Levéltári Közlemények, 54. (1983)

Levéltári Közlemények, 54. (1983) 1–2. - Ember Győző: Magyarország közigazgatása, 1711–1765 / 3–100. o.

Magyarország közigazgatása 1711-1765 5 7 Az 1752. évi főispáni utasítás \ E kísérlet indítékait, eszközeit és módjait legvilágosabban és legtanulságosabban az az utasítás tükrözi, amelyet Mária Terézia 1752. április 28-án adott ki az ország valamennyi főispánja számára. Az uralkodó az utasítás bevezetésében hangsúlyozza, hogy különösen kedves örökös országának, Magyarországnak a megőrzéséről, az adózó népnek a megmaradásáról és az igazság szolgáltatásáról kíván gondoskodni, ami a legnagyobb mértékben függ attól, hogy milyen a megyék belső kormányzata. Ha a megyéket jól kormányozzák, ha az adózó népet minden sérelemtől megóvják, akkor biztosítani tudják az egész ország közös jólétét, a commune bonum-ot, amelyre az uralkodói abszolutizmus, még mielőtt felvilágosult szakaszába érkezett volna, mint az államkormányzat legfőbb céljára, és egyben legelső argumentumára, állandóan hivatkozott. Rámutatott az utasítás bevezetése arra, hogy a megyék belső kormányzatából hiányzik az egyöntetűség, az egység, aminek az a legfőbb oka, hogy a törvényeket és az uralkodói rendeleteket egyrészt különbözőképpen értelmezik, másrészt figyelembe sem veszik, nem hajtják végre. Ezért határozta el az uralkodó, hogy a megyei kormányzatot, a főispáni utasításban foglaltak alapján, egységessé teszi, az ország törvényeit, a méltányosságot és a közösség iavát, a bonum publicum-ot tartva szem előtt. Az utasítás első pontja, jellemző módon, az ortodox hitnek, azaz a katolikus vallásnak az ápolását, a vallásellenes bűnöknek a megakadályozását kötötte a főispánok lelkére. Ez a pont nyilvánvalóvá teszi, hogy az uralkodó csak katolikusokat nevezett ki főispánnak. A második pont az 1723. évi LVI. törvénycikkre hivatkozva emlékeztette a főispánokat arra, hogy megyéjükben nemcsak az igazgatás, hanem az igazságszolgáltatás is a gondjukra van bízva. Feladatuknak csak úgy tehetnek eleget, ha állandóan megyéjükben tartózkodnak, kivéve, amikor közügyekben kell távollenniök. Külön hangsúlyozta, hogy a megyei közgyűléseken (generales congregationes) személyesen elnököljenek, és ügyeljenek arra, hogy azok rendben folyjanak, az elintézhető ügyeket ne halasszák a következő közgyűlésre. A tisztújító székeken (sedes restauratoriae) még azok a főispánok is legyenek jelen, akiket egyébként a közügyek gátolnak abban, hogy huzamosabban megyéjükben maradjanak. A harmadik pont arra kötelezte a főispánokat, hogy tisztújító széket legalább minden harmadik évben tartsanak, s azon személyesen ügyeljenek arra, hogy a jelölés és a választás a törvényben meghatározott módon történjék. Törekedjenek a főispánok arra, hogy alkalmas, mérsékletes, a közösség javát és az uralkodói szolgálat előmozdítását szem előtt tartó személyek kerüljenek a megyei tisztségekbe. A harmadik pontban bízta meg az uralkodó a főispánokat azzal, hogy akadályozzák meg, hogy a megválasztott megyei tisztviselők, az alispánoktól lefele, a földesuraknak alkalmazottai, vagy bármilyen módon lekötelezettjei legyenek. Arról nem szólt vármegyék szereplése a magyar politikai élet terén 1526-1848. Debrecen, 1896.; Osváth Gyula: A vármegyei autonómia kifejlődése és a vármegyei tisztviselők jogállása 1848-ig. Rimaszombat, 1912. Lásd még Eckhart Ferencnek a 3. sz. jegyzetben idézett könyvét.