Levéltári Közlemények, 54. (1983)

Levéltári Közlemények, 54. (1983) 1–2. - Ember Győző: Magyarország közigazgatása, 1711–1765 / 3–100. o.

Magyarország közigazgatása 1711-1765 41 Legfontosabb szervezeti egysége, a változatlanul megtartott kollegiális ügyintézésnek megfelelően, a tanács maradt, amelynek üléseit, miként az egész kamara működését, az elnök vezette, illetve irányította. 1696 és 1720 között alelnöke is volt a magyar kamarának, egyébként a rangban első tanácsos helyettesítette az elnököt. A tanácsosok között, miként a helytartótanácsnál is láttuk, megkülönböztették a fő- és a köznemesi rangúakat. A tanácsosok jóidéig inkább csak a tárgyalásra kerülő ügyek eldöntésében vettek részt, az ügyek előkészítése elsősorban a titkárok feladata volt, akik az üléseken a pénztárossal és a számvevővel együtt részt vettek, szavazati joggal azonban csak a tanácsosok rendelkeztek. Bizonyos ügyek előkészítésére alkalmi bizottságokat küldött ki a tanács, amelyek munkájában tanácsosok és titkárok egyaránt résztvettek. A magyar kamara részére az uralkodó 1720-ban új hivatali utasítást adott ki, amelyet báró Thavonath Lajos vezetésével egy bizottság dolgozott ki, és amelynek életbeléptetésére — az alelnökség megszüntetésével — báró Viechter Ignácot adminisztrátorrá nevezték ki az új kamaraelnök mellé. Viechter egyben a magyar, valamint a bécsi udvari kamarának is tanácsosa volt. A tanács szerepét és munkáját illetően az 1720. évi utasítás lényegesebb változtatást nem tartalmazott. A tanácsülésekről készülő jegyzőkönyvek vezetésére, amely korábban valamelyik titkár feladata volt, külön tisztség szervezését írta elő. Az ülési jegyzökönyvek vezetője (protocollista) egyben kezdetleges iktatásnak tekinthető jegyzéket is készített a kamarához érkezett és tárgyalásra kerülő beadványokról. Mária Terézia uralkodásáig a magyar kamara tanácsának összetétele és működése lényegében nem változott. 1746-ban sem a tanácsi tárgyalásnak, hanem a tárgyalás előkészítésének a reformját határozta el az uralkodó, a bécsi udvari kamara 1745-ben történt ügyviteli reformjának megfelelően. A magyar kamaránál ekkor újra megszervezték az alelnöki tisztséget, a reform lényege azonban nem ez volt, hanem egyrészt a tanácsosok fokozottabb bevonása az ügyek előkészítésébe, másrészt az előkészítésnek a szakosítása. Az 1746. december 5-én kelt uralkodói rendelet a 4 legfontosabb kamarai ügykörnek megfelelően 4 departamentumot akart szervezni a magyar kamaránál: a sóügyit, a harmincadügyit, a gazdaságügyit és a fiskalitásokkal foglalkozót, mindegyiket 2 vagy 3 tanácsossal és kiegészítő személyzettel. Gróf Erdődy György kamaraelnök ellenezte a departamentumok szervezését. Azt javasolta, hogy helyettük inkább a kamara állandó bizottságainak a számát növeljék. Az uralkodó nem ragaszkodott a departamentumoknak mint szervezeti egységeknek a megszervezéséhez, csupán azt kívánta meg, hogy a kamara által intézett ügyeket osszák ügykörökre, ezeket nevezzék departamentumoknak, a tanácsosokat osszák be a departamentumokhoz, és azok a tanácsban tárgyalásra kerülő ügyeket e beosztásnak megfelelően referálják. Hozzájárult az uralkodó a magyar kamaraelnöknek ahhoz a javaslatához, hogy növeljék az állandó bizottságok számát. 1747-ben 6 állandó bizottsága volt a magyar kamarának: a sóügyi, a harmincadügyi, a városi, a gazdasági (a birtokgazdálkodási), a salétrom- és lőporügyi és a jogügyi. Később a lőpor- és salétromügyi megszűnt, viszont gabonaügyi, faültetési, lótenyésztési, telepítési és manufaktúraügyi bizottságokat szerveztek. Egy-egy bizottsághoz 4—6 tanácsos, 1—2 titkár és megfelelő segédszemélyzet tartozott.