Levéltári Közlemények, 55. (1984)

Levéltári Közlemények, 55. (1984) 2. - Vörös Antal: A magyarországi bányaigazgatás szervezete, 1867–1945 / 141–225. o.

184 Vörös Antal 3. A kutatás megkezdéséről szóló jelentés beérkezésének idejét és iktatószámát. 4. A kutatás megkezdésének idejét és a munkálat mibenlétét. 5. A kutatási területet (megye, járás, község, dűlő). 6. A kutatási munkálatok ellenőrzésére, a végzett kutatási munkálatokra és azok eredményeire vonatkozó megjegyzéseket. Á törvény életbelépésekor már folyamatban lévő kutatásokat is hasonlóan be kellett jelenteni (V. u. 3. §). A kősó, vagy káliumsó kutatásánál mihelyt megkezdődött a termelés és forgalombahozatal, ezt a bányaművelőnek az illetékes bányahatóságnál azonnal be kellett jelenteni. A bejelentéshez mellékelni kellett a bányatörvény 50. §-ában előírt fektetési térképet, feltüntetve a művelési terület külszínét és a bevájásokat. Mihelyt a bányakapitánysághoz a termelés megkezdéséről szóló jelentés beérkezett, a kutatóművet a „Kősóés káliumsó bányaművek nyilvántartási könyvébe vezették át, a csatolt térképet pedig a kapitányság térképtárában helyezték el. A bányaművek nyilvántartási könyve az alábbi adatokat tartalmazta, minden vállalat számára külön lapot nyitva: 1. A bányaművelő neve és lakóhelye. 2. A meghatalmazott neve és lakóhelye. 3. A bányamű fekvése. 4. A bányamű jellege (kősóbánya, káliumsóbánya, vegyes sóbánya). 5. A főfeltárási mű (akna, tárna) neve. 6. A bányaműnél létező üzemi épületek és gépberendezések, valamint a netán létező bányászati segédművek. 7. Megjegyzések, különösen az előfordult nevezetesebb eseményekről, tárgyalásokról, bányarendészeti és büntetőintézkedésekről. Mivel az említett törvény rendelkezéseit a már létezett állami kőbányászatra is kiterjesztette, tehát azok is bányahatósági felügyelet alá kerültek, az említett sóbányákról is be kellett terjeszteni az átnézeti, vagy fektetési térképeket és a bányák nyilvántartásához szükséges adatokat (V. u. 3., 4. és 12. §). Az említett törvény értelmében a sóbányászathoz fűződő nagyobb közgazdasági érdek miatt ennek zavartalanságát minden más fenntartott ásvány kutatásával vagy bányászatával szemben biztosítani kellett. Már a geológiai és gyakorlati tapasztalatok szerint a sóképződmények területén más, a bányatörvény szerint szabad bányászkodásra fenntartott ásványok alig fordulhatnak elő, mégis ha ilyen eset felmerült volna, a bányakapitányságok feladata volt a körülmények tárgyilagos mérlegelése mellett annak eldöntése, hogy a fenntartott ásványok bányászatát milyen mértékben korlátozzák (T. 6. § és V. u. 8. §). Véletlen káliumsólelet esetén az állam a feltalálótól az egész feltáróművet átvehette, de ez esetben a végzett munkálatok költségeit tartozott megtéríteni. A térítési költségek összegét bármelyik fél kérelmére a bányakapitányság állapította meg, a törvény rendes útjának a fenntartása mellett. A kérelem szóbeli tárgyalására a bányahatóság határnapot tűzött ki, melyre az államkincstár képviselőjeként a legközelebbi állami bányahivatalt (lehetőleg sóbányahivatalt) és az illetékes pénzügyi igazgatóságot, mint a feltárómű létesítőjét is megidézte. Ha békés megegyezés nem jött létre, a kártérítés összegét a bányahatóság állapította meg, szükség esetén szakértők bevonásával helyszíni szemlét tartva. A költségek megállapítására vonatkozó eljárásról a bányakapitány-