Levéltári Közlemények, 55. (1984)

Levéltári Közlemények, 55. (1984) 2. - Vörös Antal: A magyarországi bányaigazgatás szervezete, 1867–1945 / 141–225. o.

A magyarországi bányaigazgatás szervezete 183 a törvény rendes útjának biztosítása mellett. Ugyancsak hasonló büntetésben részesíthette azokat, akik valamely földmunka során ásványolajat vagy földgázt találtak és erről az előírt nyolc napon belül nem tettek jelentést, vagy a munkálatot hatósági engedély nélkül tovább folytatták (T. 20-21. § és V. u. 125-128. §). Végül a törvény és a Pénzügyminisztérium által kiadott végrehajtási utasítás azokat az átmeneti jellegű feladatokat foglalta össze, melyek az új törvény életbelépése után a bányatörvény alapján korábban kiadott és ásványolaj félékre is jogosító kutatási és bányaművelési engedélyekkel kapcsolatban felmerültek (T. 23—29. §, és V.u. 129— 145. §). 6. A bányahatóságok feladatai a káliumsók bányászatánál A bányakapitányságok feladatköre 1911-ben a káliumsókról hozott VII. te. következtében újabb feladatokkal bővült. Már a bevezetőben utaltunk arra, hogy a konyhasónak mint állami egyedárúság tárgyának a kiaknázásával foglalkozó kincstári bányavállalatok kizárólag a pénzügyi hatóságoknak és a sóbányahivataloknak voltak alárendelve és köztekintetből, vagy rendőri szempontból is kizárólag a politikai hatóságok alá tartoztak. Az 1911. évi káliumsókról szóló VII. te. azonban a bányatörvény végrehajtási szabályainak ezen részét (V. sz. 2. §) hatályon kívül helyezte. A törvény első paragrafusa kimondotta, hogy a „kősón (chlornatrium) kívül a káliumsók (kálium- és magnéziumsók s az azokkal előforduló más sók) is mind szilárd, mind oldott állapotban az állami sójövedék tárgyai, de a sójövedékről szóló 1868: XI. te. és az 1875: L. te. rendelkezései, valamint a sójövedékre vonatkozó egyéb jogszabályok a káliumsókra ki nem terjednek." A törvény azt a jogszabályt, mely szerint a kősó kutatásához és kiaknázásához az államnak sem kutatási engedélyre, sem bányaadományozásra nem volt szüksége, a káliumsókra is kiterjesztette, de mind a kősó, mind a káliumsó kutatásának és kiaknázásának a megkezdéséről a pénzügyi hatósághoz és a bányakapitánysághoz is jelentést kellett tenni. A kutatást magánterületen csak akkor lehetett megkezdeni, ha a telekhasználat jogát az érdekelt földbirtokostól békés egyezség, vagy ha ez nem sikerült, a bányatörvény IV., a telek és a vizek bányászati célokra történő átengedéséről szóló fejezete értelmében megtartott kisajátítási eljárás révén megszerezték (T. 2. §). A pénzügyminiszter a káliumsók kutatásának és kiaknázásának a jogát az országgyűlésnek történt előzetes bejelentés és annak hozzájárulása után meghatározott területre és időre másra is átruházhatta. Az átruházás megtörténtét a vállalkozónak tizenöt napon belül, az okirat bemutatásával a bányakapitányságnál be kellett jelentenie, feltüntetve a kutatási területet (megye, járás, község, dűlő) a földbirtokos nevét és lakhelyét, valamint a kutatás mibenlétét (V. u. 2. §). Ugyancsak közölnie kellett a bányakapitánysággal a vállalkozónak és esetleges képviselőjének a címét és lakhelyét. A bányakapitányság a kősó- és a káliumsó-kutatásokról, valamint a bányaművekről a törvény életbelépésétől kezdődően külön-külön nyilvántartási könyvet vezetett. A „Kősó- és káliumsókutatások könyvé"-be minden kutatási vállalat számára külön lapot nyitva, az alábbi adatokat jegyezték fel: 1. A kutató (kincstár, vagy magánkutató) nevét és lakhelyét. 2. A vállalkozó meghatalmazottjának nevét és lakhelyét.