Levéltári Közlemények, 54. (1983)

Levéltári Közlemények, 54. (1983) 1–2. - Ember Győző: Magyarország közigazgatása, 1711–1765 / 3–100. o.

Magyarország közigazgatása 1711-1765 61 megyében Szakolca, Trencsén megyében Trencsén, összesen 7 város. Valamennyi még a török kiűzése előtt nyerte el a városi kiváltságot. A második csoportba az Északnyugati Felvidék bányavárosai tartoztak, Zólyom megyében Besztercebánya, Ó-Zólyom, Breznóbánya, Libetbánya és Korpona, Bars megyében Körmöcbánya és Újbánya, Hont megyében Bakabánya és Selmecbánya, összesen 9 város. Valamennyi még a török kiűzése előtt nyerte el a városi kiváltságot. A harmadik csoportba a Dunántúl nyugati határán fekvő szabad királyi városok tartoztak, Sopron megyében Sopron, Kismarton és Ruszt, Vasvár megyében Kőszeg, összesen 4 város. Valamennyi még a török kiűzése előtt nyerte el a városi kiváltságot. A negyedik csoportba a Dunántúl északi részén és a Duna-Tisza közén fekvő szabad királyi városok tartoztak, Győr megyében Győr, Komárom megyében Komárom, Esztergom megyében Esztergom, Fejér megyében Székesfehérvár, Pest megyében Buda és Pest, Csongrád megyében Szeged, Bács megyében Szabadka, Zombor és Újvidék, összesen 10 város. Közülük csak Buda és Székesfehérvár volt már a török kiűzése előtt város. Pest 1703-ban, Esztergom 1708-ban, Szeged 1715-ben, Győr 1743-ban, Komárom 1744-ben, Szabadka és Újvidék 1748-ban, Zombor 1749-ben nyerte el a városi kiváltságot. Az ötödik csoportba a Tiszántúl szabad királyi és bányavárosai tartoztak, Bihar megyében Debrecen, Szatmár megyében Felsőbánya, Nagybánya és Szatmárnémeti, összesen 4 város. Szatmárnémeti 1715-ben lett város, a másik három már a török kiűzése előtt az volt. A hatodik csoportba végül az Északkeleti Felvidék szabad királyi városai tartoztak, Szepes megyében Lőcse és Késmárk, Sáros megyében Eperjes, Bártfa és Szeben, Abaújvár megyében Kassa, összesen 6 szabad királyi város. Valamennyi az volt már a török kiűzése előtt. Időszakunk végén tehát összesen 40 szabad királyi és bányavárosa volt a szűkebb Magyarországnak. Közülük 9 a török kiűzése után nyerte el a városi kiváltságot. A városok népesedési, gazdasági és társadalmi viszonyaival nem foglalkozunk, itt csupán kormányzatukról van szó. A városi kormányzat az időszakunkat megelőző századokban nem egységesen fejlődött a szűkebb Magyarországon. A XVII. század végéig, a török kiűzéséig az volt az általános jellemzője, hogy a városi polgárság egésze, vagy nagyobb része, még személyesen részt vett a kormányzásban, elsősorban a közgyűléseken jutott aktív szerephez. A kormányzat tehát demokratikus vonásokat mutatott. A XVIII. század folyamán ez a helyzet fokozatosan megváltozott. A közgyűlések elvesztették korábbi jelentőségüket. A kormányzat a város gazdag polgárainak a kezébe került, oligarchikus jellegűvé vált, a hatalmat a szűkebb és a tágabb, a belső és a külső tanács gyakorolta, életfogytiglan, önmagát kiegészítve. Az abszolút uralkodói hatalomnak a városokban nem volt olyan állandó képviselője, mint a megyékben a főispán. Az a körülmény azonban, hogy a városok földesura a király volt, az uralkodói abszolutizmusnak megadta a lehetőséget arra, hogy biztosokat küldjön a városokba, és azok révén avatkozzék bele az önkormányzatba, valósítsa meg célkitűzéseit a maga, de nem kevésbé az egész városi polgárság érdekeinek megfelelően.