Levéltári Közlemények, 55. (1984)

Levéltári Közlemények, 55. (1984) 2. - Vörös Antal: A magyarországi bányaigazgatás szervezete, 1867–1945 / 141–225. o.

A magyarországi bányaigazgatás szervezete 153 A bányakapitányságok személyzete kezdetben a bányakerület nagyságától, illetve a bányavállalatok számától függően négy és hat fő között mozgott. A bányakapitányon kívül egy bányabiztos, esetleg egy bányaesküdt, egy fogalmazó gyakornok, egy hivataltiszt, és egy hivatali írnok dolgozott egy-egy kapitányságnál. Ez a létszám a korszak végére is legfeljebb egy fővel emelkedett egyes kapitányságoknál. Itt kell megjegyeznünk, hogy a bányahatósági szaktisztviselőktől a köztisztviselők minősítéséről szóló 1883. évi I. te. 11. § -a a bányászakadémia szaktanfolyamának szabályszerű bevégzését és ezenfelül a jog-vagy államtudományi államvizsga felmutatását követelte meg. Az általános bányaigazgatás volt az egyetlen olyan igazgatási ág, ahol két főiskolai, illetve egyetemi végzettség volt a szaktisztviselők alkalmazásának az előfeltétele. A bányahatósági tisztviselőkre nézve az általános bányatörvény 8. §-a kimondotta, hogy azon hivatalnokok, kik oly hatóságnál vannak alkalmazva, melyet a bányaművelésre való nyilvános felügyelet, vagy a bányaügyek fölött első határozás illet, továbbá az ilyen hivatalnokok feleségei és atyai hatalom alatt álló gyermekei ezen hatóság kerületében sem bányát nem művelhetnek, se pedig bányatulajdont nem szerezhetnek. Az első folyamodású bányahatóságok ilyenek számára sem kutatási engedélyeket, sem bányamértékeket nem adományozhattak. Ellenkező esetben az ilyen eljárást a bányakapitány felelősségre vonása mellett a fő bányahatóság semmisnek nyilvánította. Ha az említett személyek vagy azok megnevezett hozzátartozói öröklés, vagy adományozás útján jutottak bányabirtokok vagy részvények birtokához, akkor azt a birtokbajutáshoz számított egy éven belül kötelesek voltak elidegeníteni, vagy hivatali áthelyezésüket kérni. Ha e határozatnak nem engedelmeskedtek, a szolgálatból elbocsátották őket. (V. sz. 5. §) 2. A bányabiztosságok A bányaigazgatási főhatóság az egyes bányakapitánysági kerületeken belül bányakapitánysági kirendeltségeket, bányabiztosságokat állíthatott fel. Ezeknek a munkája a bányakapitányság irányítása és ellenőrzése alatt állt, hatáskörüket 1867-ben a földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter külön rendeletben szabályozta. 1867-ben a minisztérium a Szepes-Iglói bányakapitányság területén Gölnicbányán és Rozsnyón, 1868-ban pedig a Zalatnai bányakapitányság területén Abrudbányán állított fel bányabiztosságokat. Az egyes bányabiztosságok hatósága alá az alábbi területek tartoztak: Rozsnyói bányabiztosság: Gömör megye és Abaúj-Torna megyének volt tornai része. Gölnicbányai bányabiztosság: Abaúj-Torna megye volt abaúji része Stósz község kivételével, továbbá Szepes megyéből Helmancóc, Prakfalva, Gölnicbánya, Zsakaróc, Margitfalu, Jekelfalu, Folkmár, Kojsó, Szlovinka, Krompach, Kluknó, Prichnó és Hirsóc községek, Sáros megyében pedig a miklósvágási Phőnix-kohó és Ó-Ruszin, valamint Ladna községek területe. Abrudbányai bányabiztosság: Az egész erdélyi úgynevezett „régi arany kerület", melyhez Alsó-Fehér és Zaránd vármegyék, valamint Hunyad megyének a Maroson inneni része tartozott, ez utóbbiból kivéve Nagyág, Nagyalmás, Tekerő, Pojana, Porkura,