Levéltári Közlemények, 55. (1984)

Levéltári Közlemények, 55. (1984) 1. - Hajdu Lajos: A büntetőjogtörténet kutatásának kihasználatlan lehetőségeiről : a rabtabellák és büntető-perkivonatok történeti forrásértéke / 3–30. o.

18 Hajdú Lajos elő, hogy a malefactor-ok otthonukban tartózkodó emberekre törnek rá és értékeiktől ott fosztják meg Őket. A leggyakoribb bűncselekményt, a lopást illetően pedig szinte kettéválik az ország: az északi és nyugati megyékben, valamint az ipari-kereskedelmi centrum szerepet betöltő nagyobb városokban aránylag kevés a jószáglopás — a török elleni felszabadító hadjáratokban és a Rákóczi-szabadságharcban elpusztult, a XVIII. sz. során újra benépesedő országrészekben viszont a tulajdon sérelmére elkövetett cselekmények nyomasztó többsége jószáglopás. (Az abigeus-ok közül legtöbb a lókötő, majd a marha-, disznó-, illetve birkatolvaj — ebben a sorrendben.) Az ország népesebb — illetve a törökellenes háborúktól nem sújtott - részeiben tehát a tulajdon elleni bűntettek túlnyomó többsége pénz-, illetve használati tárgy lopás, de ugyanez a helyzet a nagyobb városokban, még azokban is — pl. Debrecen, Szeged —, amelyeknek nagy határa van és ahol a lakosság számottevő jószág-vagy ónnal rendelkezik. A feudális gazdálkodási rend fokozódó bomlásával, a kapitalizálódás rendkívül kezdetleges és keserves folyamatának megindulásával magyarázható, hogy a tabellák tanúsága szerint a vizsgált időszakban mind nagyobb a vásári tolvajok száma (és aránya) de az is, hogy a pezsgő életet élő városokban egyre többen kerülnek zsebtolvajlás vádjával a magisztrátus elé. Pest városában például 1782. II. félévében lopás vádjával 47 személy állott a bíróság előtt, közülük 3 ellen jószáglopás volt a vád, de 15-öt az augusztus 24-27. között megtartott vásáron vettek (különféle használati cikkek, illetve pénz ellopásáért) őrizetbe. Az is sok tanulsággal jár azonban, ha megvizsgáljuk: mi mindent lopott ez a 44 ember, illetve milyen dolgok eltulajdonításával vádolták őket — hiszen sok esetben bizonyítékok hiányában szabadon kellett engedni a be fogottakat (de a vád tárgyává tett cselekményt valaki mégis elkövette). Pénzlopás volt a vád 11 esetben (a legnagyobb érték 400 Ft, a legkisebb 30 kr., de az elítéltek között akadt több zsebtolvaj is); 8 személyt valamilyen használati cikk, szerszám (kapák, kések, gyűszűk és varrótűk, lakatok, 5 vasvilla, fejszék, 500 db kulcs) eltulajdonításával vádoltak — de több esetben is nevetségesen alacsony, egyszer pl. mindössze 45 kr. volt az ellopott dolog értéke. A tabella szerint 14-en loptak ruhát vagy ruhaanyagot (köpenyeket, ingeket, harisnyákat és gatyákat, kötényt, főkötőt, néhány rőf vásznat vagy selymet, 4 pár csizmát, illetve egyéb dolgokat), de már 5 olyan vádlott is állt a bíróság előtt, aki immár nem saját szükséglete kielégítésére „dolgozott" és valószínűleg nem is az alkalom „biztatására" lopott értéktárgyakat: az egyik 14 db arany zsebórát; a másik zsebórát, 8 fr-ot és 2 arany- valamint 2 ezüstgyűrűt; a harmadik 19 zsebórát; a negyedik egy ezüst zsebórát valamint 2 ezüst és 1 aranygyűrűt; az ötödik viszont egy zsebórán kívül — 200 évvel ezelőtt, úgy tűnik a zsebóra volt az orgazdák által legkeresettebb cikk — egy 12 ft értékű ezüst szelencét is eltulajdonított. Végül 6 malefactor esetében háztartási eszközök és felszerelési tárgyak (abrosz, kenyérkosár, óntányérok, szablya, kandeláber stb . ..) ellopása volt a vád. E kép természetesen még vegyes, azt azonban tükrözi, hogy a XVIII. sz. 80-as éveiben már a Duna-medencében is „honos" az a tolvajtípus, akinek kenyérkereső foglalkozása a lopás, aki — kihasználva a gyarapodó lehetőségeket, a kedvező időszakokat és alkalmakat, előre biztosított értékesítési lehetőség birtokában, vagy éppen az értékesítési veszélyt nem jelentő pénzösszegek megkaparintására törekedve - bűntettekből tartja fenn magát. E megállapítást alátámasztják más tabellák is, amelyekben a törvényhatóságok egyre gyakrabban jelölik meg a cselekmény elkövetési