Levéltári Közlemények, 55. (1984)
Levéltári Közlemények, 55. (1984) 1. - Hajdu Lajos: A büntetőjogtörténet kutatásának kihasználatlan lehetőségeiről : a rabtabellák és büntető-perkivonatok történeti forrásértéke / 3–30. o.
A bün tetőjogtörténet kutatásának lehe tőségeiről 19 módját úgy, hogy a lopást ablak, ajtó, pince stb. feltörésével (cum effractione fenestrae, portae, cellarii, etc.) követtékel. 40 A vizsgált periódus kriminalitásának harmadik szembetűnő jelensége, hogy e harmadszázad során erőteljesen és egyenletesen nőtt a testi sértésért, verekedésért (verberatio), megsebesítésért (vulneratio) vagy megcsonkításért (mutilatio), illetve emberölésért (homicidium) börtönbe került személyek köre. Az 1775 körüli tabellákban még a 100-at sem éri el az ilyen bűncselekmény-típus miatt befogottak, elítéltek száma (az emberölés aránya is alig 26%) - 1782/83-ban és 1785-ben viszont már a 404, illetve 282 ilyen cselekmény elkövetésével gyanúsítottak-elítéltek csaknem fele (41,8% és 49,3%) ellen emberölés, annak egyszerű vagy minősített esete (rablógyilkosság; férj vagy feleség, szülő vagy gyermek megölése, megétetés, magzatölés stb.) a vád. Igaz: az emberölés miatt tömlöcbe kerültek nagy része nem gyilkos, a többség halált okozó testi sértés miatt került bíróság elé és gyakori az is, hogy az ilyen (rendszerint korcsmai, ital ösztönzésére „megvívott") csatározásokban mindkét fél bűnös. Az élet és testi épség ellen elkövetett bűntettek számának és súlyosságának növekedése azonban azt mutatja, hogy egyrészt ekkoriban már nagyobb volt az emberek öntudata, jobban „adtak magukra", nem voltak már hajlandók lenyelni bizonyos (rendszerint szóbeli) sértéseket, hanem ezekért maguk igyekeztek azonnal elégtételt venni. Ez a jelenség azt is mutatja, hogy a vagyoniakban és öntudatban gyarapodó lakosság egy része valamilyen ok miatt nem a hatóságoktól (bíróságoktól) várja az elégtétel megadását, hanem azt maga szerzi meg magának. További kutatásokat kellene végezni az okok pontos feltárására (egyáltalán a vagyoni helyzet és az ebből fakadó fokozott — kriminalitást növelő — éntudat és büszkeség korrelációira), nem rejthetem azonban véka alá azt a gyanúmat, hogy elsősorban olyan megyékben nőtt meg jelentősen a lakosság vagyonosabb részének öntudata, amelyekben sok nemes élt. Ok ugyanis azok, akik igen gyakran karddal vagy bottal válaszolnak az „alantas személyektől" elszenvedett verbális injuriára (becsületsértésekre, de olykor tiszteletlenségekre is); ezek nagy része vallja azt, hogy „az élet és a becsület egyazon léptekkel járkál", tehát a becsület megsértői ellen a nemes éppúgy élhet a jogos védelemmel, mint amikor a jogtalan támadás életét, testi épségét vagy vagyonát fenyegeti. A felvilágosult abszolutizmus hazai virágkorában egyes megyékben {Bihar, Borsod, Heves, Zala stb.) talán ezért volt a szokásosnál nagyobb az ilyen típusú bűntettek elkövetésével vádolt, illetve ezért elítélt személyek száma. Az eddigiek mellett azonban a korabeli rabtabellák azt is tanúsítják, hogy a XVIII. sz. utolsó harmadában a bíróságok jogi koncepciója kezdett már a kor ideológiai áramlatainak megfelelően átalakulni. A tereziánus periódusban főleg az észak-magyarországi megyék, elsősorban tehát a többségében nemzetiségi lakosságú törvényhatóságok táblázatai gyakran tesznek említést befogott és elítélt aposztatákról, annak ellenére, hogy sem a Corpus Juris, sem pedig a Magyarországon szokásjogi úton befogadott osztrák Praxis Criminalis nem ismer ilyen bűntettet. 41 II. József uralkodása idején is éveken keresztül élt ez a gyakorlat: Trencsén .megye például 1782. augusztus 3-án *°Pest városának adatait lásd OL, C-43: 1782/Fabiankovics, Ne 18. pos.26-2. * l Máramaros törvényszéke például 1775. II. félévében 1 év börtönre ítélte aposztázia -hit-elhagyás - miatt Bartos József 38 esztendős szigeti nemest. Lásd OL, C—28: 1776/Lad.C, fasc.2, No.23, pos.85. 2*
