Levéltári Közlemények, 54. (1983)

Levéltári Közlemények, 54. (1983) 1–2. - Ember Győző: Magyarország közigazgatása, 1711–1765 / 3–100. o.

58 Ember Győző az utasítás, hogy a főispánokhoz se fűzze a megye tisztviselőit valamilyen lekötelezettseggel iáró kapcsolat. Nem valószínű, hogy a korábbi századokra oly jellemző familiáris viszony a főispánok és a megyei tisztviselők között a XVIIL század első felében már teljesen megszűnt volna. Ez a viszony, persze módosult formában, még a polgári korszakban is kimutatható. A negyedik pontban arról rendelkezett az uralkodó, hogy a közgyűlések rendben folyjanak, a határozatokat foglalják jegyzőkönyvbe, a jegyzőkönyvet olvassák fel, a határozatokat se a részgyűlések, se a megyei tisztviselők, a fő- és az alispánokat is ideértve, ne változtassák meg, hanem kötelesek legyenek azok végrehajtásáról gondoskodni. A következő közgyűlésen vegyék számba, hogy az előző közgyűlés határozatai miként valósultak meg. A végrehajtás elmaradásáért felelős tisztviselőt büntessék meg, szükség esetén állásából is távolítsák el. Ha valamilyen ügy elintézésére a közgyűlés valakit kiküld, az fizetett tisztviselő legyen, hogy a kiküldetés költségei a megyét ne terheljék. Az ötödik pont a megyei levéltárakkal foglalkozott, elrendelve, hogy az igazgatás és a bíráskodás során keletkező ügyiratokat minden év végén, az 1729. évi XXV. törvénycikkben foglaltak szerint, a megyei levéltárban kell elhelyezni. A levéltárat, ha nincsen rendben, rendezni, a benne levő iratokat lajstromozni kell, a letisztázott jegyzőkönyveket pedig be kell kötni és segédlettel kell ellátni. A hatodik pont a megyei bíráskodásról rendelkezett, meghagyva, hogy ítélőszéket évente legalább négyszer kell tartani. A főispánokat tette felelőssé azért, hogy a perek elhúzódását megakadályozzák. Előírta, hogy a megyék a bírósági tárgyalások menetéről a helytartótanácsot rendszeresen tájékoztassák. A hetedik pontban is a megyei bíráskodásról rendelkezett az uralkodó, olyan értelemben, hogy az elfogott bűnösöket minél előbb állítsák bíróság elé, mert a tapasztalat azt mutatta, hogy a zsúfolt börtönökből megszöknek- Az 1723. évi LXXIII. törvénycikkre hivatkozva kötelezte a megyéket, hogy, ahol még nincs, megyeházat építsenek, és abban börtön is legyen. Egyben arra is figyelmeztette a megyéket, hogy felesleges, vagy fényűző épületek építésével ne terheljék az adózókat. A nyolcadik pont arra kötelezte a főispánokat, ellenőrizzék, hogy az alispánok a megyei utak és hidak megfelelő karbantartásáról gondoskodnak-e, és amennyiben hanyagnak bizonyulnak, a törvényekben megszabott büntetést hajtsák be rajtuk. Az útés hídvámokról is szó volt ebben a pontban, a feleslegesek megszüntetéséről, újaknak királyi engedélyhez kötéséről, valamint a vámszedési jog megvonásáról azoktól, akik az utakat és a hidakat, amelyek használatáért vámot szednek, nem tartják jó állapotban. A kilencedik pont az árvák védelméről rendelkező törvény, az 1715. évi LXVIII. törvénycikk végrehajtását tette a főispánok feladatává. A tizedik pont általánosságban kötelezte a főispánokat arra, hogy a megyei tisztikarra támaszkodva a törvények, az uralkodói és a helytartótanácsi rendeletek végrehajtásáról gondoskodjanak, és ha valamilyen nehézséget nem tudnak leküzdeni, jelentsék az uralkodónak, illetve a helytartótanácsnak. A főispánoknak adott uralkodói utasítás második része az állami és a megyei adózással kapcsolatos kérdésekkel foglalkozott. Az adóügy jelentőségét bizonyítja, hogy az utasítás külön 9 pontban foglalta össze, mit kell a főispánoknak tenniük, hogy az adóalapot, a fundus contributionalist, vagyis az ország adózó képességét biztosítsák.