Levéltári Közlemények, 54. (1983)

Levéltári Közlemények, 54. (1983) 1–2. - Ember Győző: Magyarország közigazgatása, 1711–1765 / 3–100. o.

12 Ember Győző Bármilyen mérvű volt is a magyar kancellária önállósága, tényleges kormányhatósági szerepe, mindig foglalkozott az államkormányzat mindhárom ágába tartozó, azaz törvényhozási, közigazgatási és igazságszolgáltatási ügyekkel egyaránt, természetesen nem egyforma mértékben. Törvényhozási ügyekkel elsősorban akkor kellett foglalkoznia, amikor a magyarországi országgyűlés ülésezett. Törvényhozó jellegű munkának kell azonban tekintenünk a törvényerejű rendeleteknek a kidolgozását is, amit állandóan végzett. A jogszolgáltatási ügyekkel való foglalkozás távolról sem jelentette azt, hogy a magyar kancellária felsőfokú bíróság lett volna. A legmagasabb szintű bíróságok ítéletei elleni fellebbezések kerültek az uralkodó elé, aki nem újabb ítéletet hozott, hanem vagy kegyelmet gyakorolt, vagy elutasította a fellebbezést. Döntésénél figyelembe vette a magyar kancellária javaslatát. Másik funkciója az igazságszolgáltatásban a magyar kancelláriának az volt, hogy a királyi bíróságok működését kellett ellenőriznie, és ha valamilyen szabálytalanságot észlelt, arra jelentés- és javaslattétel formájában az uralkodó figyelmét felhívnia. A magyar kancellária közigazgatási funkcióját és ebből következő hatáskörét egykorú latin kifejezésekkel így határozhatjuk meg: a servitium regium és a bonum publicum érdekeinek az érvényesítése. A servitium regium, azaz az uralkodói szolgálat, az uralkodói érdekek érvényesítése, minden uralkodói hatóságnak, elsősorban az uralkodóval a legközvetlenebb kapcsolatban álló kancelláriáknak, alapvető kötelességük volt, a kormányzat mindhárom ágában, főleg pedig az igazgatásban. A magyar kancelláriának adott uralkodói utasítások ezzel összefüggésben azt hangsúlyozták, hogy a királyi méltóság és tekintély védelmezője legyen, az uralkodói jogokat és kiváltságokat sértetlenül őrizze meg, amennyiben pedig a múltban sérelmet szenvedtek, ezeket a sérelmeket orvosolja. Az uralkodói érdekek védelme nemcsak a birtokok, valamint a nagyobb és kisebb királyi jogok (jura regalia) adotmányozásának figyelemmel kísérését jelentette, hanem annak szem előtt tartását is, hogy nemesi címeket és rangokat, nemkülönben tisztviselői kinevezéseket csak arra érdemesek kapjanak. Annak eldöntéséhez, hogy kik az érdemesek, az első utasítás a vallási szempontot emelte ki, a katolikusok előnyben részesítését kívánva meg a magyar kancelláriától. A servitium regium mellett a bonum publicum az 1727-es és 1746-os utasításokban kapott nagyobb hangsúlyt. Ezek az utasítások részletesen felsorolták az 1720-as években tartott országgyűléseknek gazdasági és népvédelmi célzatú rendelkezéseit, a törvények megvalósulásának figyelemmel kísérését írva elő a magyar kancelláriának. 1724-től kezdve a törvények végrehajtása elsősorban az általános közigazgatás újonnan szervezett országos hatóságának, a magyar királyi helytartótanácsnak lett a feladata. A magyar kancellária a királyi bíróságok mellett a helytartótanács működését is ellenőrizni tartozott, annak ellenére, hogy a helytartótanácsnak nem volt fölérendelt hatósága, a helytartótanács felterjesztéseit nem hozzá, hanem közvetlenül az uralkodóhoz intézte, a rendelkezéseket is tőle kapta, az ő nevében állította ki azokat a magyar kancellária. Az uralkodói utasítások meghagyták a magyar kancelláriának, hogy a helytartótanácsot vonja be minden ügynek az előkészítésébe, amely az uralkodó elé kerül. Ha