Levéltári Közlemények, 54. (1983)

Levéltári Közlemények, 54. (1983) 1–2. - Ember Győző: Magyarország közigazgatása, 1711–1765 / 3–100. o.

86 Ember Győző A kvártélyom katonaság Az 1711 és 1765 közötti időszakban csaknem végig csupán egyfajta katonaság volt Erdélyben, amelyet kvártélyosnak, azaz elszállásoltnak (militia campestris) neveztek. A kvártélyos katonaság nevét onnan kapta, hogy kisebbik részében volt csak a várakban és a városokban levő, külön katonai célokra szolgáló épületekben, kaszárnyákban elhelyezve, nagyobbik részét a mezővárosokban és a falvakban a lakosság házaiban kvártélyozták be, szállásolták el. Az elszállásolás a magyar megyékben és a szász székekben volt általános, a székely székekben csak kivételesen kvártélyozták be katonaságot. Ennek az volt a magyarázata, hogy az elszállásolás költségeit a lakosság által fizetett hadiadóba számították be, abból vonták le, a székely nemesség pedig személyes katonai szolgálat kötelezettsége fejében nem fizetett hadiadót, s így mentesült a beszállásolás alól is. A kvártélyos katonaság toborzott zsoldosokból állott. Időszakunk végén 4 lovas és 2 gyalogos ezred, valamint 1 gyalogos század állomásozott Erdélyben. A katonaság elszállásolásának és ellátásának módját az uralkodó által kiadott katonai szabályzatok (regulamenta militaria) állapították meg. Az elszállásolás évi tervét pedig, vagyis azt, hogy hova mennyi katonát fognak elhelyezni, a hadi és az országos biztosság készítette el, és a katonai, illetve a polgári kormányzat országos hatóságai: a főhadparancsnokság és a gubernium hagyták jóvá. A katonai szabályzat értelmében az úgynevezett kiváltságos helyek (lóca privilegiata) mentesek voltak a beszállásolás alól. Ilyeneknek számítottak a nemesi kúriák, a papok házai, a vámházak, az iskolák, a malmok, a majorok, a sörfőzőházak, a szálláshelyek és az italmérőhelyek. Sok vitára adott okot hosszú ideig, hogy a katonaság milyen szolgáltatásokat kívánhat ingyen a lakosságtól. 1759-ben azután úgy. rendezték ezt a kérdést, hogy a 3 nemzet az országgyűlésen vállalta a hadiadón fölül, amelynek összege ekkor évi 879 033 rajnai forint volt, még évi 160 000 rajnai forintnak a fizetését, amelynek ellenében a lakosság mentesült mindenféle ingyenes szolgáltatás alól, kivéve a főtisztek szállását, valamint a tüzelőfát az élelmezőházak számára, amelyekben a katonaság élelmezésére szolgáló gabonát tárolták — ezért gabonatáraknak is mondották őket — és a kenyeret sütötték. A többi katona nem kapott külön szálláshelyet, hanem együtt lakott a családdal, amelyhez beszállásolták. Időszakunk végén egy katona egynapi szállásdíja egy krajcár volt. Ezt beszámították a hadiadóba. A katonai szabályzat pontosan meghatározta, hogy az 1 krajcárért mi jár a katonának, s mi az, amit ha akar (pl. gyertyát), külön kell fizetnie érte. Ahol nem volt a közelben élelmező ház, ahonnan a katona kenyeret kapott, a szállásadó adta a kenyeret, de azt beszámították a hadiadóba. A katonai szabályzat rendelkezett arról is, hogy lovas katona elszállásolása esetén a ló ellátásáról hogyan kell gondoskodni. Noha 1759 után, a sokféle ingyenes szolgáltatás megváltásával, amelyek közül a katonaság szállítása és az egyéb fuvarok voltak a legjelentősebbek, a helyzet egyszerűsödött, a meghatározott időközökben tartott elszámolások (computus) során sok munkájuk volt mind a helyi hatóságoknak, mind a katonai egységek parancsnokainak, felsőbb szinten pedig a kétféle: hadi és országos biztosság tisztviselőinek. Hiszen nem csupán a szállással és az élelmezéssel kapcsolatos kérdéseket kellett tisztázniuk, hanem foglalkozniuk kellett azokkal a károkkal is, amelyeket a különböző katonai kihágások, például tiltott vadászat, halászat, madarászat stb., okoztak a lakosságnak.