Levéltári Közlemények, 54. (1983)

Levéltári Közlemények, 54. (1983) 1–2. - Ember Győző: Magyarország közigazgatása, 1711–1765 / 3–100. o.

Magyarország közigazgatása 1711-1765 13 valamely szerv vagy személy a helytartótanács megkerülésével fordult a királyhoz, vagy a magyar kancelláriához, folyamodványát a magyar kancellária leküldte a helytartótanácshoz, és csak annak jelentése után foglalkozott érdemben az üggyel. Távolról sem volt ilyen szoros a kapcsolat a magyar kancellária és a magyarországi közigazgatás másik országos, igaz, nem általános, hanem szakhatósága, a magyar királyi kamara, 1748-tól magyar királyi udvari kamara között. Az uralkodói utasítások nem említették, hogy a magyar kancellária a magyar kamara működését is tartozik ellenőrizni. Ez az ellenőrzés nem a magyar kancellária, hanem az udvari kamara hatáskörébe tartozott. A magyar kancellária és a Magyarország területén illetékes uralkodói kamarák, mégpedig elsősorban az udvari és másodsorban a magyar kamara között mellérendeltségi viszony állott fenn, ami nem zárta ki, hogy az uralkodó bizonyos ügyekben nem az udvari kamarán, hanem a magyar kancellárián keresztül rendelkezett a magyar kamara felé, ugyanúgy, ahogyan a helytartótanács felé tette, vagyis a saját nevében. Különösen két olyan terület volt, amelyen a magyar kancellária szoros együttműködésre volt kötelezve az uralkodói kamarákkal. Az egyik a királyi jogok, elsősorban a kincstári birtokok adományozása volt. Minden ilyen adományozás ügyét, mielőtt az uralkodó elé terjesztette, meg kellett tárgyalnia az udvari, esetleg a magyar kamarával. Voltak olyan birtokadományozási ügyek, amelyeket nem is a magyar kancellária, hanem az udvari kamara terjesztett az uralkodó elé. Az általa kiállított adománylevelek hiteles másolatait pedig a magyar kamarának tartozott megküldeni a magyar kancellária, hogy azok szövegét a kamaránál vezetett királyi könyvekbe is feljegyezzék. A másik szoros együttműködési terület a kancellária és a kamarák között a szabad királyi városok igazgatása, elsősorban gazdálkodásuk ellenőrzése volt. E városok földesura a király volt, mint földesuruk a kamarákon keresztül irányította és ellenőrizte őket. Mint uralkodó pedig általános közigazgatási hatóságain, a magyar kancellárián és 1724-től a helytartótanácson át gyakorolt fölöttük irányító és ellenőrző jogot. A kétféle igazgatás szervei közötti együttműködésnek az idők folyamán váltakozó formái alakultak ki, nem utolsó sorban attól függően, hogy az uralkodói abszolutizmus e városokban a rendi befolyást mikor és milyen mértékben igyekezett meggyengíteni, hogy a maga támogatására, saját céljai érdekében használhassa fel őket. Katonai vonatkozású ügyek csak annyiban tartoztak a magyar kancellária hatáskörébe, amennyiben a polgári lakosságot is érintették, részben az adózással, részben a katonaság vonulásával, elszállásolásával és élelmezésével kapcsolatban. A Mária Terézia trónralépte után szervezett főhadparancsnokságok, valamint a sokkal régebbi múltra visszatekintő hadbiztosságok nem tartoztak a magyar kancellária irányítása és ellenőrzése alá, az 1724-ben létesített országos vagy tartományi biztosságok ellenben — ha nem is közvetlenül, hanem a helytartótanácson keresztül — igen. A külügyek intézésében sem az államkancellária megszervezése előtt, még kevésbé utána, nem volt szerepe a magyar kancelláriának. Más kérdés, hogy a magyar kancellárokat az uralkodók meghívták olyan tanácskozásokra, amelyeken külügyi kérdések is tárgyalásra kerültek. A magyar kancellária szervezetében és alkalmazottai között — ugyanúgy, mint a többi udvari és országos uralkodói igazgatási hatóságnál — két fő kategóriát különböztethetünk meg: az ügyek érdemi és formai intézőit. Más kifejezéssel: a fogalmazói