Levéltári Közlemények, 54. (1983)

Levéltári Közlemények, 54. (1983) 1–2. - Ember Győző: Magyarország közigazgatása, 1711–1765 / 3–100. o.

Magyarország közigazgatása 1711-1765 5 3 gyűlést nem hívta össze, a magyar rendiséget a kormányzat leglényegesebb ágából, az országos érvényű jogszabályoknak az alkotásából, kikapcsolta. Láttuk a korábbiakban azt is, hogy a magyar királyi udvari kancellária 1690-ben történt újjászervezése után az egy háznagy ok és az országbárók kormányzati érvényesülésének második legfontosabb területe, a magyar királyi tanács, miként vesztette el még azt a megfogyatkozott jelentőségét is, amelyet a XVI. és XVII. században meg tudott tartani A magyar királyi tanácsot ugyan 1690 után mint kormányzati szervet nem vették igénybe az abszolút hatalmukat céltudatosan fokozó Habsburg uralkodók, azokat a rendi méltóságokat azonban, amelyeknek a viselői korábban a királyi tanácsnak a tagjai voltak, továbbra is betöltötték; a kinevezett méltóságviselőknek a valóságos belső tanácsosi címet adományozták és bevonták őket, illetve legtöbbjüket, a különböző újonnan, vagy újjászervezett uralkodói kormányhatóságoknak a munkájába, magasrangú, többnyire vezető állásokat juttatva részükre. A nádor (palatínus), amikor az uralkodó ezt a méltóságot betöltötte, elnöke volt a királyi helytartótanácsnak és a legfelső királyi bíróságnak, a hétszemélyes táblának. Ö elnökölt az országgyűlés felső tábláján is, ez a funkciója azonban nem uralkodói, hanem rendi jellegű volt. Uralkodói megbízatásból volt viszont a jászok és a kunok ispánja és bírája, valamint az egyesített Pest, Pilis és Solt megyék főispánja. Az országbíró (judex curiae regiae) a királyi helytartótanácsnak volt főnemesi tanácsosa, nemkülönben a hétszemélyes tábla egyik ülnöke és bírája. A horvát-szlavón-dalmát bán (Regnorum Dalmatiae, Croatiae et Sclavoniae banus) sokféle katonai tisztségén kívül mint a báni tábla elnöke került az uralkodói kormányzat hálózatába. A tárnokmester (tavernicorum regalium magister) a tárnoki széknek, a szabad királyi városok egyik részének ügyeiben felső fokon ítélkező királyi bíróság elnöke volt. Az udvarmester (curiae regiae magister), az ajtónállómester (janitorum regalium magister), a lovászmester (agazonum regalium magister), a pohárnokmester (pincernarum regalium magister), az étekhordómester (dapiferorum regalium magister), a kamarásmester (cubiculariorum regalium magister), valamint a két koronaőr (sacrae regni coronae conservatores) tartoztak még a fentebb említetteken kívül az országbárók közé. Ezeknek a méltóságoknak a viselői tisztségüknél fogva ugyan nem tartoztak az uralkodó kormányzati hálózatának valamelyik hatóságához, gyakran nyerték el azonban ezeket a méltóságokat olyan személyek, akik személyi adottságaik, vagy családi kapcsolataik révén, leginkább pedig birtokuk és vagyonuk alapján, helyet kaptak az uralkodó kormányzati hálózatának valamelyik intézményében is. Formálisan ugyan nem tartozott az országbárók közé, lényegében azonban oda sorolhatjuk a személynököt (personalis praesentiae regiae in judiciis locumtenens) is, aki azon kívül, hogy az országgyűlés alsó tábláján elnökölt, elnöke volt a királyi kúria néven működő összetett legfelsőbb királyi bíróság második táblájának, a királyi táblának, nemkülönben a személynöki széknek, amely a szabad királyi városok egy másik csoportjának az ügyeiben ítélkezett az uralkodó nevében felsőfokon. Az egyháznagyok, az egyházi méltóságok: érsekségek, püspökségek viselői, ugyanúgy beépültek az uralkodói kormányzatba, kaptak abban magasrangú állásokat, mint az országbárók.