellett jogát igazolnia. Uo, 13154. sz.
