Levéltári Közlemények, 54. (1983)

Levéltári Közlemények, 54. (1983) 1–2. - Ember Győző: Magyarország közigazgatása, 1711–1765 / 3–100. o.

Magyarország közigazgatása 1711-1765 5 mozgalom színterének, amely mozgalmat a főnemesség kezdeményezte és vívta ki sikereit, nem szemben az uralkodóval, hanem annak támogatásával, a nőági örökösödés elfogadásával és a birodalom más országaival és tartományaival való reális unió — bár eléggé dodonai - elismerésével engedményeket is téve neki. A magyar rendek reformlendülete azonban az 1720-as évek végére ellankadt, majd teljesen megszűnt. A magyar rendiség megcsontosodott. Kitartva a teljes függetlenség és önállóság irreális fikciója mellett, elmulasztotta a beilleszkedést a Habsburg birodalom országainak és tartományainak reális uniójába. Féltékenyen őrködve egyre időszerűtlenebbé, a gazdasági és társadalmi fejlődés akadályaivá váló jogaira és kiváltságaira, a fejlődést szolgáló reformok kezdeményezését átengedte az uralkodói hatalomnak, amely az európai felvilágosodás hatására fokozatosan felvilágosulttá vált, megkísérelte függetleníteni magát a rendiségtől, nem hívta össze a rendi országgyűléseket, a rendek erejét megtörni azonban nem tudta. 1765 és 1790 között olyan periódusa következett Magyarország történetének, amelyben a felvilágosult uralkodói abszolutizmus a rendiséget, annak hatalmi eszközeit, amennyire tehette, kikapcsolva, a maga hatalmi eszközeivel vállalkozott reformpolitikára, elsősorban a termelőerők fejlesztésére, de ennek érdekében a termelési viszonyok, bár nem alapvető, módosítására is. A felvilágosult abszolutizmus hatalmi eszközei, fegyvertára, már az uralkodói abszolutizmus korábbi szakaszaiban kialakult, állandóan bővült. így volt ez 1711 és 1765 között is. E fegyvertárban a leghatékonyabb hatalmi eszközök a központi és az országos vagy tartományi kormányzat hatóságai és hivatalai, az uralkodói kincstár, azaz az államháztartás, továbbá a rendiség által megajánlott adóból fenntartott, de az uralkodó rendelkezése alatt álló állandó hadsereg voltak. Az uralkodói központi kormányzat szervezete A Habsburg uralkodók által birodalmuk kormányzatára több évszázadon át fokozatosan kiépített és következetesen fejlesztett szervezetben kezdettől fogva a birodalmi központban, az uralkodó udvarában működő testületeknek, hatóságoknak és hivataloknak volt a legnagyobb jelentőségük. A perszonális unión túl, amit az uralkodó személyének azonossága jelentett, ezek a központi kormányszervek teremtették meg és tartották fenn az oly sok és vegyes országból és tartományból összetett államalakulat, az úgynevezett összmonarchia részei között a reális uniót. A bécsi udvarban működő központi kormányzati szervezetnek legjellemzőbb vonása az volt, hogy uralkodói szervezet volt, a keretébe tartozó szerveket, testületeket, hatóságokat és hivatalokat az uralkodó létesítette, ő szüntethette meg, tagjaikat, illetve tisztviselőiket, legalábbis a vezetőket, ő nevezte ki, ő bocsátotta el, minden vonatkozásban tőle függtek. A rendi dualizmus idején azonban az uralkodói és rendi kettősség még az uralkodói udvarban, a központi kormányszervekben is érvényesült. Azok az emberek, akik ebben a szervezetben működtek, nemcsak uralkodói tisztviselők, hanem - kevés kivétellel - egyben a rendiség tagjai, nemesi jogokat és kiváltságokat élvező személyek is voltak.