Levéltári Közlemények, 55. (1984)

Levéltári Közlemények, 55. (1984) 2. - KRÓNIKA - Solymosi László: Észrevételek a Ciszterci Rend magyarországi történetének repertóriumáról / 237–251. o.

Krónika 249 ként írta le.

6 ° Leírását a Ciszterci Rend statútumai, Konrád apát ép pecsétjének hasonmása és kiadása,

6 ' illetve csonka változatának fényképe

6 2 és legfőképpen a két eredeti pecsét ismeretében a fentiek szerint korrigálni kell. A bojsmonostori apátság kegyuraságára vonatkozó 1231. február 25-én kelt oklevelet a kötet nemcsak említi, hanem értékének megfelelően kivonatosan közli is.

63 A fontos oklevélből megtudjuk-rhogy a monostor kegyuraságat Bors comes átadta sógorának, Hont-Pázmány nembeli Sebesnek, aki arra kötelezte magát, hogy évente tíz márkát fizet az apátságnak. Egyúttal meghagyta fiainak, hogy"Vállalását bizonyos feltételek mellett ők is teljesítsék. Az 1222 táján készült oklevélhez hasonlóan ezt is chirographaltak és két függőpecséttel erősítették meg, de ellentétben az előbbivel, nem a monostorban, hanem attól meglehetősen távol, a megadott pontos keltezési helyen: in villa, que vocatur Sanctus Abraham, vagyis Szentábrahám faluban (ma Ábrahám Szlovákiában), az új kegyúr Pozsony megyei birtokán

6 4 adták ki. Kiállításában része volt Éliás apátnak. Erre egyértelműen utal az oklevél utolsó mondata: Hec omnia facta sunt interventu abbatis Helie. Bár ebből a záradékból hiányzik, hogy Éliás melyik monostor élén állt, a körülményekből adódóan és korábban említett 1231. évi tanúskodása alapján biztosan borsmonostori apát volt, miként annak tartotta őt az 1231. évi tanúskodására vonatkozó adat említése nélkül Wagner

6 s és nyomán Hervay is.

66 Az idézett részlet annak ellenére, hogy az oklevélnek csak egyetlen példánya és azon csupán Sebes kegyúr pecsétjének jól azonosítható töredéke maradt fenn,

67 nagymértékben valószínűsíti, hogy a másik - az oklevél írott felét nézve, a jobb oldali - hártyaszalagról hiányzó pecsét tulajdonosa a záradékban szereplő Éliás borsmonostori apát lehetett. Azzal ugyanis reálisan nem számolhatunk, hogy a kegyúr gyermekei egyikének vagy valamelyik közeli egyházi testületnek a pecsétjét alkalmazták volna. Sebes fiai közül a név szerint is ismert Ábrahám még pályája kezdetén állt,

6 8 a közelség miatt leginkább szóba jöhető nyitrai székeskáptalan pedig már 1229-ben a többi káptalanhoz hasonlóan az intitulációban önmagát megnevezve, és saját pecsétje alatt székhelyén bocsátottaki okleveleit.

6 9 Ugyanerre az eredményre jutunk akkor is, ha egybevetjük az 1222 táján, illetve az 1231-ben keletkezett okleveleket. Mindkettő a kegyúr és a monostor ügyét rögzítette, s minthogy az előbbit a bal oldali hártyaszalagon a kegyúr, a jobb oldalin pedig az apát pecsétjével látták el, az utóbbin is a bal oldali szalagon látható kegyúri mellett jobboldalt az apáti pecsét függhetett. Bizonyára ezzel a kettős pecséthasználattal kapcsolatos az a körülmény, hogy az 1231. évi oklevél a korábbival egyezően egyes szám első személyben íródott, kivéve a pecsételésre vonatkozó, többes szám első személyben fogalmazott részt: presentem paginam nostri sigilli munimine fecimus roborari. E tekintetben aligha lehet mérvadó, hogy az 1222 táján kiadott oklevél hasonló részlete kifejezetten utal az apáti pecsét alkalmazására, míg a másik elhallgatja azt. A két oklevél minden bizonnyal azonos pecséthasználata elfed egy lényeges különbséget. Nevezetesen azt, hogy Bors kegyúr Konrád apát és a te

Hans Wagner: Urkundenbuch des Burgenlandes und der angrenzenden Gebiete der Komitate Wieselburg, ödenburg und Eisenburg. I. Graz-Köln, 1955. 90. Hasonló anakronizmustól a hazai irodalom sem mentes. így téves az a feltevés, hogy a topuszkói ciszterci apátságnak már a XIII. században volt Szűz Máriát ábrázoló, önálló pecsétje, és annak Madonna-ábrázolása a győri és a váci székeskáptalanok XIII. századi pecsétjeinek Madonnájához hasonlított. Németh Annamária: A topuszkói apátság pecsétjei. Fólia Archaeological2 (i960), 221-222., 224-226. 61 Nagy Imre: Sopron vármegye története. Oklevéltár. II. Sopron, 1891. címlap előtti melléklet, uő.: Két régi ismeretlen pecsét. Archaelogiai Értesítő 11 (1877), 13. 6 2

Kumorovitz L. Bernát: Az authentikus pecsét. Turul 50 (1936), 55. 1. és 3. ábra. 63

I. m. 66. 6 4

Wenzel: i. m. VIII. 159., vö. Karácsonyi János: A magyar nemzetségek a XIV. század közepéig. II. Bp., 1901. 218. 6 s Wagner: i. m. 134., 409. "L m. 76. 6 7

DL 71339, Marsina: i. m. 363., Tab. XXV: 19. 6 8 Karácsonyi: i. m. 212-215. *

9

Marsina: i. m. 255-256.